Ingyen wifi is lesz az új zalaegerszegi buszokon

2020. augusztus 27. 15:30
Hat új, korszerű autóbuszt állítanak üzembe Zalaegerszegen – közölte csütörtökön, sajtótájékoztatón a város polgármestere.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) kifejtette: az eddig 15 év feletti átlagéletkorú helyijáratú buszpark 35 járműből áll, a most forgalomba álló hat új autóbusszal 12 év alá csökken az átlagéletkor.

A helyi közösségi közlekedési szolgáltatást biztosító Volánbusz mintegy 800 millió forintot költött az új járművekre. Zalaegerszeggel hosszú távú, 2023 végéig szóló szerződése van a társaságnak, ennek részeként zajlik a buszpark fiatalítása is – tette hozzá a polgármester.

Balaicz Zoltán elmondta még: a hat új, klimatizált csuklós busz alacsonypadlós, így a mozgáskorlátozottak és a babakocsival közlekedők is igénybe tudják venni, a tervek szerint a későbbiekben ingyenes internetelérést is biztosítanak majd az utasoknak.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), az épülő járműipari tesztpálya miniszteri biztosaként jegyezte meg, hogy miként a tesztpálya az innováció legfontosabb terepe, az újonnan beszerzett autóbuszok is rendelkeznek korszerű berendezésekkel, például a megállóban képesek a padlószintet még lejjebb engedni.

Ungvári Csaba, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a járművek beszerzése nemcsak az utaskomfortot javítja, de a dolgozóik, a sofőrök munkakörülményei is előnyükre változnak.

A Volánbusz helyszínen kiosztott tájékoztatója szerint nemcsak Zalaegerszegen állnak üzembe az új Mercedes-Benz Conecto G buszok, országszerte ugyanis 90 ilyen járművet helyeznek forgalomba az év végéig. Ezzel együtt 866-ra emelkedik a 2018 ősze és az idei év vége között üzembe helyezett új vagy újszerű buszok száma a helyi és helyközi közlekedésben.

(MTI)

Fotó: MTI/Varga György
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés