Feltámadt az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben

2019. november 27. 16:01
Gyorsult az amerikai gazdaság évesített növekedési üteme az idén a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest, a bővülés nagyobb ütemű volt az október végén ismertetett első becslésnél és a szakértők által vártnál is.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete szerdán azt közölte, továbbra sem végleges adatként, hogy a szeptember végével záródott idei harmadik negyedévben az amerikai hazai össztermék (GDP) évesített növekedési rátája 2,1 százalék volt.

Az október végén ismertetett első becslésben 1,9 százalékos növekedés szerepelt, és arra számítottak a szakértők, hogy ugyanez az adat szerepel majd a szerdai második becslésben is.

Az amerikai gazdaság a második negyedévben 2,0 százalékkal, az első negyedévben 3,1 százalékkal bővült.

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 2,9 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben, míg a másodikban 4,6 százalékkal, az elsőben pedig 1,1 százalékkal.

A személyes fogyasztások árindexe 1,5 százalék volt a második negyedévben mért 2,4 százalék után, az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított index pedig 2,1 százalék volt július-szeptemberben, míg az előző negyedévben 1,9 százalék.

(MTI)

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés