Javította globális előrejelzését az OECD

2020. szeptember 16. 16:26
Az OECD a korábbi, júniusi előrejelzéséhez képest kisebb globális gazdasági visszaeséssel számol elsősorban amiatt, hogy az első hat hónapban a becsültnél jobban teljesített Kína és az Egyesült Államok a gazdaság élénkítését célzó óriási költségvetési kiadások hatására.

A jelentés Magyarországgal külön nem foglalkozik.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közölt legújabb előrejelzésében

az idei évre 4,5 százalékos gazdasági visszaesést vár

a júniusban becsült 6 százalék esés helyett, a jövő évre vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését ugyanakkor 5,2 százalékról 5 százalékra fogta vissza.

A globális GDP 2,6 százalékkal nőtt tavaly.

Az OECD legfrissebb jelentése szerint az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) idén 3,8 százalékkal csökken a júniusban várt 7,3 százalék helyett. A jövő évi növekedési kilátást minimálisan, 4,1 százalékról 4 százalékra változtatta a párizsi székhelyű szervezet.

Az Egyesült Államok gazdasági teljesítménye tavaly 1,5 százalékkal bővült.

Kína gazdasága a júniusban várt 2,6 százalékos csökkenés helyett 1,8 százalékkal nő az idén, míg a jövő évre vonatkozó bővülési várakozást 6,8 százalékról 8 százalékra változtatták a jelentés összeállítói.

Kína GDP-je 2019-ben 6,1 százalékkal emelkedett.

Az euróövezet idei gazdasági visszaesésével kapcsolatos becslést 9,1 százalékról 7,9 százalékra mérsékelte az OECD,

eközben a jövő évi várható bővülési ütemet 6,5 százalékról 5,1 százalékra rontotta.

Az euróövezet gazdasága tavaly 1,3 százalékkal nőtt.

Németország gazdasági zsugorodása is kisebb lehet az idén az eddig vártnál.

A júniusban becsült 6,6 százaléknál szerényebben, 5,4 százalékkal csökkenhet a gazdaság idei teljesítménye, a jövő évre vonatkozó növekedési előrejelzést ugyanakkor 5,8 százalékról 4,6 százalékra változtatta az OECD.

A német GDP tavaly 0,6 százalékkal nőtt.

Az OECD Oroszország idei GDP-csökkenésével kapcsolatos várakozását 8 százalékról 7,3 százalékra mérsékelte, miközben a jövő évi növekedési kilátást 6 százalékról 5 százalékra rontotta.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés