Közép-Európa alig hoz el brüsszeli kutatás-fejlesztési és innovációs pénzeket

2019. június 12. 11:11
A kormány támogatja a magyar pályázókat, hogy minél sikeresebbek legyenek a brüsszeli közvetlen kutatás-fejlesztési és innováció források (Horizont 2020) megszerzésében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten a szaktárca és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közös szakmai rendezvényén. A magyar innovációt azért is kell megerősíteni, hogy a közvetlen brüsszeli kutatási és innovációs pénzekből többet tudjon elhozni Magyarország.

Kiemelte, a gazdaság fejlődésében elért eredményt hosszú távon úgy lehet fenntartani, ha a munkaalapú gazdaságot az innováció alapú felé irányítják, ezzel is biztosítva, hogy a magyar gazdaság legalább 2 százalékponttal az európai uniós átlag felett növekedjen a jövőben is.

Palkovics László elmondta, a kormány a 2020-as költségvetési tervezetben 32 milliárd forinttal javasolja megemelni az idei, 120-130 milliárd forint közötti k+f+i támogatási keretet. Hozzátette: 2003 óta nem volt példa ilyen szintű kormányzati elkötelezettségre.

Kitért arra, hogy Magyarország az Európai Unióhoz 2004 után csatlakozott országok (EU13) között jól áll a közvetlen brüsszeli kutatás-fejlesztési és innovációs források megszerzésében, a 2014-2020 közötti Horizont 2020 programban 259 millió euró forrást hozott el, ezzel a régióban a 3. helyen, az EU-tagországok között a 18. helyen áll. 

A miniszter rámutatott arra, azt is látni kell, hogy

az EU13 országok pályázói a forráskeret 5 százalékát, a régi tagországok (EU15) 86,5 százalékát,

míg a programból részesülő unión kívüliek a keret 8,5 százalékát tudták elnyerni. Magyarország a 95-5 százalék arány változtatása érdekében a különböző tárgyalásokon azt az álláspontot képviseli, hogy a jövőben a közvetlen brüsszeli keret 20 százalékát különítsék el a EU13 tagországok számára, ezzel is ösztönöznék az érintetteket a pályázatok beadására. 

A miniszter szerint szükség van a hazai kutatási és innovációs rendszer hatékonyságának növelésére, a kutatóintézetek, egyetemek, a vállalati szféra szereplői közötti fokozottabb együttműködésre, nemzetközi kapcsolatrendszerük beágyazottságának erősítésére. 

Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke a rendezvényen hangsúlyozta, a magyar részvétel javítását az uniós kutatás-fejlesztési és innováció források megszerzésében a hivatal stratégiai feladatának tekinti. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2020-ig futó mostani keretprogram is még sok pályázati forrást kínál, emellett segítik a felkészülést a 2021-ben induló új keretprogram lehetőségeire.

A hivatal elnöke felidézte, hogy rendszeresen kikéri a piaci szereplők véleményét, és segíti a magyar egyetemi hálózatokon a tudásmenedzsment kiépítését. Kiemelte, a  hivatal egyre inkább szolgáltató szervezetté alakul a finanszírozással összefüggő feladat ellátása mellett.

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

konkrétan a kormány miatt menekült el az egyik erc-grantet elnyerő kutató magyarországról:
https://444.hu/2019/06/03/a-tudomanyos-szabadsagot-ero-tamadasok-miatt-koltozott-svedorszagba-egy-magyar-tudos

ha palkovics innovációt akar erősíteni horizont2020-pénzekért, hajrá.

csak tudnám, akkor miért az akadémia szétverésével van elfoglalva.
az mta-nak nincs köze az innovációhoz, cserébe tudományból már így is hozza a horizont2020-pénzeket.

Az itthon világhírű MTA Weberhez fordult kuncsorogni, könyörögni.....
Mint anno a nagytestverhez.......
Szánalmas.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés