Még tovább lassította Magyarország a népességfogyást

2020. augusztus 25. 10:06
A járvány közepette is csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában, miután 4,9 százalékkal, 2488-cal több gyerek született és 5,1 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. A Napi.hu már Orbán-bébikről ír.

Az év első hét hónapjában 52 825 gyerek született. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 8,9, júliusban pedig 1,7 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.

2020. január-júliusban 74 093-an haltak meg, 3992-vel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8 százalékkal többen, májusban 0,7, júniusban 3,5, júliusban pedig 6,1 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

Kiemelték, a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 23 százalékkal, 6480-nal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 34 337 pár házasodott össze, 2158-cal több, mint tavaly január-júliusban. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-júniusban 26, júliusban 6,8 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. A kisebb mértékű áprilisi növekedés és a későbbi csökkenés hátterében a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak, írták.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 6 ezrelékes értéke 0,4 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál, olvasható a közleményben.

(MTI, Makronóm)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Cromwell után szabadon: "Bízzunk Istenben és.....".

Törökország egy kicsit európai.

Ebből cigány?

Válaszok:
bispora | 2020. augusztus 25. 13:50

A nagy vigyorgásod közben a tokmányos orrodat beleverném néhány kemény ténybe:
-a szocik ámokfutása végére lett a Magyarországon mért legalacsonyabb TFR 1,23-as értékkel. 2010-ben ezt hogyan méltattad- örültél-e neki, bántott-e a dolog?
-a szocik 1,23-as teljesítménye a fszpénzzel feltúrbózott cigányinkubátor projekt miatt azt jelentette, hogy a magyarok TFR-je 1.0 körüli érték volt. Ez tetszett -e neked, gondolkodtál-e ezen?
-az idei évben a TFR várhatóan az 1.58-1.6 sávba emelkedik- hála a Fidesz eugenikai elemeket tartalmazó demográfiai programjának, amiben a dolgozó normakövető emberek gyerekvállalását támogatja, és elsorvasztotta a faszpénzt, lecsökkentve a cigányok reprodukciós rátáját 3,3-ról 2,6 környékére. Így a magyar reprodukció az 1.0-ról tíz év alatt 1,4 körüli értékre emelkedett- ráadásul ez folyamat, tehát további növekedés a trend. Siratod-e ezt a folyamatot, visszasírod-e a régi szép időket?
Majom lipsije, ma is tanult valamit...

A jó kérdés így hangzana: a szocik alatti 1,2-1,3-ra zuhant TFR-ből mennyit írhatunk a cigányok számlájára és az idei 1,58- 1,6 körüli TFR-ből mennyit?
No tippelj!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés