Babis elnézést kért a hibákért, amelyeket kormánya vétett a válság kezelése során

2020. március 24. 13:30
Csehország fennállása óta soha nem volt kitéve ilyen nehéz próbatételnek, mint a mostani koronavírus-járvány, jelentette ki Andrej Babis miniszterelnök az ország lakosságához intézett hétfő esti beszédében, amelyben elnézést kért a kormánya által elkövetett hibákért is.

A miniszterelnök közölte: senki nem volt felkészülve egy ilyen helyzetre, az egész világ még csak most tanulja, hogyan reagáljon a kihívásra. Emellett beismerte, hogy kormánya a helyzet kezelésekor hibákat vétett, illetve problémákat is okozott.

„Ezen hatalmas pandémia kezelését az egész világ, és mi is, önök is, csak most tanuljuk. Ezért kérem, bocsássák meg nekünk a részleges hibákat vagy problémákat. Egész sor van belőlük. Nyilvánvaló.

Ez egy válsághelyzet, amelyre Európa egyetlen országa sem volt felkészülve”

 – szögezte le.

Andrej Babis azt mondta, az utóbbi napokban foganatosított rendkívüli intézkedések hosszabb ideig is eltarthatnak, mint ahogyan azt a kormány tervezte. Kifejezte meggyőződését, hogy ezek az intézkedések rövidesen meghozzák a várt eredményeket, és az ország úrrá lesz a helyzeten.

Köszönetet mondott mindenkinek,

kiemelten az egészségügyi dolgozóknak, a rendőrségnek, a tűzoltóknak, a katonaságnak és az önkénteseknek áldozatos munkájukért. Ugyanakkor biztosította a lakosságot, hogy a hatóságok továbbra is mindent megtesznek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

„Türelmet és megértést kérek mindenkitől. Közös erővel biztosan úrrá leszünk a problémákon” – hangsúlyozta a kormányfő beszédében, amelyet a közszolgálati Cseh Televízión kívül a két legnagyobb kereskedelmi csatorna is közvetített.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés