Az amerikai igazságügyi miniszter nem szeretné, ha az amerikai cégek kínai lobbistává válnának

2020. július 16. 21:33
William Barr amerikai igazságügyi miniszter csütörtökön Michiganben  arra figyelmeztette az amerikai vállalatvezetőket, hogy ne váljanak Kína gazdasági érdekeinek lobbistáivá.

A miniszter egy üzleti rendezvényen elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy az amerikai vállalatoknak fel kell tárniuk, közzé kell tenniük Kínához fűződő üzleti kapcsolataikat, ellenkező esetben ugyanis összeütközésbe kerülhetnek a lobbizást szabályozó amerikai előírásokkal. Emlékeztetett rá, hogy az amerikai törvények szerint külföldi kormányzatoknak végzett valamennyi lobbitevékenységet regisztráltatni kell az igazságügyi tárcánál.

„Az amerikai vállalatvezetőknek talán nem lobbistaként kellene gondolkodniuk magukról” – fogalmazott Barr, hozzátéve, hogy e vezetőknek ébereknek kell lenniük, nehogy bármire felhasználhassák őket.

Beszében az igazságügyi miniszter a nagy technológiai cégeket, kutatóintézeteket és a hollywoodi filmipart említette. Mint fogalmazott: gyakran túl meghitt kapcsolatba kerülnek a Kínai Kommunista Párttal. „Hollywood manapság rendszeresen cenzúrázza magát, hogy megbékítse a kínai pártot” – vélekedett.

Kifejtette, hogy egyes amerikai nagyvállalatoknak gyakran kell kínai „zsaroló nyomásgyakorlással” szembenézniük,

szerinte Kína „amerikai hangok mögé rejtőzik és beavatkozik az amerikai belpolitikába.”

Barr konkrétan megemlítette az Alphabet leányvállalatát, a Google-t és az Apple informatikai óriásvállalatot. Ez utóbbi szerinte „nagyon szívesen együttműködik” Pekinggel. „A globalizálódás folyamata nem mindig a nagyobb szabadság felé vezet”  – hangoztatta a miniszter.

„A kommunista Kína dobpergésére menetelő világ nem lesz barátságos a szabad piachoz, szabad kereskedelemhez és az eszmék szabad áramlásához szokott intézmények számára” – szögezte le.

(MTI)
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés