Távolságadó: a környezetvédelem vagy a protekcionizmus csodafegyvere?

2019. július 24. 14:20

Adóztassuk meg, ha egy élelmiszer távolról érkezik a boltok polcaira – ezt az ötletet nevezik távolságadónak, ami arra ösztönözhetné az üzleteket, hogy a helyi gazdaságból származó közelebbi élelmiszereket részesítsék előnyben. Ami azonban az elméletben jól hangzik, a nemzetközi szervezetek szabályaiba ütközhet.

A távolságból szennyezés lesz

Az elmélet röviden azt vallja, hogy a szállítás felelős az élelmiszerekhez kapcsolódó károsanyag-kibocsátás döntő részéért, vagyis minél közelebb állítanak elő valamit a fogyasztóhoz, annál jobb ez neki ökológiai szempontból. A fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségből a szállítási távolságot befolyásolni lehetne a törvényalkotó szándéka szerint, hiszen jelentős ellenösztönzőt jelenthet a világ végéről hozni a paradicsomot, ha az a közelben is megterem, csak valamiért nem kerül a boltok polcaira. Egyébként is felvethető, hogy egyes, több ezer kilométerről utazó termékek hogyan lehetnek olcsóbbak, mint a közelebb megtermelt árucikkek, legalábbis sokak számára fenntarthatósági vagy egészségügyi szempontból problémásabbnak tűnnek.

Egy efféle távolságalapú adó az ötletet bemutató amerikai szerzőpáros, Lewis és Mitchell szerint lehet univerzális, vagy csak egyes élelmiszerekre vonatkozó egyaránt. Be lehet építeni az adózásba azt is, hogy mely élelmiszerekből van jelentős hazai termelés és ezekből ösztönözni az adóval a helyi fogyasztását. Lehet progresszív vagy egyszerű lineáris kilométeradó is a távolságadóból a gyakorlati megvalósulás során.

Alternatívaként az is felmerült a közgazdászok fejében, hogy bizonyos kilométerszám alatt támogatást kaphatnának az érintett termelők, ami az előző megközelítés ellentettje lenne.

Versenypolitika, fair trade

Nem kérdés, hogy a nemzetközi versenypolitikai aggályok jelentősek, azonban a lokális termékek előnyben részesítése talán enélkül is megvalósítható, ehhez azonban a kereslet, azaz a fogyasztók szigorú elvárásai és tudatossága szükséges, illetve határozott és kreatív kereskedelempolitika.

A kereskedelmi láncok persze kevésbé érdekeltek a döntéseiket korlátozó adó létrejöttében. Nagy-Britanniában már 2006-ban terítékre került egy távolságadó az egzotikus gyümölcsökre és virágokra, a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében. Az ellenzők természetesen ekkor is a szabad kereskedelem torzítását és annak káros jóléti hatásait hozták fő érvként.

Az biztos, hogy az afrikai kereskedelem rosszul járna a távolságadóval, hiszen a kenyai mezőgazdasági termelés 65 százalékát exportálják, a brit és európai üzletek pedig kenyai virágokkal vannak tele. Sőt, a kenyai termelők jelentős része olyan termékeket, például zöldbabot vagy cukorborsót termel, amelyeket kifejezetten az európai fogyasztóknak szánnak, helyben ezeket többnyire nem is fogyasztják.

A bejegyzés trackback címe: https://makronom.mandiner.hu/trackback/141263

Ajánljuk még a témában