2019-ben is sikeres évet zárt a Peak Financial Services magyar fintech cég

2020. január 28. 8:28
Hazánk egyik első fintech cége, a Peak Financial Services mögött már több sikeres év áll, a 2019-es időszak pedig újabb izgalmakat hozott – írja a cég Makronómhoz eljuttatott közleménye.

A fintechek szerepe az elmúlt években vitathatatlanul megnőtt, azonban eddig  inkább a régi és új szereplők közötti versengés volt jellemző, a tavalyi év viszont már sorsdöntő változásokat hozott. Egyre több bank és szabályozó ismerte fel támogatásuk és együttműködésük szükségszerűségét és hasznosságát, sokan ebben látják a komoly fejlődés lehetőségét.

A Peak 2019-ben piacra vitt megoldásai között kiemelkedő a saját fejlesztésű, nem valós idejű ügyfél-azonosítás, mely igazi áttörést a hazai piacon. Az új szolgáltatást többéves komplex fejlesztés előzte meg annak érdekében, hogy minél teljesebb felhasználói élményt nyújtson az ügyfelek számára, és megkönnyítse a bankoknál megszokott, hosszadalmas, és személyes jelenlétet igénylő onboarding folyamatot.

Ezzel egyidőben megjelent a PeakWallet 2.0 mobilalkalmazás, mely a legújabb trendeket és technológiát alkalmazva készült, letisztult és könnyen kezelhető felhasználói felülettel. A mobilapplikáció mellett új dizájnt kapott a PeakWallet Web is. Nem utolsó sorban pedig létrejött a Peak saját fejlesztésű Open API portálja közel 50 különböző API-val, amely a kimagasló minőség mellett egyszerű használatot és folyamatosan bővülő funkciókat kínál.

A számos fejlesztés mellett elindult a Peak Bank as a Services megoldása, a Prometheus Platform, mely pénzintézeteknek kínál digitális banki struktúrát, alacsony beruházási költség és gyors implementáció mellett. A Promethus Platform a Peak zászlóshajója, hiszen a különböző termékvonalak olyan intézményeknek kínálnak technológiai segítséget, melyek régóta küszködnek az ügyfélszerzéssel, és az informatikai fejlesztésekkel. 

A Promethus Platform többek között két olyan terméket is magában foglal, amelyek nem csak hazánkban, de az európai piacon is egyedülállók. Az egyik a CashCard Business – amely a vállalatok bankolási költségeit- és adminisztrációs terheit csökkenti. A másik pedig a Zsebpénzkártya, amely a legfiatalabb korosztály bevonását szorgalmazza, kiemelt figyelmet fordítva az edukációra és a pénzügyi világban való felelősségteljes döntéshozatalra.

A Promethus Platfom piacképességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy olyan ügyfelek használják, mint a BudapestBank, a Magyar Posta Biztosító, vagy a zsebpénzkártya megoldásokra fókuszáló TribeZ.

Amellett, hogy számos kártyaprogram indult  2019-ben, bevezetésre került a virtuális kártya szolgáltatás, illetve az ApplePay is tesztelési fázisba lépett az év végén. Ugyan az európai szabályozók az eredeti határidőhöz képest másfél évvel, 2021-re tolták az erős ügyfélazonosítás bevezetési határidejét, a Peak az ügyfelek biztonságát szem előtt tartva az ezzel kapcsolatos újításokat is elérhetővé tette 2019 decemberében. 

A Peak 2020-ban sok egyéb mellett, az ApplePay és GooglePay bevezetését tervezi, dolgozik a CashCard Business funkcióinak bővítésén, illetve egy mobilfizetésre képes plasztik és virtuális ajándékkártya piacra vitele is a célok között szerepel. Növekedés szempontjából fontos célkitűzés a banki ügyfelek számának dinamikus növelése, illetve képviseletek létrehozása a környező országokban.

A Peak Financial Services

A Peak Financial Services 2014-ben a közép-kelet európai régió egyik első digitális pénzügyi megoldásokat menedzselő fintech szolgáltatójaként jelent meg a piacon. A challenger és neo bankokhoz hasonlóan a Peak tisztán technológiai megoldásokra építi tevékenységét, ám elsősorban B2B ügyfelekre fókuszál és napjainkra a régió meghatározó fizetéstechnológiai szolgáltatójává vált. 

 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés