Exportáló magyarok

Sokkal több külföldön sikeres magyar cég van, mint amit a statisztika mutat

2019. március 13. 11:10

Kerekes György
Makronóm

A külföldön sikeres magyar cégek nem szeretnek látszódni, ráadásul egyre könnyebben kerülnek le a hazai radarjainkról. A mai gazdaságban már nem jól követhető áruk, hanem kódok és szolgáltatások mozognak és ha ez nem lenne elég, rengeteg magyar termék külföldi közvetítőkön, például német terméknek címkézve kerül a külföldi boltok polcaira.

Nemrég megjelent a magyar külkereskedelmi mérleg romlását jelző adat: a 2018-as év első 11 hónapjában a külkereskedelmi többlet 6 milliárd euró alatt maradt, amire utoljára 2010-ben volt példa. Természetesen akadt olyan szakértő, aki már temette is a magyar külkereskedelmet, és felhívta a figyelmet arra, hogy még a KKM is átnevezte „Export növeléséért felelős helyettes államtitkársággá” a vonatkozó minisztériumi részleget. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb javaslatai között pedig ott virít az ambíciózus tízezer új magyar kkv exportőr, mint cél. Ha növelni kell, akkor biztos alacsony, ha tízezer új kell, akkor... vajon hányan vannak most? 

Az export statisztika ugyanis még csak nem is olyan mint a közismert beszólás szerinti bikini, inkább egy olyan fénykép, amin minden izgalmas részletet eltakar a fotós belógó kisujja. A magyar külkereskedelmi statisztika legalábbis mérsékelten válaszol arra a gazdaságpolitikailag fontos kérdésre, hogy a magyar vállalkozások mit és hova exportálnak.

Van, aki szerint mindegy is, hiszen a magyar kivitel nagyjából 80 százalékát adják külföldi, jórészt multinacionális vállalatok, és az ő üzleti döntéseiktől függ a hazai adat.

Érthetőbben:

ha az Audi úgy dönt, hogy egy másik gyárából szállít motorokat Kínába, akkor a magyar-kínai kétoldalú áruforgalom szépen ívelő grafikonja beszakad.

Volt olyan államtitkár is, aki szemrehányóan kérdezte sok évvel ezelőtt, hogy hová tűnt a szaúdi exportunk 79 százaléka egy év alatt, mire valaki odasúgta neki, hogy „Nokia”.

Bár mostanában hajlamosak vagyunk a britek józan ítélőképességében kételkedni, de talán nem volt butaság, amikor 2010-ben, a válság számukra is súlyos évében úgy döntöttek, hogy a UKTI (UK Trade and Investment, kereskedelemfejlesztési és befektetésösztönzési kormányszerv) költségvetését nem fűnyíró elvet alkalmazva csökkentik (ahogy mondjuk nálunk tették 2008-ban), hanem inkább 20 százalékkal megemelik. A cél pedig a hazai tulajdonú kis- és közepes vállalkozások külpiaci pozícióinak javítása volt, amin abban az időben a követségek és kereskedelmi kirendeltségeken dolgozó 1200 munkatárs ügyködött.

A hazai gazdaságpolitika céljai között is ott van a mikro-, kis- és közepes vállalkozások külpiacra segítése, és talán konszenzus is van abban, hogy ez nagyon fontos, csak senki sem tudja, hogy mi a kiindulási állapot valójában. Könnyű elméletben felrajzolni persze itt Magyarországon, hogy a kkv-k körében a külpiacra lépés tudja megalapozni a stabil növekedést, a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrejöttét, a kutatás-fejlesztés iránti valós igények kialakulását: csupán nagyon nehéz elindítani ezeket a cégeket ezen az úton. Különben is, a statisztika alapján pont azt nem tudjuk, hogy kiket és milyen irányba kellene elindítani. 

A magyar állami exportfejlesztésben eltöltött 15 év után,

több ezer magyar cégvezetővel való beszélgetés után állítom, hogy sokkal több külföldön sikeres magyar cég van, mint amit a statisztika mutat.

Néhányat időnként felkap a média, de a fent említett belógó kisujj pont annyira takar, hogy nem látjuk ezeket a cégeket, vállalkozókat, jórészt az alábbiak miatt:

a, Mert nem szeretnek látszódni:

társadalmi pszichózis, hogy nálunk nem érdemes sikeresnek látszani,

és bár az az idő talán már elmúlt, amikor az exportfejlesztésért felelős kormányhivatal munkatársát a cégvezető kutyával kergette el, mondván biztos álruhás NAV-ellenőr, de jellemzően senki nem veri nagydobra, ha a cége millió dolláros megbízást nyert el mondjuk Kaliforniában vagy a Közel-Keleten. 

b, Mert egyre könnyebb lekerülni a hazai radarról:

Szingapúrban egy nap alatt regisztrálhat az ember egy céget, és mégcsak offshore státuszba sem kerül,

de Delaware-től a Seychelle-szigetekig számos helyszínen lehet olcsón és egyszerűen cégtulajdonossá válni. Aki pedig nem árut, hanem szolgáltatást értékesít, annak nem kell magyar adószám. A vevőt Bangkokban vagy Dubajban pedig egyáltalán nem érdekli, hogy a szolgáltatásért kinek fizet. 

c, A szolgáltatásexport nem olyan mint a klasszikus áruexport: régen leginkább az áruk vándoroltak: fűszerek a távoli keletről, borostyán északról, a Selyemúttól a sókaravánokig minden a kézzel fogható tárgyakról és anyagokról szólt. Ma már a szolgáltatások exportja majdnem négyszer gyorsabban nő az árukénál, nem kell heteket várni a teljesítésre, a vevő és eladó elég, ha néhány Whatsapp üzenetben és egy e-wallet tranzakcióban találnak egymásra.

Vagyis a magyar programozó interneten árult szolgáltatásának ellenértéke egy virtuális német bankszámlára érkezik, és ha becsületes, akkor bejelenti a jövedelmet az szja bevallásnál, de az biztos, hogy a vállalkozásának kamarai regisztrációjánál nem tér ki az exportra. Egy szinttel a mikrovállalkozások fölött persze a szolgáltatások is értékláncba fejlődnek,

csak nem alkatrészek mozognak, hanem kódok, programok,

és megint nem látni, hogy a kínai webáruházból letölthető kung-fu játék animált karaktereit mondjuk egy magyar beszállító alkotta. 

d, Közvetítő kereskedelem: Szakmai ártalom, de minden új országban, új városban bemegyek az első szupermarketbe és megnézem, hogy lehet-e magyar terméket kapni. Általános tapasztalat, hogy egyrészt, igen, lehet, Tokiótól Rióig és Ulánbátortól Kuala Lumpurig mindenütt, másrészt ezt a magyar termékek gyártói nem tudják.

A délkelet-ázsiai expatok körében népszerű

csemege uborka címkéje fekete-piros-sárga, és csak az apróbetű árulja el, hogy Komárom megyében készült, nem Bajorországban.

A brazilok kedvelt csokival bevont manduláját is egy angol kereskedőcég teríti Latin-Amerikában, és ott a származási országnál, hogy Hungary, de az export statisztika megint úgy veszi figyelembe, hogy ez bizony az Egyesült Királyságba került. Holott, ha a kapcsolat meglenne, a brazil vevő is szívesebben kötne üzletet a magyar gyártóval közvetlenül. 

A fenti okok éppen eléggé torzítják tehát a statisztikát ahhoz, hogy ne lehessen hatékony kereskedelemfejlesztési politikát illeszteni hozzá.

Új módszertan és új módszerek kellenek az exportfejlesztéshez, ha valóban sok száz vagy ezer új exportőrt szeretnénk piacra vinni:
elsőként a cégeket kell érdekeltté tenni a valódi információszolgáltatásban. Az állam ma tulajdonképpen elvárás nélkül finanszírozza az exportőrök rendelkezésére álló külgazdasági diplomata hálózatot, és az export promóciós ügynökség (jelenlegi nevén HEPA, Hungarian Export Promotion Agency) szolgáltatásait, kiállítási részvételt, üzleti partnerkeresést.

Következetesen a valódi adatszolgáltatáshoz kellene kötni ezeknek az igénybevételét, és néhány év alatt elemzésre is alkalmas információ gyűlhet össze. A másik oldalon ezt persze azzal kell megtoldani, hogy minden exportképes cégnek jusson is az állami támogatott lehetőségből: az export promóció ugyanolyan felesleges kiadásnak tűnik mint minden más reklám vagy marketing költés – csak itt az állami promóter az ügyfeleinél szeretné látni a direkt bevételnövekedést, és csak közvetetten a „saját” hasznát. 

A szolgáltatásexportot új statisztikai módszerekkel kellene mérni, a cégek éves KSH adatszolgáltatása, vagy a kamarai regisztráció (a híres 5000 forintos díj mellé kérdőív is jár) erre nem alkalmas.

A Google regionális igazgatója néhány éve magabiztosan állította, hogy a közép- és kelet európai régióban Magyarországon a legnagyobb a digitális gazdaság aránya a GDP-ben.

Feltehetően más módszerrel mérték a szoftveres cégek kibocsátását mint a hivatalos statisztika, mert teljesen más számokat mutattak. Érdemes a kereskedelmi partner országok saját statisztikáját is megnézni, mert néhány esetben az unión kívüli államok származási ország szerinti import nyilvántartása többszörös különbséget mutat (pl. Libanon, Malajzia, de Kína is) a magyar export adatokhoz képest. 

Nem vagyok biztos benne, hogy van tízezer új magyar exportőr vállalkozásnyi tartalék a hazai kkv szektorban, de a hagyományos madarász módszerekkel, azaz némi terepi megfigyeléssel és nyomolvasói képességgel felvértezve sok százat lehetne azonosítani, és támogatni a sikeres piacszerzésben, nemcsak a statisztika örömére. 

A bejegyzés trackback címe: https://makronom.mandiner.hu/trackback/141118

Ajánljuk még a témában