Az euróövezet tagállamainak együttes hiánya megközelítheti az ezermilliárd eurót

2020. október 19. 19:32
Ezermilliárd euróhoz közeli szintre emelkedhet a 19 euróövezeti ország idei együtt költségvetési  hiánya a koronavírus-járvány miatt megugrott kiadások miatt, írja a Financial Times hétfői számában.

Az euróövezeti országoknak az Európai Bizottság honlapjára felkerült költségvetési tervei alapján a lap kiszámította, hogy az együttes hiány 976 milliárd euró lesz, ami a hazai összetermék (GDP) 8,9 százaléka. Ez mintegy tízszer nagyobb a múlt évinél, és ugyancsak ennyivel múlja felül a bizottság idei évre vonatkozó eredeti becslését.

A Európai Központi Bank (EKB) adatai szerint az euróövezeti országok eddigi együttes GDP-arányos költségvetési hiányrekordja 2010-ben volt, 6,6 százalékkal.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állami kiadásnövekedések miatt megugró költségvetési hiány a szakértők szerint elfogadható a jelen körülmények között. Christine Lagarde, az EKB elnöke vasárnap egy banki fórumon azt mondta, hogy „hosszan fenn kell tartani a fiskális és a monetáris támogatást. Ellenkező esetben azt veszélyeztetjük, hogy csak korlátozottan áll talpra a munkaerőpiac, tovább gyengülnek az életképes vállalkozások, és tovább nő a társadalmi egyenlőtlenség”.

Az IMF és a Világbank hét végén befejeződött őszi ülésén sem merült fel ellenvetés a költségvetési hiányok emelkedése kapcsán. Carmen Reinhart, a Világbank alelnöke és egyben vezető közgazdásza úgy fogalmazott, hogy „most a legfontosabb megnyerni a háborút, a kiadások rendezésének a mikéntjéről elég majd az után gondolkodni”.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés