Ez az új főáram – IMF-igazgatóhelyettes az unortodox magyar gazdaságpolitikáról

2020. február 24. 16:32

Írta: Oláh Dániel
Nem ok nélkül tartanak országok az IMF-től – mondja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyar igazgatóhelyettese, aki szerint jól tette Magyarország, hogy az IMF javaslatai helyett a saját útját követve a növekedést akarta beindítani 2010 után és ma már az IMF jellemzően támogatja az olyan ösztönző jellegű gazdaságpolitikát, amiért hazánkat kritizálta. Benk Szilárd szerint mára általánosan elfogadottá vált az az irány, amerre elindult a magyar gazdaságpolitika 2010-ben, de akkor még nem tűnt annyira annak, mert a nemzetközi közgazdasági gondolkodást dominálták a korábbi praktikák, az IMF-en belül pedig a csoportgondolkodás, a csordaszellem, ami miatt a másként gondolkodó közgazdászok nem mertek véleményt mondani. Az unortodox kifejezést az IMF-igazgatóhelyettes nem is szereti, hiszen ma „ez az új főáram”. Magyar gazdaságról, a kétezres évek ámokfutásáról, hibás megszorító politikákról és az euró, mint politikai termék oltárán feláldozott Görögországról is beszélgettünk az erdélyi származású, a CEU-n végzett közgazdásszal.
Benk Szilárd a Nemzetközi Valutaalap 24 főből álló Ügyvezető Igazgatóságának helyettes tagja. Az igazgatótanácsban helyet foglaló tisztségviselőket a tagországok vagy országcsoportok választják meg, a tanács heti több alkalommal is ülésezik. Az erdélyi származású közgazdász a CEU-n végzett, dolgozott a Költségvetési Tanácsnak, az Európai Központi Bankban, a Magyar Nemzeti Bank kutatási igazgatójaként, és vezette a Pénzügyminisztérium elemzési és modellezési osztályát is.

Az IMF legfőbb döntéshozó szerve a Kormányzótanács (Board of Governors), amelynek tagjai a tagállamok által kinevezett kormányzók és helyetteseik, akik általában az országok pénzügyminiszterei vagy központi bankjaik elnökei. A Világbank-csoporttal közösen, évente egy alkalommal ülésezik. A tagállamok választják a 24 tagú Ügyvezető Igazgatóságot (Executive Board), nyolc tagállam (például az Amerikai Egyesült Államok és Kína) saját ügyvezető igazgatóval rendelkezik, a többi 16 igazgató pedig országcsoportokat képvisel. E szerv választja a vezérigazgatót ötéves hivatali időre, valamint biztosítja az intézmény mindennapi működést.

A Mandiner hetilapban megjelent januári riport alapjául szolgáló teljes interjú.

*

GDP-növekedésben melyik ország az elmúlt évtized növekedési bajnoka?

Az egész unióban Írország nagyon kiemelkedő az elmúlt évtizedben és előtte is, a válságból gyorsan fel tudott állni, minden szempontból kiemelkedik. A régiónkban talán Lengyelországot mondanám, akik elég szépen teljesítettek. Románia is látszólag jelentősen növekedett, de ők lényegesen alacsonyabb bázisról, nekik volt honnan.

Nem kell ez senkit félrevezessen, mert nagyon fenntarthatatlan növekedés a romániai, követendő példának nem tekinthető.

Magyarországról mit mondhatunk? Leszakadás vagy felzárkózás történik Nyugat-Európához?

Leszakadásnak semmiképpen nem nevezhető. Zajlik egy felzárkózás, ami leginkább az utóbbi években gyorsult fel. Kinyilvánított célja a kormányzatnak, hogy tartsa a két százalékpontos növekedési többletet az unióhoz képest. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez sikerül.

Sőt, beruházási robbanás zajlik Magyarországon, miközben a nemzetközi gazdaságban lassulás van.

A válság alatt és után nagyon bezuhantak a beruházások Magyarországon, a környező országokhoz képest is nagyon alacsony volt a beruházási rátánk, tehát volt honnan növekedni. Másrészt szépen látszik, hogy idén a beruházási ráta már közelít a 30 százalék felé, ami az egyik legmagasabb az egész unióban, úgyhogy tényleg zajlik egy beruházási robbanás. Az uniós pénzeknek persze nem elhanyagolható a szerepe ebben. Emellett a kormányzat is nagy hangsúlyt fektet a beruházások ösztönzésére.

Egyelőre nagyon jól ellenáll Magyarország a most tapasztalható nemzetközi lassulásnak, ami kevésbé gyűrűzött be.

Ebben nagy szerepe van a vállalati adócsökkentésnek is?

Bizonyára ez is benne van, abban, hogy jönnek a külföldi beruházások, hiszen a társasági adókulcs fontos tényező a nemzetközi tőke allokációja során, és Magyarország kimondva vagy kimondatlanul, de versenybe szállt, és jó pozíciókat foglalt el az alacsony társasági adókulcs által. De emellett nagyon fontos a politikai stabilitás is. Anekdotikus információk szerint

a vállalatvezetők régiónkban Magyarországot tekintik messze a legstabilabb országnak.

És a stabilitás nagyon fontos a külföldi beruházóknak, lényegileg függetlenül attól, hogy éppen milyen színezetű az adott pillanatban hatalmon levő kormány. Amíg például Romániában csaknem félévenként folyamatosan cserélődtek a kormányok az elmúlt évek során, Magyarországon egészen más a helyzet.

Technológiai forradalmat indított el a munkaerőhiány?

Elméletileg két lehetséges kifutása lehet a munkaerőhiánynak. A bérek évek óta dübörögnek Magyarországon, és kérdés, hogy ez miként hat a beruházásokra. Az egyik, a pesszimistább, klasszikusabb szcenárió, hogy mivel a munkaerőnek a kihasználtsága közelít a korlátaihoz, a beruházások is lelassulnak majd, mert nincs elég munkaerő. A másik szcenárió, hogy éppen azért, mert kevés a munkaerő, és ami van, az is drága, a munkát tőkével, magasabb technológiával helyettesítik majd a vállalatok. Ez pedig húzza a beruházásokat és főleg a technológiai váltásokat. 

Ez utóbbi a valószínűbb?

Mikro szinten nyilván mindkettőre találunk példát, de makro szinten nem nagyon látok más kifutást, mint hogy az utóbbi legyen domináns. Nyilván a mértékét nehéz belőni. De hogy belássuk, hogy miért is várható az utóbbi szcenárió, lépjünk hátra három lépést! Az ipari forradalom óta irtózatos növekedés zajlott le a világgazdaságban. A lakosság száma, így a munkaerő mennyisége is növekedett, de két-háromszáz évvel ezelőtt napi 12-16 órákat dolgoztak az emberek, ma pedig csak nyolc órát, és jellemzően könnyebb körülmények között. És nem azért dolgoznak kevesebbet, mert történt időközben egy demográfiai robbanás is. Miért ne folytatódhatna ez a tendencia?

Miért ne érhetnénk el akár oda is, amikor napi 6 vagy 4 órát dolgozunk

és helyettesíteni tudjuk a munkánkat tőkével és technológiával? Nem holnap fog megtörténni, de hosszú távon bármi megtörténhet. 

Reális lehet, hogy Magyarországon öt éven belül 30-40 százalékkal növekedjenek a reálbérek? Amikor 2016-ban ezt állította a kormány, akkor sokan megmosolyogták az ötletet.

2016 már három éve volt, és ha megnézzük, hogy azóta mennyit nőttek a bérek, akkor a 30-40 százaléknak a jelentős része már meg is történt. Semmi akadálya, hogy ez összejöjjön öt év alatt.

Hol áll az unióban Magyarország bérnövekedést tekintve?

Nem egyedi jelenség az erős bérnövekedés, az egész régióban zajlik. Az IMF-nek volt ősszel egy jelentése a régióról, amiben többek közt azt is vizsgálták, hogy a nagy bérnövekedés miért nem vezetett magasabb inflációhoz. Mindenhol ez történt a régióban. Úgy tűnik tehát, hogy ez a bérnövekedés nem egy fenntarthatatlan folyamat, ami miatt Magyarország elvesztené a versenyképességét. Hanem itt olyasmi zajlik, hogy az

egész régió zárkózik fel egyszerre, miközben Magyarország minimum meg tudja tartani a relatív versenyképességi pozícióit, de javíthatja is.

Korábban paradoxonnak tűnhetett volna, hogy az emelkedő bérektől nagyobb versenyképességet várunk

Magyarország nem bérben akar versenyezni, az nem is volna szerencsés. Ez inkább az alacsonyabb fejlettségű országok sajátossága, amin nekünk már túl kell lépni. A közepes jövedelmi szint csapdájából ki kell lépni.

Nem vezetne sehova, ha Magyarország bérben akarna versenyezni.

A járandó út a felzárkózásé, ideértve a béreket is, ehhez pedig az szükséges többek közt, hogy termelési hozzáadott értékben előre lépjen Magyarország, a nemzetközi értékláncokban jobb, magasabb pozíciókat szerezzen. 

IMF/Michael Spilotro

Most is sokan mondják durva egyszerűsítéssel, hogy Magyarország „összeszerelő üzem”. Tényleg így van? Ez az elmúlt tíz évben hogyan változott?

Az összeszerelő üzem a bérekben való versenyzés szinonimája, és amint mondtam, ezen túl kell lépni. Van egy erős gazdasági növekedésünk, növekszünk hozzáadott értékben, és ez csapódik le a bérekben. Ha nem lenne növekedés, termelékenységi és hatékonysági növekedés, akkor nem láthatnánk ekkora bérdinamikát, akkor nem nőhetnének így a jövedelmek folyamatosan több éven keresztül. Tehát pusztán a számokból kiolvasható, hogy

az összeszerelő üzem státuszból Magyarország tényleg feljebb tud mozdulni és folyamatosan feljebb mozdul.

A magyar országjelentésben volt egy ábra, ami szerint a munka termelékenysége is erős növekedésnek indult Magyarországon 2017-től.

A jelentésnek nem én vagyok a szerzője, én a pozíciómból adódóan ezeket nem írom, hanem bírálom. Úgy gondolom, hogy a nevezett ábrán a termelékenység 2016-ig történő stagnálásban, majd a meginduló gyors növekedésében a közmunka hatásának lehetett szerepe. A közmunkások termelékenysége alacsony, és amíg a közmunkások létszáma magas, az lefelé húzza a termelékenységi mutatókat az országban. De amint a közmunkások átlépnek a piacra és piaci tevékenységeket kezdenek végezni, a termelékenységük megnő. Ha a közmunkaprogramot kivonnánk az adatokból, akkor feltételezem, hogy egy stabilan növekedő trendet kapnánk a magyarországi munka-termelékenységben.

A külföldi tőke segíti, vagy hátráltatja a felzárkózást? Technológiát hoz, vagy a legfejlettebb cégeket vásárolja fel és növeli az ország függőségét? Egy IMF elemzés szerint sérülékenyebb az a gazdaság, amit rövid idő alatt eláraszt a külföldi tőke. Hogyan használhatjuk jól a külföldi befektetéseket? 

Könnyű belátni, hogy ha jön a külföldi tőke, annyiban sérülékenyebbé válik az ország, hogy az könnyebben elmegy, mint a hazai. De ebből nem következik, hogy nem kell jönnie, ez csak járulékos hátránya, ahhoz képest, mintha a magyar tőkéből valósulna meg egy beruházás. Kellő mennyiségű magyar tőke hiányában szükség van vagy volt a növekedéshez külföldi forrásokra, ezzel önmagában semmi probléma. Hogy a külföldi tőke mit csinált?

A kilencvenes években nagyon sok felvásárlást láttunk, nem is a legfejlettebb cégeket, hanem piacot vásároltak.

A külföldi tőkével viszont jön a technológia és a menedzsment-tudás is adott esetben.

Aki tőkét hoz, annak általában az az érdeke, hogy az újabb technológiákat hozza mellé. Kivéve akkor, ha talál olcsó munkaerőt, mert akkor inkább arra épít és nem hoz drága, fejlett technológiákat, akkor helyettesíti a technológiát olcsó munkaerővel. Vannak anekdotikus információim arra vonatkozóan, hogy azért nem vitte egy beruházó Magyarországra az általa külföldön használt legfejlettebb technológiáját, mert talált olcsó munkaerőt, amivel azt kiválthatta.

De ha a munkaerő nem annyira olcsó, akkor érdeke lesz a külföldieknek a legújabb technológiákat elhozni.

A kecskeméti Mercedes üzemnek állítólag nagyobb a termelékenysége, mint a németországinak, mert ott újabb technológiák vannak.

Azért nőhetett a magyar gazdaság ellenállóképessége, mert a német cégek az elmúlt években újabb technológiákat hoztak Magyarországra, még a németországihoz viszonyítva is?

Az autóiparban azért ellenálló a magyar gazdaság, mert olyan szegmensben mozog, ahol stabilabb a kereslet. Magyarországon a prémium autógyártók telepedtek meg, míg például Szlovákiában az alsóbb kategóriás gyártók. Itt a mostani lassulásban és a korábbi válságban is kiütközött, hogy a szlovák autóipart sokkal érzékenyebben érintették a németországi lassulások.

A magyar prémiumtermékekre stabilabb a kereslet.

Mondanék néhány gyakori kritikát a magyar gazdasággal szemben. Az egyik az, hogy a gazdasági növekedés nem fenntartható.

Ez egy nagyon általános állítás. Én visszakérdeznék, hogy miért nem fenntartható, jó lenne látni az érveket, hogy miért gondolja valaki ezt. Mekkora növekedés nem fenntartható? Nyilván tíz százalék nem az. De mekkora igen? 

Például vannak, akik szerint a magyar gazdasági növekedést csak az uniós pénzek fűtik, enélkül a növekedésnek sem belső, sem külső forrása nem lenne.

Kétségkívül fűtik a növekedést az uniós pénzek. De ha nem lennének, az egy teljesen más világállapot lenne.

A közgazdasági logika nem úgy működik, hogy a növekedésből egyszerűen kivonjuk az uniós pénzeket,

majd, ha kapunk egy negatív számot, akkor azt lobogtatjuk, mint bizonyítékot. Nem így működik a dolog. Ha nem lennének uniós pénzek, az egy másik világállapot, másik növekedési pálya, másik gazdasági struktúra lenne, máshogy alkalmazkodna a gazdaság, megtalálná azokat az egyéb forrásokat, amiből növekedni lehet. Nem véletlen az, hogy nagyon különböző, például természeti erőforrásokkal nagyon különbözően ellátott gazdaságok képesek közel azonos teljesítményre, vagy fordítva, hasonlóan ellátott gazdaságok nagyon különböző teljesítményre. Az uniós pénz tőkét jelent, ami most mondhatni ingyen jön. De ha nem lenne ingyen tőke, tőkét lehet bevonni térítés ellenében is. Akkor is rendelkezésre állna a tőke, valószínűleg kicsit másként használná fel az ország. Ha tartósan kevesebb lenne, akkor a gazdaság ahhoz is alkalmazkodna. Nem gondolom, hogy Magyarország csak és kizárólag az uniós pénzekből növekszik és ezen múlna a gazdaságban minden.

A magyar gazdaságpolitika jól érvényesítette a nemzeti érdeket a rendszerváltoztatás óta? Melyek voltak a legfőbb gazdaságpolitikai hibák? 

A kilencvenes években indítottunk egy magas államadóssággal. Azzal valamit kezdeni kellett. Magyarország nem jelentett csődöt, vállalta, hogy visszafizeti az adósságát. Az államadósság csökkentését valamiből fedezni kellett. A kilencvenes években ez jórészt privatizációs bevételekből történt. Nagyon sok mindent eladtak akkoriban. A környező országokhoz képest is Magyarországon volt a legkorábbi, leggyorsabb, legerősebb privatizáció. És ilyen módon a külföldi tulajdonosok elég olcsón és jelentős tulajdonokra tehettek szert, ami később akadályozta, hogy Magyarország a kedve szerint alakíthassa a dolgokat, például a stratégiai vállalatok, a közművek terén. Kérdés, hogy lehetett volna-e másképp. Valószínűleg igen.

Jeffrey Sachs mondta, hogy probléma nélkül újratárgyalhatta volna Magyarország is az államadósságát, ahogyan a lengyelek. Ő segített is nekik. Csakhogy a magyarok nem kérték, majd meglepődtek, hogy a lengyelek adósbesorolása két év múlva jobb lett, mert eltűnt az adósságuk. Így ez csak a mi döntésünk volt, hogy fizetünk, a következményeket is nekünk kell vállalni. 

Én is hallottam ilyen vélekedéseket, de nem ismerem pontosan az akkori helyzetet, például nem biztos, hogy Lengyelországnak és Magyarországnak ugyanaz volt az adósságszerkezete, ugyanazok voltak a hitelezői, ennélfogva nem biztos, hogy ugyanolyan könnyű lett volna újratárgyalni a magyar államadósságot. Nyilván könnyebb lenne most nekünk, ha ez megtörtént volna. Bár kétségkívül a hitelességünkön esett volna egy csorba. Igaz, hogy elég magas az államadósságunk, de én büszkén el szoktam azt mondani mindenhol, hogy Magyarország mindig fizetett. Mikor ezt bárki megkérdőjelezi, vagy az államadósság-besorolásunk kerül szóba, akkor ezt legalább lehet büszkén lobogtatni.

Hogy jön ahhoz valaki, hogy Magyarország fizetőképességét megkérdőjelezze,

amikor az ország még a kilencvenes években is fizette a cechet? Nem azt mondom, hogy jó, hogy így történt, vagy hogy megérte az áldozatot, hogy erre most büszkék lehessünk, de legalább fontos érv bizonyos helyeken. 

De a kilencvenes évek után is történtek hibák.

A kétezres években látott ámokfutás, az államadósság növekedése, a féktelen költekezés és egyéb gazdaságpolitikai hibák azok, amelyek rendkívül sérülékennyé tették Magyarországot.

A kilencvenes évek nehézségeiből elég jól felállt az ország az évtized végére, éllovassá vált a térségben, és vonzó célpont volt minden irányból. Aztán ez az előny a kétezres években elpárolgott.

A jelenlegi gazdaságpolitika próbál fordítani, kijavítani a hibákat és ledolgozni az akkor felhalmozott hátrányt és lemaradást. Mert volt ugyan egy nemzetközi pénzügyi válság, de hazánk már a válság előtt is ott állt kiszolgáltatottan, rendkívül sérülékenyen, semmi erőforrása nem maradt, hogy ki tudja védeni a válság negatív hatásait. Ott állt a 80 százalékos államadóssággal és óriási költségvetési hiánnyal. Különben nem érintette volna Magyarországot ilyen mélyen a nemzetközi válság.

Majd 2008-2010 között az IMF sok esetben a megszorítások mellett érvelt, de az új magyar kormány inkább a növekedést akarta beindítani.

2008-ban más lehetőség az IMF finanszírozáson kívül nem nagyon volt, olyan nehéz helyzetbe került a magyar gazdaság, a piacok befagytak. Az IMF-et az ilyen helyzetekre találták ki, ilyenkor segít és ha kell, akkor gyorsan. Nyilván, ha valaki pénzt ad kölcsön, akkor szeretné a pénzét viszont látni és van elképzelése is arról, hogy az adósnak mit kellene csinálnia ahhoz, hogy később meg tudja adni. Ezzel önmagában nincs is baj. 

Hogy milyen intézkedéseket, megszorításokat kér vagy kért az IMF egy program mellé, azon egyrészt lehet vitatkozni, joggal. Másrészt látni kell, hogy az elmúlt évtizedben nagyon nagy fejlődésen ment át az intézmény, és egyáltalán nem biztos, hogy ma ugyanazokat, vagy ugyanolyan súlyú intézkedéseket kérne egy hasonló szituációban, mint azt 2008-ban tette. Az IMF-et nagyon sokan bírálták, a világ sok részén. És nem ok nélkül, mert követett el hibákat, nem keveset. A nyolcvanas-kilencvenes években Latin-Amerikában elég sok galibát okozott.

Nem ok nélkül tartanak az IMF-től.

Az ázsiai válság kezelésében is történtek súlyos hibák. 

Hagyományosan valóban benne volt az IMF intézményi gondolkodásban, hogy ha program, akkor megszorítás. Elmondok egy példát. Miután idejöttem 2011-ben, beiratkoztam egy olyan kurzusra, ami arról szólt, hogy miként állítsunk össze egy IMF-programot. Volt elméleti képzés és esettanulmányok is. Az elméleti képzést a fiatalabb munkatársak tartották, az esettanulmányokat pedig kis csoportokban tárgyaltuk, melyet külsős, IMF-ben sok évet eltöltött, és addigra nyugdíjazott közgazdászok vezettek. Nos, amikor összeállítottuk az illető országnak a konkrét, korabeli adatokra épülő IMF-programját, akkor lépett közbe a több évtizedes tapasztalattal rendelkező úr. Nem volt az esetben szereplő országban lényeges költségvetési probléma – a ‘97-es ázsiai válságról volt szó –, nem is építettünk a programba különösebb fiskális megszorítást, mert más jellegűek voltak a kihívások. De csak meglepetten nézett ránk, mondván, hogy itt kellene a kiadásokat csökkenteni. Mondtam, hogy nem kell, rendben van a költségvetés, nem itt vannak a problémák.

Az volt a válasza, hogy megszorítás nélkül az IMF pénzt nem ad.

Akkor megértettem, hogy ez volt a régi gondolkodásmód, amibe ő beletanult. Innen mostanára nagyon messzire sikerült elmozdulni az elmúlt évtizedben, óriási a változás.

Benk Szilárd és John Maynard Keynes

IMF/Michael Spilotro

Akkor a magánvéleménye az, hogy jól tette a magyar kormány, hogy az IMF javaslatai helyett a saját útját követve a növekedést akarta beindítani?

A rövid válasz, hogy igen. A hosszú válasz az, hogy nem arról van szó, hogy az IMF a rosszfiú és ha teljesen az ellenkezőjét tesszük annak, amit mond, akkor biztos az lesz a jó. Bebizonyosodott a magyar IMF program végrehajtása során is, hogy azok a feltételezések, amelyekkel a program indult, túl optimisták voltak. Egy százalékos GDP visszaesést feltételeztek 2009-re, valójában közel hét százalékos lett a visszaesés. Az IMF nem mérte jól fel, hogy a megszorításoknak mennyire negatív hatása lehet. Nem csak Magyarországon nem mérték jól fel, hanem sehol sem. És az intézmény ezt ma gyakorlatilag elismeri. 2012 végén Blanchard és Leigh írt egy tanulmányt. Blanchard volt az IMF főközgazdásza akkor. Ebben utólag megállapították – európai országok adatait vizsgálva –, hogy a megszorító intézkedéseknek a növekedési áldozata sokkal nagyobb volt, mint amire az IMF számított korábban. Amit lehet úgy is értelmezni, hogy

hiba volt túlságosan nagy megszorítást erőltetni.

De példaként hozhatom az IMF mellett működő Independent Evaluation Office átfogóbb elemzését is arról, hogy a válságkezelésben milyen volt az IMF teljesítménye. Ott is az a megállapítás született, hogy a válság után 2010-2011-ben megszorításokat erőltetni, az hiba volt, túl korai volt, rugalmasabbnak kellett volna lenni. Túl optimista volt az IMF akkor mivel túl kevés negatív hatást tulajdonított a megszorításoknak. Ezekhez képes sokat változott a gondolkodás azóta, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a gazdasági ösztönzőknek a gazdaságpolitikai mix kialakításában.

Van még egy fontos aspektus a görög és más európai programokkal kapcsolatban. Nem az IMF volt az egyedüli játékos, általában az IMF és az EU (Európai Bizottság és EKB) közös programjáról volt szó.

Jellemzően nem az IMF, hanem az EU erőltetett több megszorítást.

Azt kell itt belátni, hogy az IMF és az EU teljesen másként működik. Az unióban van egy nagyon merev gazdaságpolitikai szabályrendszer, emiatt került be például Magyarország is a túlzottdeficit-eljárás alá. Az unióban politikai kérdéssé vált, hogy ezeket a merev szabályokat minden áron be akarták tartatni. És ennek esett áldozatul az egész magyar válságkezelés is. Nem az IMF erőltette a nagyon szigorú költségvetési politikát, hanem Brüsszel.

Az IMF az nem valami ördögtől való dolog, itt tanult közgazdászok ülnek.

Nem gondolom, hogy szándékosan bárki is rosszat akar. Hanem mindenki a legjobb tudását akarja beleadni. Kérdés, hogy sikerül-e és mennyire van ez a tudás eltorzítva. Általában azt figyeltem meg, hogy az innen származó elemzésekben és tanácsokban sokkal jobban érvényesül a józan paraszti ész logikája, mint azokban, amelyek Brüsszelből érkeznek. Kevésbé vannak átitatva politikai motivációkkal és nincsenek olyan merev szabályok. 

Az IMF inkább pragmatikus, az unió inkább megszorításpárti?

Az EU, az Európai Bizottság sokkal inkább merev szabályok által vezérelt, és erősebbek a politikai érdekek és befolyások. 

Akkor ma már az unortodoxnak nevezett magyar gazdaságpolitikai megközelítés az IMF szerint nem is unortodox? Általánosan elfogadott megközelítéssé vált napjainkra, hogy az adócsökkentés és a foglalkoztatás növelése jó megközelítés a válságkezelésre?

Mondhatjuk ezt. Nem kell nagyon sarkítani, és minden eset, minden ország más, de valahol erről van szó.

Az az irány, amerre elindult a magyar gazdaságpolitika 2010-ben, az mára meglehetősen főáramúvá vált.

Akkor még nem tűnt annyira annak, mert a nemzetközi közgazdasági gondolkodást dominálták a korábbi praktikák, de azóta eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy ez az új mainstream. 

Nem is szeretem az unortodox szót, inkább úgy mondanám, hogy nem konvencionális. Az unortodox az Magyarországon meghonosodott kifejezés és érzek benne egy pejoratív felhangot is. Mikor ellenzéki oldalon emlegetik, az unortodox annak lett a szinonimája, amikor valamit másként csinálnak, de rosszul. Holott nem erről van szó. A 2010-es fordulat, hogy ösztönözni a gazdaságot ahelyett, hogy megszorítani, lényegileg főáramúvá vált.

Amikor 2010-2011-ben ez a fordulat történt, akkor azt az IMF-en belül is sokat kritizálták. De ha megnézzük, kik kritizálták leginkább a magyar gazdaságpolitikát, akkor azt látjuk, hogy elsősorban azok, akik ezt a magyar IMF programot elindították, kidolgozták, akiknek személyes érintettségük volt, és akiknek a személyes kudarcukká vált az, hogy a programot nem fejezték be és fel lett rúgva. Ha ma készülne egy elemzés arról, hogy mi történt akkor – nem fog, mert ennyi idő távlatából Magyarország már túl jelentéktelen ehhez – akkor biztos vagyok benne, hogy ezt jobban elismernék ma már. De tulajdonképpen indirekt módon el is ismeri az IMF, hiszen a legújabb országjelentés is teljes mértékben pozitív és nagyjából elismeri azt, ami az elmúlt években történt.

Lehetséges, hogy korábban az IMF elemzőit befolyásolta üzleti vagy politikai érdek, amikor egy adott irányzat, például a megszorító politika mögé álltak be, amely a munkaerőre terhelte volna a válság költségeit a tőketulajdonosok helyett?

Nem feltétlenül közgazdasági iskolákban gondolkodnak az IMF-ben. Van minden intézményben a gondolkodásnak egy inerciája, tehetetlensége. Minél nagyobb a szervezet, annál nehezebben fordul, mint egy nagy hajó.

A válságot az IMF is benézte, nem tudta előrejelezni vagy megelőzni,

nem figyelmeztetett a kockázatokra, majd válság kezelésében is voltak hiányosságok – ennek szerintem nem az az oka, hogy rossz gazdasági irányzatot választottak, hanem sokkal inkább a csoportgondolkodás, a csordaszellem. Nem azért gondolkodnak egy gazdasági irányzatban, mert ők tudatosan és racionális mérlegelés alapján ezt választották, hanem azért, mert mindenki más így gondolkodik az intézményben.

Az IMF válságot megelőző teljesítményéről a korában említett Independent Evaluation Office fontos megállapításokat tett, választ keresve arra, hogy miért nem tudta megelőzni az IMF a válságot vagy legalábbis figyelmeztetni a kockázatokra. És az olvasata szerint is ez az intézményi gondolkodás, a csordaszellem, ami egy irányba viszi el a gondolkodást. Nem kommunikáltak egymással az emberek vagy a különböző szakterületek, aki másként gondolkodott, azt kritikák érték.

Az IMF-en belül el voltak fojtva a másként gondolkodók. Nem hallgatták meg őket, vagy aki másként gondolkodott, az el sem merte mondani,

tartott a felettesétől, a következményektől. De ezeket a hiányosságokat a szervezet felismerte, aktívan próbál tenni annak érdekében, hogy javítsanak ezen és a gondolkodás sokszínűségét elősegítsék, hogy többféle vélemény megjelenhessen. És hogy ne elszigetelt csoportokban dolgozzanak itt az emberek, miközben nem is beszélnek egymással. Kellenek az intézményen belüli kapcsolatok, viták, és szükség van a rendszerben gondolkodásra, a részinformációk összekapcsolására. Például a pénzügyi szektort és folyamatokat össze kell kapcsolni a makrogazdasági folyamatokkal és együtt kell a kettőt az összefonódásokkal együtt elemezni, ez egyáltalán nem valósult meg korábban. Tehát folyamatos változás zajlik az intézményben, ez egy hosszú tanulási folyamat és az irány az jó.

Egy gazdaság is egy óriási intézményrendszer. De míg a magyar hajót sikerült gyorsan új irányba állítani, Görögországban ilyet nem láttunk.

A görög egy nagyon sajátos és tanulságos eset. A görög programban nem az IMF volt a hunyó, hanem az EU. Az unió, az ottani politikai megfontolások és az eurózóna. Az euró, mint politikai termék jelentette a válságkezelés korlátját.

Az euró, mint politikai termék áldozata lett Görögország?

Nem csak ennek az áldozata, mert Görögország saját magának és az ottani felelőtlen gazdaságpolitikának lett az áldozata. De ha ezt félretesszük, akkor igen, ki merem jelenteni, hogy az eurónak és az ehhez kapcsolódó politikai gondolkodásnak.

Hogy minden áron egyben kell az euróövezetet tartani és ennek mindent alávetni, kerül, amibe kerül. Mert erről volt szó.

IMF/Michael Spilotro

Ön egyébként hol tanult külföldön eredetileg?

Erdélyből származom, az első diplomámat Kolozsváron szereztem, utána kerültem Magyarországra, aztán a CEU-n tanultam. A magyar oktatási rendszerrel ennélfogva kevésbé vannak közvetlen tapasztalataim, csak kívülről szemlélem.

Hogy látszik külföldön a magyar közgazdászképzés minősége? Lehet magyarországi gazdasági képzésből nemzetközi karrier?

Lehet, nagyon sok magyar közgazdász indul valamilyen szintig Magyarországról, majd esetleg külföldön doktorál. Egy részük haza is tér. Sajnos csak egy részük. Olyan is van szép számmal, hogy Magyarországon tanult emberek nemzetközi szervezeteknél dolgoznak. Az IMF-ben is sok magyar dolgozik, jelentős részük Magyarországon tanult.

Nem kell leírni a magyar oktatást, a magyar közgazdászok helyt állnak nemzetközi összehasonlításban is.

Van politikai csordaszellem a közgazdászok között? Úgy látom, ez képes megakadályozni egyeseket abban, hogy szakmai munkát vállaljanak az itthoni államigazgatásban.

A tehetséges közgazdászokra szüksége van a magyar államigazgatásnak. A probléma csak az, hogy a közgazdaságtan nem egy egzakt természettudomány. És a szakmai gondolkodásban könnyen megjelenik a politika, mert néha nehéz a gazdaságpolitikai álláspontokat vagy ajánlásokat a politikai preferenciáktól függetleníteni.

Nagyon sok gazdaságpolitikai lépésben eleve egy politikai preferencia köszön vissza. Ez nem bírálat, ez a világ rendje.

Fontos, hogy a közgazdász legyen ezzel tisztában, és tudjon különbséget tenni a pusztán szakmai alapú döntéselőkészítés és az esetleges politikai preferenciákat is tükröző döntéshozatal folyamatai között. A közgazdász dolga felmutatni az opciókat, azok előnyeit, hátrányait. A politikus dolga mérlegelni a következményeket az egyes érintettek, célcsoportok tekintetében, és dönteni. 

Akkor javasolhatjuk a magyar fiataloknak, hogy szakpolitikában bátran részt lehet venni akár a magyar kormány háttérintézményeiben?

Miért is ne? Ez egyenesen kívánatos dolog. Nekem megtetszett a köznek a szolgálata, Magyarországon dolgoztam az MNB-ben és a Pénzügyminisztériumban is az IMF előtt. Nem a vállalati szférában képzeltem el az életemet, mert motivál, hogy a közjó érdekében cselekedjek. Egy jó köztisztviselő vagy jó közszolga arról ismerhető meg, hogy minden körülmények között, mindenféle politikai vezetés alatt egyformán jól tud teljesíteni és szolgálni a hazáját. Ismerek ilyen embereket a magyar közigazgatásban, akik többféle kormány alatt ott voltak és mindegyik kormány alatt előre haladtak a karrierjükben, mert tehetségesen teszik a dolgukat. A szakemberekre szükség van, még többre lenne.

Ha valaki azt mondja, hogy megalkuvás a magyar szakpolitikában dolgozni, azzal én nem tudok egyetérteni.

Szokták mondani közgazdászok, hogy nincs szükség Magyarországon a közgazdászok szakmai tudására, a kormány nem hallgatja meg a szakmai érveket, tehát felesleges részt venni a gazdaságpolitikában. Kellemes önfelmentés a szakmai munka felelőssége alól?

Azt valahol meg lehet érteni, hogy vannak olyan közgazdászok, akik úgy érzi, hogy ha a kormány nem ért egyet a szakmai érveikkel, akkor az azt jelenti, hogy nem is hallgatja meg és nincs is szükség a tudásukra. És ez bántja őket. Megértem őket, de nem feltétlenül értek egyet velük. Ugyanis, mint már mondtam, a közgazdász dolga a szakmai döntéselőkészítés, a politikus dolga pedig a döntéshozatal. El kell fogadni, hogy habár pusztán szakmai érvvel is sok mindent meg lehet indokolni, de egy demokratikusan megválasztott kormánynak joga van bizonyos kérdéseket eldönteni a politikai preferenciái alapján is. Így működik a világ mindenhol.

Amikor bejönnek politikai szempontok is, a kormányzat nem mindig úgy végzi a költség-haszon elemzést, mint a közgazdász,

további szempontok is megjelenhetnek. Ezt el kell tudni fogadni. 

Visszatérve az IMF-re. Az elmúlt évek intézményi fejlődési folyamatában fontos elem lett, hogy a helyi politikai korlátokat is képes legyen figyelembe venni, amikor kidolgozza a gazdaságpolitikai ajánlásait az országok számára. Minél jobban meg kell érteni az adott ország sajátosságait, a politikai, és szociális érveket is. Épp abból lettek a konfliktusok a múltban is sok ország vonatkozásában, hogy olyasmiket javasolt az IMF, amelyek politikailag nem voltak vállalhatók vagy megvalósíthatók a helyi viszonyok miatt. Ezeket a helyi körülményeket ismerni kell és el kell fogadni, és olyan gazdaságpolitikai mixet kell kidolgozni, amely az adott politikai korlátok között is megvalósítható.

Oláh Dániel a Makronóm rovatvezetője, kövesse Twitteren és Facebookon!

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Antal Józsi megmutatta milyen tökös gyerek, eldöntötte, hogy a magyarok vissza fizetik az utolsó fillérig az adósságukat, mert ez így tisztességes, ezt így szokták a magyar úri emberek.
Régebben is ez volt a divat, elkártyázták a birtokot, aztán meg főbe lőtték magukat.
Akkor volt indok és lehetőség megszabadulni a kádári fekete Jánosi adósságtól, de ez a szerencsétlen nép megint beválasztott egy idióta történészt, aki főbe lőtte hazáját, bennünket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés