A világpiac igazi arca

2019. október 13. 14:45

Boros Imre
Magyar Hírlap
Egy nagy presztízsű szakcég ránk vonatkozó adatát említeném, ami több mint kétéves hazai GDP-méretű „elpiacosítást” (értékvesztést) említ esetünkben.

„A világpiacról van szó, aminek hatásai­tól – legyenek bár kellemetlenek ránk nézve – valóban mi sem függetleníthetjük magunkat. Fősodorbeli felebarátaink szerint hosszabb távon a piac automatizmusai révén minden helyrebillen, az egyensúly­talanságok megszűnnek.

A piac mindenhatóságának szinte ikerfogalma a gyenge állam elmélete és annak igenlése,

mondván, hogy kár az állami szintű erőlködés az időleges kártékony hatások elhárítására, mert az nagyon sokba kerül – sokkal többe, mint ha a piac vág rendet és hoz létre új egyensúlyt. Közgazdaságtant oktató egyete­meink és főiskoláink a rendszerváltoztatás után

hangyaszorgalom­mal másolták át tananyagaikba az erről szóló nyugati tantételeket,

és azóta már sajátjukként oktatják, minden ellenvéleményt kizárva. A tudományos minősítők, akik azt hivatottak megítélni, hogy mi is a közgazdaságtudomány, alternatívát még ma sem ismernek, és főként nem ismernek el. Nem annak részletezése most a cél, hogy mibe került ez nekünk az elmúlt harminc évben. Az örök tanulság okán, mégis az ezzel foglalkozó nagy presztízsű szakcég (Tax Justice Network) ránk vonatkozó adatát említeném, ami több mint kétéves hazai GDP-méretű »elpiacosítást« (értékvesztést) említ esetünkben.

Ezzel világszinten is dobogóra kerültünk számos »elpiacosított«, jobb sorsra érdemes ország között.

(...)

Úgy gondolom, hogy az 1973-ban kezdődött pénzügyi hadműveletnek a piachoz, annak automatizmusaihoz semmi köze nincs. Külön nem kell részletezni, hogy mind az olaj ára, mind a dollár aktuális árfolyama alapvetően határozza meg a világpiacra kerülő áru- és szolgáltatástömeg árfekvését, beleértve a nemzeti valuták árfolyamát is. Az ilyen típusú »piaci« játékok azóta sem szűntek meg. A legutóbbi játéktere ezeknek abban lelhető fel, hogy

mesterségesen szűkítik a piacra jutó olaj mennyiségét, hogy emelhető legyen az ára.

Az olaj ármozgását rendszerint nemzeti valutaárfolyam-mozgások – általában gyengülések – is kísérik. Ezek célja nem más, mint hogy kamatemelést csikarjanak ki. (Legutóbb éppen a szaúdi feldolgozók elleni támadás után.) Az érvényes uralkodó közgazdasági dogma szerint a fentiekben megjelölt piac az, aminek át kellene magunkat kritikátlanul adni. Sokáig ezt tettük – és nézzük meg hogy jártunk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában