Kutatás: A brexit után Budapest lesz a vállalkozók elsőszámú városa

2019. március 13. 09:07

Az elmúlt években London és Berlin voltak a globális piacot meghódítani kívánó cégek legfontosabb bázisai. A Startups.co.uk új kutatása szerint 80 európai helyszín közül most Budapest került a vállalkozói célhelyszínek első helyére, a brexit után így Budapestre érdemes leginkább a cégeket áthelyezni.

A magyar fővárosban felpezsdült a startup ökoszisztéma az elmúlt években

Számos, az új vállalkozásokat segítő szolgáltató költözött Budapestre a közelmúltban, ilyenek a startupokat támogató magánvállalkozások, az inkubátor cégek vagy az angyal befektetők a lap szerint.

Ma már hatalmas kockázati tőke mozog a magyar fővárosban és nemzetközi befektetők keresik a feltörekvő techcégeket.

Ilyen techcég a Londonban alapított, majd Budapestre áttelepülő SuperSize Digital is, ami egy internetes marketinggel foglalkozó startup. Alapítója, Steven Tasker nemzetközi tanulmányait végezte Budapesten 2010-ben és annyira megszerette a magyar fővárost, hogy itt is tervezte létrehozni első startupját. Azonban 2010-2011 körül startup kultúrának nyoma sem volt itthon, ezért Angliában alapította meg cégét annak ellenére, hogy szíve akkor is Budapesthez húzta őt.

2016-ban a fiatal vállalkozó újra ellátogatott a magyar fővárosba és ekkor már nem hitt a szemének. A 2010 környékén még kietlen startup sivatag vállalkozói oázissá változott és immár minden sarkon startupokat talált. „Az összes közösségi iroda zsúfolásig volt különféle cégekkel, turisztikai startupokkal, az emberek még útközben is az online vállalkozásaikat fejlesztették” – emlékszik vissza Stanton.

A nyüzsgő magyar startup környezetet megtapasztalva Stanton úgy döntött, hogy marketinges cégét átköltözteti Budapestre. Egy éven belül startupjának teljesítménymutatói soha nem látott szintre ugrottak.

Versenyelőnyre tettünk szert az alacsony áraknak és a magasan képzett munkaerőnek köszönhetően, akik legalább olyan jók, ha nem jobbak, mint az angol szakemberek

– nyilatkozik elismerően a magyar viszonyokról. Tasker szerint fő erősségünk a többi európai várossal szemben az, hogy Budapesten könnyen hozzá lehet jutni a megfelelő tudással és készséggel rendelkező szakemberekhez.


Fiatal, magasan iskolázott, szakmailag kompetens munkaerő, akik hosszú órákat dolgoznak és tanulnak, ráadásul nagyon ritkán szorulnak motiválásra.

– jellemezte a fővárosi munkaerő kínálatot. „Márpedig hatalmas előny, hogy amikor épp elkezdtél egy céget, máris találsz magasan képzett csapattagokat az üzleti álmod valóra váltásához” – folytatta.

Budapest startup ökoszisztémáját alacsony társasági adóval és adókedvezménnyel pezsdítette fel a magyar kormány

A Forbes szerint fontos előnye Budapestnek, hogy európai viszonylatban nálunk a legalacsonyabb a társasági adókulcs, mindössze kilenc százalék.

Itt nem állt meg a magyar kormány: bevezette ugyanis a „korai fázisú” vállalkozások adókedvezményét is, ezzel kedvező feltételt teremtve a startupok indításához. Az adókedvezmények mellett számos inkubátorcég segíti a startupok felvirágoztatását; szakmai tanácsokkal, mentorálással, a nemzetközi terjeszkedés megtervezésével. Az inkubátorok hatékonyságát igazolják vissza az olyan magyar sikercégek, mint a Prezi, a LogMeIn és a Tresorit.


Ha a felsorolt előnyöket és a festői szépségű várost figyelembe vesszük, akkor nem kell csodálkoznunk azon, hogy egyre több startup Budapesten telepedik le 

– foglalta össze a külföldi cégalapítók Budapestre vándorlásának okait a fiatal angol vállalkozó, aki azt is hozzátette, hogy az egyik hátrányt talán a gyorsan növekvő ingatlanárak jelenthetik.

Bőven van tőke is az ötletekre

A EMMI által támogatott Design Terminal is arról számol be rendre, hogy féléves mentorprogramjaira egyre több külföldi cég jelentkezik. Épp a héten hirdette ki második startup programjának eredményeit az OTP, a bank felhívására 65 országból jelentkeztek cégek. Ráadásul a magyar piacon most komoly tőke vár befektetésre, amelyben elsődleges szerepe van az állami szereplőknek (Hiventures, SZTA), az MFB és az Eximbank nemrég a Mollal indított két alapot (Lead Ventures), de az Eximbank maga is rendelkezik két saját alappal. Emelett az Oszkó Péterhez köthető Oxo csoport valamint a hazai piacon elsőként angyalkodó DayOne Capital is indított egy-egy régiós fokúszú alapot az Európai Befektetési Alap támogatásával. A legtöbb Magyarországon aktív befektető külföldi cégekbe is szívesen befektet, keresik is a megfelelő célpontokat – az EU-s pénzből befektetőknél csak annyi a feltétel, hogy a cég rendelkezzen magyar fiókteleppel, de például a Lead Venturesnél erre sincs szükség

– hangsúlyozza a magyar Forbes, hogy a magyar kormányzat nagy figyelmet fordít a startup világ fejlesztésére.

Így a kreatív magyar ötletekből nagyobb eséllyel válhatnak magyar termékek és magyar cégek, de a külföldi vállalkozók becsábítása is sokat hozhat a gazdaságnak.

A bejegyzés trackback címe: https://makronom.mandiner.hu/trackback/141082