A jegybankelnök szerint meggyógyul az amerikai gazdaság, de nem holnapra

2020. május 18. 10:40
Az amerikai gazdaság teljes talpra állításához akár egy-másfél évre is szükség lehet, jelentette ki vasárnap a CBS televíziónak adott interjújában Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő központi tartalékrendszer (Fed) elnöke.

„Ez a gazdaság rendbe fog jönni, de ehhez némi időre lesz szükség” – fogalmazott Powell. Hozzáfűzte, hogy a talpra állás talán az év végéig, de akár a jövő év elejéig is elhúzódhat. „De valójában nem tudjuk” – szögezte le.

A koronavírus-válságra utalva a Fed elnöke kifejtette, hogy a gazdaság helyreállítása függ attól is, hogy az emberek mennyire érzik biztonságban magukat, illetve az egészségüket. „Feltételezve, hogy a járványnak nem lesz újabb hulláma, szerintem a gazdaság a második félévben egyenletesen épülhet fel. De csak akkor épül fel teljesen, ha az emberek is igazán bizakodni fognak, erre viszont talán addig várnunk kell, amíg meglesz a vakcina” – fogalmazott Powell.

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten azt mondta: reményei szerint 2020 végéig meglesz a koronavírus elleni oltóanyag. Járványügyi szakemberek – köztük Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója – szerint azonban a vakcina kifejlesztéséhez legalább egy-másfél évre lesz szükség. A héten a világ több vezető politikusa is kételyeinek adott hangot a vakcinával kapcsolatban, és leszögezték, hogy nem az oltóanyag kifejlesztéséhez kötik országaik gazdaságának újraindítását. Giuseppe Conte olasz kormányfő a hét végén például úgy fogalmazott, hogy Olaszország nem engedheti meg magának, hogy várakozzon a vakcinára. Boris Johnson brit miniszterelnök pedig arra figyelmeztetett: nem is biztos, hogy lesz oltóanyag.

Az Egyesült Államokban jelenleg több mint 36 millióan vannak munka nélkül, vagy legalábbis ennyien nyújtottak be kérelmet munkanélküli segélyre. Jerome Powell a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy további intézkedésekre lehet szükség a Fed részéről az amerikai gazdaság nagyobb mértékű és hosszú távú károsodásának elkerülésére.

„Nagy szenvedések és nagy nehézségek idejét éljük, s ez olyan gyorsan és olyan erővel tört ránk, hogy nem is tudjuk szavakba foglalni az emberek fájdalmát és bizonytalanságérzetét” – mondta az interjúban Powell.

A Fednek a koronavírus-járvány gazdaságot sújtó hatásainak ellensúlyozására hozott eddigi intézkedései – például az irányadó kamatlábak csaknem nullára csökkentése, vagy egy sor program a fizetőképesség biztosítására – eredményeseknek bizonyultak. Elemzők szerint ugyanis a pénzpiacok a márciusi mélypont után magukhoz tértek. A gazdaságélénkítést szolgálják a szövetségi kongresszus által eddig elfogadott, több mint 3000 milliárd értékű csomagtervek is.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés