Matolcsy: Még idén gyors visszapattanás jöhet a gazdaságban
Az euró bukása
„A közös valuta sem makrogazdasági, sem geopolitikai értelemben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bármennyire bíztak is benne az alapító atyák, nem tudott a dollár igazi kihívójává válni” – mondta a jegybankelnök, hozzátéve, hogy a 20. század második felében közös valuta nélkül tudott sikeres lenni Európa, most viszont csak halvány árnyéka önmagának, az övezeti tagállamok pedig sokkal jobban teljesítettek, amíg az euró nem létezett.
„Az eurót nem a földrész újjáépítésére, hanem az európai álom beteljesítésére hozták létre” – húzta alá Matolcsy György.
Kétpólusú világrend lehet az új aranykor
„Az amerikai birodalom – vezető szerepét megőrizendő – folyamatos pénzügyi háborúkat indított versenytársai ellen” – mondta a jegybank elnöke, aki szerint e régi-új hadviselés célja az eurózóna destabilizálása.
és minden eszközt bevet a vezető szerep megtartásáért.”
Matolcsy úgy látja, Európának fel kellene adnia az euróban megtestesülő világhatalmi törekvéseit Amerika és a dollár kihívójaként, így egy stabil amerikai-kínai világrend, egy új aranykor jöhet létre, a világ és benne Magyarország számára is – feltéve, hogy Magyarország képes célzottan fejleszteni a jövő technológiáit.
Stabil felzárkózás
„Az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyított 2,2 százalékos gazdasági növekedésünk továbbra is Európa élmezőnyébe tartozik, több mint 5 százalékponttal meghaladva az eurózóna átlagát” – értékelt a jegybankelnök, aki az interjúban kifejti, miért tudjuk erős alapokra építeni a hazai válságkezelést.
„Változatlanul úgy gondoljuk, hogy a harmadik negyedévtől gyors visszapattanás jöhet a gazdaságban. Ennek kulcseleme és legfontosabb feltétele a beruházások növelése lesz. A kormányzati beruházások felpörgetése épp kereslethiányos gazdasági környezetben tud gyorsan új munkahelyeket és erős tovagyűrűző pozitív hatásokat generálni. Emellett a már említett jegybanki programok is várhatóan a harmadik negyedévre váltanak magasabb fokozatra, ezzel segítve a vállalati beruházásokat, miközben aktív gazdaságdiplomáciánknak köszönhetően új külföldi működőtőke-befektetésekre is számíthatunk. Az év végéhez közeledve az exportra értékesítő ipari ágazatok termelése is fokozatosan helyreáll majd.
Amennyiben így lesz, egy szerény növekedés még az idei évben is elérhető” – értékelte a magyar gazdaság kilátásait Matolcsy György.
(Fotó: Földházi Árpád)
Összesen 117 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
A kínai csempészáruk adó- és vámmentes kereskedelme a Fidesz aktív támogatásával egész iparágakat küldött padlóra Európában.
Erről beszél?
Csatlakoztom hozzátok.
Léci menj vissza a 444-re az összes nickeddel.
X
Akkor lesz stabil növekedés, ha a legfontosabb partnereinknél is hasonló folyamatok játszódnak le, a gazdaságunk ugyanis nyitott. Az autóiparra például nincsen sok befolyásunk, Audit vagy Mercit a magyar átlag nem tud venni. ( A lengyeleknek az az előnye, hogy nagyobb a belső piacuk, több termékcsoportot tudnak gazdaságosan gyártani.) Az, ha beruházunk ( hova? infrastrukturális vagy kifejezetten termelő), akkor idénre megoldjuk a visszapattanást, de a jövő már bizonytalanabb.
Bejelentkezés