Amazónia: Képmutatás a köbön

2019. augusztus 27. 9:48

Zsiday Viktor
alapblog
A fejlett országok képmutatása elképesztő: részben az ő keresletük generálja az erdőirtást.

„Hirtelen mindenkinek nagyon fontos lett az esőerdő, és sokan mintha azt gondolnák, hogy a brazilok azért irtják a fákat, mert nincs jobb dolguk, miközben az erdőirtás oka egyértelműen gazdasági: megéri marhát tartani.

A brazilok azért irtják az erdőt, mert a fejlett és fejlődő világ végtelen mennyiségű húst hajlandó megvenni tőlük, és amíg ez így van, addig irtani is fogják. A fejlett országok képmutatása elképesztő: részben az ő keresletük generálja az erdőirtást, de nem ezzel az alapvető okkal, hanem a következményekkel foglalkoznak. Ha Macron és Merkel nem szeretné, hogy irtsák az esőerdőt, akkor ennek van egy egyszerű megoldása: beszéljék rá a lakosságukat, hogy kevesebb (marha)húst egyen. Egyébként is alapvető tény, hogy ugyanakkora földterület zéró, vagy nagyon alacsony húsfogyasztás mellett  többször annyi embert tud eltartani (teljesen egészségesen), mint ha magas az állattartás és az ezzel járó takarmánytermelés. A világ földterületeinek jelentős részét takarmánytermelésre és direkt vagy indirekt módon állattartásra használjuk, míg ha a terményeket közvetlenül megennénk, sokkal kevesebb termőterület kellene, és máris lehetne millió hektárszámra erdősíteni a fölöslegessé váló termőterületeket.

Ugyanez az érvrendszer bukkan elő, amikor Kínát szapulják a rossz levegőminőség, és a CO2 kibocsátás miatt: lám-lám Európa mindent megtesz, de ezek a gonosz kínaiak nem hajlandóak csökkenteni a kibocsátásukat. Csak azt felejtjük el hozzátenni, hogy Kínában jelentős részben azért van ilyen nagy gyáripar, mert ott termeltetünk meg mindent – kihelyeztük a termelést: ami régen Liverpool levegőjét rontotta, amiatt most Csengduban nem látják hétszámra a Napot, miközben a valódi vásárló sok esetben nem változott. Ha nem földrajzi területre, hanem végső fogyasztóra vetítenénk a kibocsátást, akkor már bizonyára korántsem lenne ennyire csodás a kép a fejlett országok szempontjából. Könnyű úgy kibocsátást csökkenteni, hogy az összes szennyező tevékenységet kirakjuk a harmadik világba (plusz bónuszként a szemetet is oda exportáljuk).

És megint ugyanez a mentalitás kicsit más szögből: az indexen minap volt egy videó, amelyen a Szigetelőket kérdezték, hogy mit lehet tenni a klímaváltozás ellen (https://index.hu/video/2019/08/09/sziget_klimavaltozas_zold_bolygo_fesztivalozok/). Természetesen szavak szintjén mindenki nagyon elhivatott, de a nagy többség úgy érzi, hogy azzal, hogy szelektíven gyűjti a szemetet, már nagyjából kész is van, sok jobb ötletük nem volt. Az, hogy esetleg ne vegye meg azt, amit majd később a kukába dob – azaz csökkentse a fogyasztását – az fel sem merül. Nyilvánvalóan nem, hiszen mindenki többet akar fogyasztani, nem kevesebbet.

Amíg a fejlett világ nem érti meg, hogy egyedül az értelmetlen fogyasztás csökkentése vezet a fenntarthatóbb bolygóhoz – tehát hogy ez komoly áldozathozatallal jár mindenki részéről – addig egyrészt nem lesznek eredmények, másrészt masszív képmutatás a sokkal szegényebb országoktól elvárni a cselekvést magunk helyett. Az a helyzet, hogy mi mindannyian (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), akik a fejlett világban élünk, a mások szemében keressük a szálkát, és nem a sajátunkban a gerendát. Azaz hipokriták vagyunk…”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A fejlett országok képmutatása elképesztő: részben az ő keresletük generálja az erdőirtást."
Helyesen: ami mindent generál, az a profitmaximalizálási kényszer, a spekulációs emberek kényszere...

Na persze, ez úgy működik, hogy a politikus rábeszéli a "lakosságot", hogy kevesebb húst, vagy akármit fogyasszon. Mamikám ne sirass! Ennyire még egy hiperliberális közgazdász sem lehet hipokrita! Csak egy, egyetlen egy példát tessék mondani ilyenre a történelemből. Ennél azért némileg reálisabb, ha szabályozással a kínálatot csökkentenénk, felmenne a marhahús ára és a "lakosság" áttérne a kevesebb metánt és széndioxidot kibocsátó húsok fogyasztására.

Esetleg ilyen módon meg lehetne drágítani az egészségtelen, ún. szarennivalók előállítását és a lakosság visszatérhetne a vegán bioéletmódra, max. heti egyszeri biohúsfogyasztással. Igaz, egy ilyen reform, kivenné a kínálatból az ún. demokráciát is...

Egyébként hol az a statisztika, amely igazolja, hogy az előállított marhahúst a fejlett országok lakossága eszi meg? Arról szól a közgazdász úr által csodált kontroll nélküli kapitalizmus, hogy a fejlődő lakosság is úgy szeretne fogyasztani, ahogy a fejlett. Kínában sem azért olyan borzasztó a levegő minősége, mert Liverpool helyett ott termelik meg a mi "hipokrita" lakosságunk számára az ipari termékeket, hanem azért, mert a mértéktelen profithajhászás érdekében több, mint egymilliárd embert kényszerítettek áttérni a tradicionális biogazdálkodásról a fogyasztói kapitalizmusra, de ehhez, hasonlóan a korabeli Liverpoolhoz, csak szénenergia állt rendelkezésükre. Merthogy a fogyasztói kapitalizmus iszonyú energiafelhasználással jár.

A monopolkapitalista harácsolás szétverte a világban a tradicionális társadalmakat, és most a politikusok beszéljék rá a népeket, hogy térjenek oda vissza? Na ez biztosan nem fog menni, még ha bele is pusztul az emberiség, mert a fogyasztásnak legalább olyan szirénhangja van, mint a gazdagodásnak. És tömegek hallgatják az énekét. S mit szólna hozzá vajon a globalista gazdasági elit? Csak úgy hagyná, hogy megfosszák a haszontól? Valami mást találjon ki kollégaúr!

Szerintem dobáljuk ki az összes globalista bank és vállalat tulajdonosát és talpnyaló közgazdász menedzsereit a globális vállalatok felhőkarcolóinak ablakából, osszuk szét a vagyonukat, vagdaljuk fel a világvállalatokat apró darabokra és ne engedjük a jövőben egy bizonyos méretnél nagyobbra nőni őket, tiltsuk be az adóparadicsomokat, állítsuk helyre a versengő helyi piacokat, s azután próbáljuk rábeszélni a lakosságot a mértékletes fogyasztásra. Ez a helyes sorrend.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés