Akár Magyarországra is vihetnénk a Groningeni Egyetemet – holland rektor a Makronómnak

2019. február 6. 15:55

Írta: Kovács-Dobák Géza

Be kell bizonyítanunk az államnak, hogy nem herdáljuk el a pénzt – véli Elmer Sterken, a holland Groningeni Egyetem rektora, aki szerint nagy biztonságot ad az állami finanszírozás, de ez nem mehet az egyetemen belüli verseny és a motiváció rovására. Az egyetem ezért megduplázza a külső pályázatokat elnyerő kutatók forrásait és azoktól a professzoroktól is megválik, akiket a hallgatók nem értékelnek jóra. A rektort faggattuk arról, hogyan kell nemzetközileg is elismert egyetemet építeni.

A Groningeni Egyetemet a világ száz legjobb egyeteme között tartják számon, ezen belül is a QS egyetemi rangsorában több karuk az első ötvenben helyezkedik el, ide számítva a biológiától a pszichológián át a közgazdaságtant is. Ezeket az eredményeket állami egyetemként érte el. Van-e előnye az állami egyetemi státusznak?

A Groningeni Egyetem meglehetősen sikeres volt az elmúlt évtizedben, az egyetemi rangsorok listáján a századik hely környékén tartózkodunk. Viszont ha a tudományos termelékenységet, azaz például a hivatkozásokat nézzük, akkor akár a hetvenötödik helyet is elérjük. Eközben mint minden holland egyetem, mi is állami intézmény vagyunk, ami azt jelenti, hogy a forrásaink hatvan százalékát az állam adja. A maradék negyven százalékot különböző forrásokból gyűjtjük össze: cégektől, magánintézményektől, az Európai Bizottságtól vagy különböző finanszírozóktól.

Ez a hatvan százalékos állami arány adja meg azt a biztonságot, amiből finanszírozni tudjuk a kutatásaink és az oktatói tevékenységünk alapvető szükségleteit.

Ez egy biztonsági hátteret nyújt a kutatóinknak is, mert ezeket a forrásokat tudják majd arra használni egyfajta önerőként, hogy további forrásokra pályázzanak.

Ez az alapvető állami finanszírozás tehát végtelenül fontos az egyetem sikerességét tekintve. Éppen ezért szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a holland állam kész forrásokat biztosítani a holland egyetemek számára. A holland tudományos élet pedig kiemelkedő: ha a tanulmány-hivatkozás arányt nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a világ öt legjobb országa között vagyunk számontartva, sokat hivatkoznak a világ kutatói a tudományos eredményeinkre.


Az állami finanszírozással járó adminisztrációs követelmények nem nehezítik az egyetem működésének „rugalmasságát”?

Az állami források az alapot megteremtik a működéshez. Másrészt, mivel valakitől pénzt kapunk, ezért be is kell számolnunk neki arról, hogy hova, mire fordítjuk ezt a pénzt. Meg kell erősíteni a finanszírozóinkat abban, hogy minőségi munkát végzünk.

Be kell bizonyítanunk az államnak, hogy nem herdáljuk el a pénzt.

Természetesen a támogatás terheket is maga után von, az idő múlásával pedig ez a teher megnőtt: komoly minőségbiztosítási elveknek kell megfelelnünk, jelentéseket kell küldenünk és ez időt emészt fel, ami számunkra is kérdéseket vet fel. De általánosságban az állami finanszírozás jelenléte pozitív.


Hogyan rangsorolná a különböző forrásaikat fontossági sorrend szerint?

Az állami támogatás az első. A vállalati támogatás áll a második helyen. Ott van továbbá a Nemzeti Tudományos Alapítvány és a brüsszeli források is. Ha áttérünk az orvostudomány területére, ami egy kifejezetten költséges kutatási terület, arra vannak olyan magán szervezetek, mint a Cancer Foundation.

Az adományok és az alumnitól kapott támogatások elenyészőek. Ezek a támogatások inkább egyfajta érzelmi kötődést jelképeznek, de nem jelentős ez az összeg. Itt sajnos nem olyan a helyzet, mint az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban, ahol sok gazdag végzett hallgató bőkezűen adományoz a korábbi egyetemének. Ez nem jellemző Hollandiára.

Ez a kultúrának köszönhető?

Igen, eddig inkább a kultúra miatt volt. Amerikában a Yale Egyetem diákjai például elkötelezettek az egyetemük felé, és ezt az egyetem szakmailag nagyon ügyesen ki is használja. Az amerikai adórendszer nagyban segíti az egyetemeket abban, hogy ilyen nagy összegű magántámogatásokat kapjanak. Hollandiában azonban kevesebb adómentességet élvez, ha valaki egy egyetemet pénzzel akar támogatni.

Milyen üzleti modellt alkalmaz az egyetem vezetése a sikerek elérése érdekében?

A kutatásra fordított forrásaink mellett a sikerünk kulcseleme a kutatásaink és kutatóink versenyképessége. A kutatóink érzékelik a pénzügyi forrásokért zajló erős versenyt, ezért nagyon odafigyelnek arra, hogy minőségi munkát végezzenek.

A modellünk első eleme a versenyhelyzet megteremtése. A második elemet pedig „társításnak” nevezzük:

ez azt jelenti, hogy ha egy kutatónak sikerül egymillió euró támogatást szereznie valahonnan külső forrásból a saját kutatásához, akkor az egyetem ehhez hozzátesz további egymillió eurót.

Összekötjük a külső támogatásokat a belső forrásainkkal, egyfajta „prémiumot” adva ezzel a kutatóknak. Megduplázódik így a kutatásokra fordítható pénz, ami nagy ösztönzés arra, hogy aktívan keressék az egyetemen kívüli forrásokat, pályázatokat és aktívan akarjanak is indulni pályázatokon.

Fontos még számunkra, hogy hogyan tudjuk a diákjainkat jobban bevonni az órák menetébe, hogy hogyan lesznek aktív tanulók, akik szabadidejükben is igyekeznek elmélyülni a tanultakban. Az aktív, „vállalkozói” hozzáállás készíti fel őket az akadémiai életre. Aktivitásra és önállóságra ösztönözzük őket, hogy nagyobb valószínűséggel kezdeményezzenek önmaguktól is kutatásokat.

Az oktatásunk is a kutatási tevékenységre fókuszál. Kutatókat nevelünk, a jó kutatás által jutunk a szükséges forrásokhoz, ami egyúttal az egyetem hírnevét és az egyetemi oktatás minőségét is növeli.

A groningeni rektor, a vonlú diáksereggel és tantestülettel

Rektor-szelfi Groningenben


Az egyetemi professzorok munkáját negyedévente, a hallgatók felé átláthatóan kommunikálva értékelik és megválnak azon oktatóktól, akik nem érik el a szükséges színvonalat. Ez a fő garancia a minőségre?

Igen, úgy vélem, hogy az állandó visszajelzések adják a „minőség-kontroll hurok” alapját. A hallgatók digitális űrlapokon keresztül értékelik az órákat és javaslatokat tehetnek az oktatóknak, akik vélhetően felhasználják ezeket a kritikákat a következő évi óratervük kidolgozása során.

Ez igaz a kutatásokra is: a kutatóknak is igyekszünk visszajelzést adni, hogy mit javítsanak a kutatási terveiken, hogy nagyobb eséllyel nyerjenek el forrásokat.

Magyarországon van egy mondás, miszerint aki egyszer professzorrá vált, az egy életre professzor marad. Igaz ez az itteni oktatásra, vagy a professzori szakma nem egy nyugdíjas állás?

Nálunk alapvetően nem ez a helyzet. Nem biztos az, hogy aki most professzor, az tíz év múlva is az lesz. Ez egyáltalán nem gyakori, hiszen nagy a verseny az oktatók között és szigorúan értékeljük az oktatóink teljesítményét.

A gyakori és szigorú értékelés miatt valószínű, hogy saját szakmai reputációjukat és így az egyetemét is fenntartják. A holland egyetemekre alapvetően jellemző, hogy a visszajelzésekre erősen építenek. Ezért ha valakiről rossz visszajelzéseket kapunk, akkor is megválunk tőle, ha már a legmagasabb egyetemi fokozatai vannak. A professzoroktól is megválhatunk.

Mely szakok viszik és melyek hozzák a pénzt? Mi az üzleti stratégiájuk az egyes szakokkal kapcsolatban? 

Ha az egyetem egyik szakiránya több diákot vonz be, akkor az a szak egyértelműen több forrást fog kapni. Azok a szakok, amelyek nagyobb népszerűségnek örvendenek, nagyobb előnyöket hoznak az egyetemnek és több profitot termelhetnek. Egy kisebb létszámmal rendelkező szak kevesebb profitot termel, a szak fenntartásának ugyanakkor vannak fix költségei. Bár tudjuk, hogy egyes szakok talán több bevételt hoznak, mások pedig alig, de mi mégis inkább a teljes portfólióra egyben tekintünk.

Vannak olyan szakok is, ahol több bevételt termelünk vagy ahol több alkalmazottunk van, de hallgató viszont kevés van.

Erre egy jó példa az asztronómiai intézet, ami sok kutatót foglalkoztat, de kevés hallgatója van. Ez azért van, mert a források nagy része nem az oktatásból, hanem a kutatásból jön be.

Épp ezért a válaszom nagyban függ a kutatott terület mibenlététől is. Egy asztronómiai intézetben több kutatást talál az ember, a nemzetközi gazdálkodás területen pedig inkább az oktatás a jellemzőbb.

Összegezve, számunkra az erős kutatási háttérrel rendelkező szakok a „sztárok”, a hallgató-orientáltabb szakirányok pedig a fejőstehenek. De nagyon az adott területtől függ, hogy milyen modellt tudunk alkalmazni a források felhasználására. A művészetekre és a nyelvi szakokra kevés hallgató jelentkezik, ezért olyan területekről csoportosítunk át ide forrásokat, amelyek esetleg népszerűbbek és jobban profitálnak. 

BCG Mátrix

A BCG-mátrix azt mutatja meg, hogy egyes termékeknek, jelen esetben szakoknak vagy karoknak milyen a részesedése a teljes egyetemi költségvetésben és hogy e szakok és karok milyen növekedési potenciállal rendelkeznek. Fejőstehénnek nevezzük azt, amely terméknek nagy a részesedése, de alacsony a növekedési üteme, ezáltal egy biztos jövedelmet termel. A sztárok azok, amik emellett még növekedési potenciállal is rendelkeznek. A döglött kutyák a nem termelékeny és nem növekvő ágazatot jelöli, e terméket vagy szakot célszerű lehet hamar eltávolítani a rendszerből. A kérdőjelek azok a területek, amelyek alacsony részesedésük ellenére magas növekedést generálnak.


A Groningeni Egyetem nagy erőssége a nemzetközi légkör, mind a kutatók, mind a hallgatók oldaláról. Hogyan indult meg ez a nemzetköziesedési folyamat?

Húsz éve kezdődhetett, amikor a nemzetközi gazdálkodást angolul is elkezdtük tanítani. Ezáltal megnyitottuk a kapuinkat a nemzetközi diákok számára is, ezzel változások sorozatát indítottuk el annak érdekében, hogy több, most már nemzetközi hallgatót is bevonzzunk.

Húsz éve még csak egy szakot tanítottunk angolul, de már az alapszakok nagyobb része angol nyelvű és a mesterszakok körülbelül nyolcvan százaléka is angolul érhető el.

Egy kéttannyelvű egyetemmé váltunk, ahol megmaradtak a hagyományosan hollandul tanított szakok is, mint például a holland jog,

ami kifejezetten holland szakosodást igényel. Tíz éve úgy ezer nemzetközi végzős hallgatónk volt, míg idén ez eléri a hétezret is évente.

Milyen lépcsők vannak a nemzetköziesedési folyamatban?

Mi alapvetően az oktatásunk minőségét akartuk növelni. Az első lépés a nemzetközi diákok előtt megnyitni a kapuinkat, de a fő kérdés, hogy innen merre lép tovább a ember. Van egy nagyobb szabású projektünk, ami a „Nemzetközi Tanterem” elnevezést kapta, és arra fókuszál, hogy hogyan alakítsuk úgy az órák menetét, hogy ezáltal vonzóbbá váljunk a külföldi hallgatók számára is.

Az első ilyen lépés a kulturális különbségek feltárása lehet, például, ha a kurzusnak van egy ázsiai hallgatója, aki ő többnyire visszahúzódó. Ha őt összezárjuk a holland diákokkal, akik egészen közvetlenek és gyorsan reagálnak, akkor az ázsiai hallgató nem biztos, hogy jól érzi magát és tud érvényesülni.

Egy másik példa, hogy ne csak holland példákkal magyarázzák el a tananyagot az oktatók, hanem nemzetközi eseteken keresztül, hogy mindenki jobban megértse az anyagot.

A következő lépés a diákok aktivizálásához pedig az, hogy bátorítjuk őket a nemzeti hátterükre való támaszkodásra. Így gazdagabb vitát alakíthatunk ki a hallgatóink között. 

 Hogy látja a partneri kapcsolatok kiépítésének szerepét a külföldiek felé nyitás folyamatában?

Erre az egész folyamat során szükség van. Hozzánk sok kínai hallgató jött a Fudani Egyetemről Sanghajból, és így alakult ki egy partneri viszonyunk az egyetemmel. Kifejezetten támogatom, hogy a hallgatóinkat küldjük ki külföldre ezekhez a partnerszervezetekhez.

Jelenleg a hallgatók körülbelül huszonöt százalékát küldjük külföldre a tanulmányai során. Ezt a jövőben szeretném ötven százalékra növelni,

hogy legalább felük szerezzen nemzetközi tapasztalatot. Legyen szó féléves Erasmus külföldi tanulmányról vagy akár egy dupla-diploma képzésről. 

A Jantaji Egyetemmel való partnerség, azaz a Groningeni Egyetem transznacionális kínai kampuszának létesítése tavaly megbukott. Az egyetemek nemzetköziesedési folyamatában a határokon átnyúló egyetemek létesítése lehet a következő, esetleg utolsó lépcsőfok?

A transznacionális oktatás valóban egy formája ennek. Ez azt jelentené, hogy a Groningeni Egyetem a programjait Kínában is tanítaná, ott helyben. A kurzusokat a groningeni oktatók tartanák, akik a két kampusz között ingázhatnának, ezzel akár a kutatásaikat is támogatva.
 

A tervezett jantaji kampuszt a Pekinghez közeli, csupán hatmilliós városban tervezték felépíteni, de végül az egyetemi vezetés a transznacionális kampusz megépülése ellen szavazott.


Ez valóban nagyon nehéz eset volt, amit a jelenlegi politikai helyzet nem könnyít meg. Az egyetemi vezetés is komoly vitába elegyedett erről. De alapvetően bárhová vihetnénk egyetemet, illetve egyes képzéseit.

Akár Magyarországra is vihetnénk az Groningeni Egyetemet.

Továbbra is érdekel minket a lehetőség, hogy a programjainkat ne csak Groningenben, hanem a világ más szegleteiben is tanítsuk.

Nem járna indokolatlanul nagy költségekkel egy külföldi kampusz, például a professzorok ingázása a két létesítmény között?

Valóban, a nemzetköziesedés folyamata együtt jár annak a költségeivel is. Más egyetemeknél is megfigyelhető, hogy ha a nemzetközi szakot szeretnék a hallgatók választani, akkor az általában drágább. Ez is egy opció. Másik opció, hogy helyi egyetemi tanárokat alkalmaznak, így csökkenne az utazási költség is.

Alapvető célunk a nemzetközi tapasztalatszerzés, ami elengedhetetlen a diákok munkapiaci versenyképességéhez. Ezt igyeszünk megadni a hallgatóknak.

Előnyös lenne, ha a Groningeni Egyetem erősebben lenne a magánforrásokra utalva? Szabadabb lenne, vagy csak másoktól függene?

Ha úgy csökkentenénk az állami forrásokat, hogy közben a magánforrások ezeket pótolnák, akkor a nagyobb fokú egyetemi autonómia lehetne az új rendszer előnye. A nagy hátránya viszont az, hogy ezeket a magánforrásokat biztosítani is kell. Tudjuk, hogy a magánforrásokért nagy verseny folyik, így sokkal több erőt és időt kellene abba fektetni, hogy magánforrást vonzzunk be.

Mindenképpen egy bizonytalanabb jövőkép lenne számunkra, ami azzal járna, hogy a diákok is többet fizetnének a képzésért, ha szinte teljesen a magánforrásokra lennénk utalva. Ha egy holland közgazdászhallgatót veszünk, akkor képzése összesen nyolcezer eurós költséget jelent nekünk évente, amiből az állam hatezer eurót áll. Így jutunk körülbelül egy nulla közeli egyenlegre a kétezer eurós tandíj mellett.

A magánegyetemi státusszal ezt a hatezer eurós támogatást a diákok részére valószínűleg négyezer euróra kellene csökkenteni.

Mindenképpen több autonómiával járna a magánegyetemi státusz, de többletköltségeket is jelentene, ezzel számolnia kellene az egyetemnek. 
A bejegyzés trackback címe: https://makronom.mandiner.hu/trackback/140965