A liberális kapitalizmus kudarca

„A mai szabadpiaci eszmék abból a még David Ricardóig visszanyúló gondolatból indulnak ki, hogy a szabadkereskedelem minden abban részt vevő számára előnyös. Erre a tantételre építve követeli például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank, hogy

és erre hivatkoznak azok is, akik a globalizáció mindenki számára előnyös voltát hangsúlyozzák.

A valóságban azonban a mai világkereskedelem messze nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek mellett a kereskedelem kölcsönösen előnyös lenne. Szó sincs arról, hogy az egyes államok valamely termékre specializálódnának, amelyben relatív előnyük van. A valóságban a világkereskedelem dinamikája a multinacionális vállalatok termeléskihelyezésére épül. Paul Craig Roberts rögtön bemutat erre egy példát is: az Egyesült Államokban a munkabérek harminckét dollárral magasabbak, mint Kínában,

ehhez képest a szállítási költségek eltörpülnek.

Mit eredményez ez a kereskedelem? Azt, hogy a fejlett országban, ezer fővel csökken a foglalkoztatottság, csökken a kereslet, ami a gazdasági recesszió irányába hat, a kieső adó miatt csökken a költségvetés bevétele és a szükségessé váló segélyezések (például munkanélküliségi segély) miatt növekednek a kiadások. Kinek jó ez?

a jövedelemegyenlőtlenségek drámai módon növekedtek, a felfelé irányuló társadalmi mobilitás megszűnt.

A fogadó országok számára sem jó azonban a termeléskihelyezés. Rövid távon ugyan segítheti a külső egyensúly javítását, hosszú távon azonban egyoldalú gazdasági szerkezetet és a külvilágtól való túlságos függést eredményez.

akik a bérkülönbségek révén hatalmas nyereséghez juthatnak, míg e konstrukció negatív hatásait a társadalom egészére hárítják át.