Lehet, hogy csak 2024-ben áll vissza a japán gazdaság a vírus előtti állapotba

2020. június 15. 16:03
Nagyot esett a fogyasztás.

A koronavírus miatt bevezetett korlátozások következtében a japán háztartások kiadásai drasztikusan csökkentek áprilisban, az egy évvel ezelőtti szinthez képest 11 százalékkal, amely az adat 2001-es mérése óta a legnagyobb zuhanást jelenti.

A csökkenés ugyan alacsonyabb volt az elemzők által várt 15,4 százalékos értéknél, de a szakértők szerint a kiadások májusban is alacsony szinten stagnálnak majd.

A bárokban, hotelekben, vidámparkokban vagy épp repülőjegyekre elköltött pénz 90 százalékkal csökkent, míg a tésztákra költött összeg a tömeges otthonlét miatt 70 százalékkal, a tisztasági termékek, például az arcmaszkok forgalma pedig 124 százalékkal nőtt az országban.

A szakértők szerint a japán gazdaság a harmadik negyedévben normalizálódhat, ha nem tör ki a járványnak egy második szakasza, de a koronavírus előtti állapot csak 2023-2024-re állhat vissza.

A kormány eddig összesen 2,2 billió dollár értékű mentőcsomaggal tompítja a gazdasági hatásokat. A jelenlegi, második negyedévben japán GDP-je 22 százalékkal csökkenhet.

(Fotó: MTI/EPA//Franck Robichon)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés