A világ metropoliszai közül Budapesten éri meg a legjobban vállalkozást indítani

2020. július 21. 13:57
A brit Utility Bidder portál felmérése szerint a világ nagyvárosait egyértelműen veri Budapest a vállalkozás költségeit tekintve. A bérek és a bérleti díjak is versenyképesek nemzetközi összevetésben, de az energia és az internet is olcsónak tekinthető.

Budapestet Prága, Varsó és Pozsony követi, ami jól jelzi, hogy a közép-európai gazdaságokban nagy üzleti potenciál rejtőzik.

A 70 országból álló listán Berlin a 46., London a 48., New York City és San Francisco pedig a lista végén szerepel.

A fejlett gazdaságokat tömörítő OECD országainak nagyvárosai közül tehát egy vállalkozásnak különösen érdemes Budapesten indítania.

Budapest a fizetések tekintetében és az internet költségeiben is a második leginkább versenyképes város a 70 vizsgált metropolisz közül.

A felmérésben egyetlen országban sem olyan alacsony a vállalati adókulcs, mint Magyarországon.

A lista tanulsága, hogy ha adatalapon, jól mérhető változókkal vizsgáljuk az országok versenyképességét, akkor hazánk és a főváros a fejlett világon az egyik legvonzóbb hely az új cégek alapítására.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Li néven 863 céget alapítottak már, ebből kb 800+ kényszertörölt stb bukócég, de a többi még működik.
Még egy darabig.
Aztán bukik.

Hajrá Magyarország, hajrá NAV!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés