Kiesnek a gyerekek az indiai iskolákból a rossz időzóna miatt

2019. május 9. 17:10
Egyesülése után India egyetlen időzónát vezetett be az egész országban. Azonban az ország majdnem háromezer kilométer széles, így a nap keleten két órával korábban kel, mint az ország nyugati részén. A társadalomra gyakorolt hatások nagyon jelentősek.

Maulik Jagnani új tanulmánya szerint ez az egyszerűnek tűnő szabályozási döntés milliók életét keseríti meg, még ha azok nem is veszik észre. A közös időzóna nem megfelelő az ahhoz túl nagy kiterjedésű országnak, emiatt sokan rosszul alszanak. Különösen igaz ez a szegény gyerekekre, akik emiatt hosszú távú hátránnyal szembesülnek az iskolában.

Az iskola egész Indiában ugyanakkor kezdődik, a becsengetés időpontja nem függ a nap járásától. De azon területeken, ahol a nap sokkal később nyugszik, a gyerekek később mennek aludni, ugyanakkor az egész országban minden kisdiáknak ugyanakkor kell felkelnie.

Emiatt a nyugati országrész gyermekei összességében kevesebbet és rosszul alszanak, mert a hivatalos, adminisztratív időzóna nem igazodik a természetes, „belső időzónához”. Sőt, ahol később megy le a nap, ott kevesebb idő jut a házi feladatok megírására is.

A hatást Jagnani kimutatta a gyerekek oktatási eredményeiben, sőt arra jutott, hogy az még átlagosan a fizetéseiket is csökkentheti az életpályájuk során.

Egy órával későbbi naplemente átlagosan 0,8 évvel csökkenti az iskolában töltött évek számát és csökkenti az iskolák befejezésének valószínűségét is a diákok körében a kutatás szerint.

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés