Csehországban is jön az intelligens karantén

2020. március 30. 10:20
Csehországban hétfőn elkezdik az úgynevezett intelligens karanténrendszer tesztelését, alkalmazását országos szinten húsvétra tervezik – közölte Roman Prymula egészségügyi miniszterhelyettes, az országos válságstáb elnöke a Lidové Noviny című lap szombati számában megjelent nyilatkozatában.

A rendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani.

„Ha az érintett nem egyezik bele az elektronikus nyomok felhasználásába, akkor a szokásos módon, csak egy beszélgetés alapján fogják megállapítani a fertőzött mozgását és kontaktjait az utolsó napokból” – mondta Gabriela Stepanyová, az egészségügyi tárca szóvivője a lapnak.

Eddig csak a megfertőződött személlyel való beszélgetés alapján keresték meg mindazokat, akikkel az érintett az utolsó napokban kapcsolatba került.

Az elektronikus nyom felhasználása szakértők szerint nagyon sokat segíthet az emlékezet felfrissítésében. Hogy a hatóságok esetleg ne élhessenek vissza az adatokkal, az elektronikus nyom felhasználása mindig az érintett beleegyezéséhez van kötve.

„Rendeletet adtunk ki, hogy a mobilszolgáltatók, miután átadják az adatokat az egészségügynek, kötelesek azokat törölni. A személyi adatok így biztonságban vannak” – mondta Stepanyová. Szerinte

alaptalanok azok a nézetek, hogy az állam visszaélhetne a megszerzett adatokkal.

Prágában, ahol már próbálgatják a rendszert, csak egészen kivételesen utasították el az emberek elektronikus nyomaik felhasználását – mondta Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi szolgálat igazgatója a lapnak.

Minden olyan személy, akivel a fertőzött legalább negyedóráig kapcsolatban volt, köteles lesz alávetnie magát a tesztelésnek.

A rendszert, amelyet a cseh számítógépes cégek által létrehozott COVID19CZ szakértői csoport fejlesztett ki, területi szinten először Dél-Morvaországban fogják kipróbálni. „Olyan régiót választottunk, amely átlagosnak mondható, ahol átlagos a fertőzések száma” – jegyezte meg Prymula, aki járványokra szakosodott katonaorvos.

Az intelligens karantén alkalmazását a civileken kívül a cseh hadsereg orvosaiból, szakértőiből felállított csoportok fogják segíteni. Lubomír Metnar védelmi miniszter azt mondta: jelenleg 14 szakcsoportot állított fel a hadsereg, amely segít a teszteléseknél. Szükség esetén ezt a számot több mint 30-ra emelik. Metnar szerint jelenleg

a cseh hadsereg mintegy ezer katonája küzd a koronavírussal.

A rendszerből Bluetooth-applikáció készül, amelyet az emberek telepítenek a mobiljaikra, s azon keresztül a fertőzött személy és az egészségügyi szakemberek kommunikálni tudnak egymással. „A laboratóriumok kapacitásának növelése mellett ez nagyon felgyorsítja a tesztelést” – jelentette ki a válságstáb vezetője.

Irena Zatloukalová, a COVID19CZ csoport szóvivője a lapnak azt mondta:

az applikáció már a jövő héten szabadon hozzáférhető lesz mindenki számára,

aki bejelentkezik a rendszerbe, és egyben hozzájárulását is adja ahhoz, hogy a hatóságok szükség esetén felhasználhassák elektronikus adatait.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Rohadt nagy járvány. Legalábbis ami a médiában végigszaladt. Mintha egy világméretű kísérletet futtattak volna le, amely révén azt akarták kideríteni, hogy megfelelően kiépített propagandával el lehet-e hitetni az emberekkel egy rettenetes világjárvány fenyegetését úgy, hogy a valóságban nincs semmiféle járvány, annak halvány nyoma sem? A válasz: igen. Ma a világmédia bárkivel bármit el tud hitetni, semmit sem számít a valóság, semmit sem ér a józan ész. A koronavírus-kampány valójában egy háború volt a józan ész ellen, és ebben a háborúban a józan ész vereséget szenvedett. Ismerje el ön is, Kedves Olvasó, hogy bármennyire is gyanakodott, voltak pillanatok, amikor mind elbizonytalanodtunk. Mert mi van, ha mégis igaz?"

-- Bencsik "Békemenet" András, 2020. március 6.

Orbán az utolsóként - 2 héttel ezelőtt- állíttatta le a kínai repülőjáratokat.
Nemrég még azt nyomta a Fidesz propaganda, hogy a szájmaszk viselése szükségtelen.
Az iskolabezárások után megindult a roham a teszkókba- semmit sem tettek.
Kínából hoztak aranyáron egy csomó gagyi egészségügyi felszerelést.

Összefoglalva, amit tettek: 0 (zéró)

Most is csak a hatalom még teljesebb megragadásával vannak elfoglalva

Ha az a kérdés, hogy Orbán megkaphatja-e ugyanazt a felhatalmazást mint Karácsony, ekkora nemzetközi sajtót megjáró vihart váltott ki, akkor ez nálunk kivihetetlen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés