Varga Dénes: Túlzó a háromgyermekesek lakhatási támogatása

2019. június 19. 21:49
A magyar gazdaság idén 4,3 százalékkal, ezen belül az építőipar termelési volumene 21 százalékkal bővülhet, ugyanakkor 2020-tól már lassul a gazdaság növekedése, az építésgazdaság teljesítménye pedig jelentősen visszaeshet – ismertette Varga Dénes közgazdász, kutatásvezető a független Építési Piaci Prognózis 2019-2022 című kutatás eredményeit kedden Budapesten.

A konvergenciaprogramhoz képest – amelyben 4 százalék feletti GDP bővülés szerepel a következő öt évben – az Építési Piaci Prognózis 2020-ban 2,2 százalékos, 2021-ben 3,5 százalékos, 2022-től pedig évenként 2-2,5 százalék körüli növekedést jelez előre – mondta.

A prognózis szerint a kormány mozgástere továbbra is nőni fog, ugyanis a 2 százalékos bővülés körülbelül 840 milliárd forintos GDP-növekedést jelent. 

A szakember szerint magyar gazdaság teljesítményét a külföldi tényezők közül vélhetően nagyban befolyásolja majd a német gazdaság lassulása, a belföldiek közül pedig az építésgazdaságban bekövetkező, 2020-ra várt 16 százalékos visszaesés.

Az ágazat jövő évi teljesítményét a közgazdász szerint az 5 százalékos áfa körül korábban kialakult bizonytalanságok is befolyásolják, ugyanis mindezek miatt több építőipari cég is a tervezettnél sokkal korábban adta át vagy még idén átadja beruházást, így 2020-ra jelentősen lecsökken az átadásra váró lakások száma. 

Varga Dénes megjegyezte, hogy

a kedvezményes lakásáfával a költségvetés legalább 300 milliárd forint bevételről mondott le,

a támogatás azonban döntő részben nem a lakáshasználókhoz, hanem a lakásprojektek gazdáihoz került. 

Közép-Magyarország a legborúsabb

Az Építési Piaci Prognózis 2019-2022 című kutatás magába foglal egy reprezentatív felmérést is, amelyben 306 építőipari vállalkozás (kivitelezők, beruházók, építészek) és önkormányzat vett részt.

Varga Dénes elmondta, hogy a megkérdezettek az előző években készített felmérés eredményeihez képest jóval pesszimistábban ítélik meg az ágazat helyzetét. Legnagyobb arányban a közép-magyarországi régióban működő építőipari cégek jelezték előre, hogy jövőre az építőipar stagnálásával, visszaesésével számolnak.

Varga Dénes előadásában kitért a lakás és a jövedelem viszonyok összehasonlítására is. A szakember szerint pozitívum, hogy a kormány felismerte a kapcsolatot a demográfiai helyzet és a lakhatás támogatása között, ezt támasztja alá a családi otthonteremtési kedvezmény és a családvédelmi akcióterv is.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a támogatás mértékét a három gyermekes családok esetében túlzónak tartja, ugyanis a szakember szerint a három gyermeket nevelő, illetve a 3 gyermeket vállaló családok több mint 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülnek.

Az Építési Piaci Prognózis független középtávú előrejelzés, amelyet ötödik alkalommal készített el a Build Communication Kft. és Varga Dénes közgazdász közösen. 

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A jóslás nehéz dolog..

Egy 50 m2-es hasznalt panelt Budapesten nehany evvel korabban 10 millio korul hirdettek. Sokak szamara az elerheto celok koze tartozott. Ma ugyanazon helyen 35 millioert aruljak ezen panelokat. Sokak szamara mar elerhetetlenne valt a panel is s erdekesseg az is, aki tizmilliokat kap tamogataskent, az is tavolabb kerult a lehetosegektol. Tragedia tomegek szamara ezen valtozas.

Válaszok:
hhonor | 2019. június 20. 23:30

Biznisz volt annak pl., aki penzes es volt mibol idejeben bevasarolni, foleg ha kapott is fulest, majd felujitas utan eladta az ingatlanokat. Errol magam is sajat megelt tapasztalatokkal rendelkezem, lakokornyezetembol.

Válaszok:
hhonor | 2019. június 20. 23:33

Kik tudnak venni Budapesten sok tizmillioert ma lakast? A fovaros, az orszag lakossaganak mekkora resze lenne kepes erre?

Válaszok:
hhonor | 2019. június 20. 23:36

S a felelmetes az, nincs visszaut, nincs megoldas.

Válaszok:
hhonor | 2019. június 20. 23:56

Nagyobb csaladok szamara? Korabban egy 65m2-es 3 szobas panel 16- ert volt megvasarolhato, ma ugyanott 52 millioert. Hatalmas eredmenyek, hatalmas elorelepes. Mindenki szamara, azok szamara is, akik vallalnak 3 gyermeket, s azok szamara is akik mas elethelyzetben vannak. Mi ezen helyzetben a megoldas? Gazdasagi novekedes, nehany szazalekos fizetesemeles?

Válaszok:
hhonor | 2019. június 21. 0:00

Kapcsolatokkal, infokkal lehet olcsobb lakasokhoz jutni, ezen uton akar a varba is be lehet koltozni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés