Egyszeri és kivételes év volt az idei

2019. január 8. 11:40

Csaba László
Növekedés
A jelenlegi magyar fejlődési ütem nem tartható, mert az egyszeri felhajtóerők kimerülnek. Interjú.

Minden várakozást felülmúlt a magyar gazdaság harmadik negyedéves teljesítménye, s az éves bővülés is magasabb lesz a vártnál. Hogyan értékeli ezt? Minek köszönhető?

Az alacsony kamatok és az Európai Központi Bank (EKB)  nem konvencionális eszközökkel folytatott monetáris politikai lazításának – azaz a korlátlan likviditás biztosításának és a célzott kötvény-felvásárlásnak – köszönhetően elárasztotta az európai piacot az olcsó pénz, negatív reálkamatok alakultak ki, amelyek befektetésre ösztönözték a szabad tőkével rendelkező pénztulajdonosokat. Ez unikumnak számít, mert általában nem szokott így lenni. A másik, hazánk számára fontos és kedvező változás, hogy a várakozásokkal ellentétben nem nőtt az olaj ára, hanem csökkent, s mostanában kapaszkodik vissza a nyolcvan dolláros szint felé. A harmadik magyar növekedést támogató tényezőként azt is meg kell említeni, hogy szerencsére az USA és Kína, illetve az Európai Unió (EU) között zajló kereskedelmi háború nem nagyon érinti hazánkat, illetve az egységes európai piachoz való hozzáférést semmi nem korlátozta.

Vagyis összefoglalva elmondható: a magyar gazdaság számára fontos, és általunk nem befolyásolható tényezők segítették az idei évben a növekedést. Hangsúlyozni kell, hogy ez egyedi és megismételhetetlen.
Azt is látni kell, hogy a laza magyar monetáris politika nem saját elhatározásból alakult ki, hanem a nemzetközi feltételek kedveztek kialakításának.

Rövidebb, illetve hosszabb távon milyen pályát lát a magyar gazdaság előtt? Fenntartható-e ez a bővülési ütem? Igaz lehet-e Varga Mihály miniszter kijelentése: hosszabb távon is 4-4,5 százalékos növekedésre képes a magyar gazdaság?

A kifejtettek alapján elmondható, hogy konjunkturális oldalról jól alakultak dolgaink. Strukturális értelemben azonban nehéz lenne azt mondani, hogy ez így marad örökké. Vagyis nem szabad egy-egy rövidebb időszak eredményeit egyszerűen előrevetíteni a jövőre. A növekedési modell kimerülőben van, mert a negatív reálkamat és az alacsony olajár nem marad meg örökké, s mert a magyar kivitel sok rövid távú tényező miatt futott fel. A munkaerőhiány következtében emelkedő bérek miatt megszűnőben van a magyar versenyképességet tápláló bér-versenyképesség.

Ezért egyetértek a jegybankkal és más elemzőkkel, akik arra számítanak, hogy a jelenlegi magyar fejlődési ütem nem tartható, mert az egyszeri felhajtóerők kimerülnek.

A magyar versenyképességet az is rontja, hogy kevés benne a tudásintenzív termék, hogy az olcsó energia nem tudja emelni a magyar kivitelt, mert nem energiaigényes termékeket, például acélt exportálunk. Ebből adódik, hogy jövőre és az azt követő években lassulás következik. Ez persze nem jelent válságot, de túlzás az a 4-5 százalékos bővülést extrapoláló kormányzati derűlátás, amely a konvergencia-programban van lefektetve. A mostani kedvező időszak után ugyanis hiányoznak a gyors fejlődés feltételei. Komoly gond ezen túlmenően, hogy hosszú évek óta nem nő a termelékenység, amit jól mutat, hogy egyre többen ugyanakkora értéket állítunk elő.

Vagyis nincs olyan tényező, ami magyarázná a hőn áhított gyors növekedést. A jelenlegi beruházások pedig nem a növekedést szolgálják, hanem az ellátás biztonságát, hogy bizonyos ágazatok magyar kézben legyenek. Vagyis a jelenlegi beruházási struktúra és termelékenységi trendek mellett nincs, ami alátámasztaná az optimizmust. Ráadásul az amerikai jegybank szerepét betöltő  Federal Reserve (Fed) éppen most emelt kamatot, s az Európai Központi Bank is jó eséllyel követi majd a példáját. Így csak idő kérdése, amíg az MNB is kénytelen lesz szigorítani a monetáris politikán, mert nem tud hosszú távon szembemenni az EKB-val.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 135 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tuggyuk, összeszerelőüzem, be fog fuccsolni. Bezzeg a bolsevik reformerek már rég kiépítették volna a tudásalapú gazdaságot, nyilván a levegőből előállított pénzből megreformálva ateljes oktatási rendszert. Mint az közismert.

Válaszok:
ifrance | 2019. január 9. 9:56

Egyszeri és kivételes hülyeség.

– írja ezt
a közgazdaságtudományban nemzetközi hírnévnek örvendő
"írmag" nick (Mandiner)
egy
Csaba László nevű közgazdászról,
aki:
http://www.csabal.com/?c=onele..

Megnéztem ezt a novekedes.hu-t. Ócska, hatásvadász írások, stockfotó-hegyek. Még egy bulvárgazdasági portál, tényleg erre van igény? Nem elég a portfólió, menedzserfórum, meg a tucatnyi kisebb ilyen profilú szeméthegy?

Csaba Lászlónak:

Idefigyelj, te közgazdász mekkelek, te bosszúszomjas CEU-s médiaceleb!

2002-2008 környékén is jók voltak a külső körülmények, mégis az történt, hogy mi 9%-ot növekedtünk, miközben a szlovákok 36%-ot (nem egy év alatt), csehek, lengyelek 20% fölött. Most a régióban együtt húzunk, néha ők növekednek jobban, néha mi. Az állam közben nem eladósodik, hanem még kicsit korrigálni is tudja az eladósodás szintjét.

Nekem ne süketelj arról, hogy most mennyi minden rossz, mert nekem nem olyan rövid a memóriám, hogy ne emlékezzem, mi ment itt a '90-es években, meg 2000 után! Nyilvánvaló, hogy nektek halvány segédfogalmatok sincs arról, hogy mi a jó gazdaságpolitika. Olyanok vagytok, mint valami közepes képességű könyvelő, aki nem lát túl az aktuális számokon, meg a tankönyvekből bebiflázott közhelyeken.

Csaba László, ezen írásod alapján te vagy ostoba vagy, vagy hazug, szar alak! Tartok tőle, hogy inkább az utóbbi, bár a szakmai hozzáértésed nem ismerem. Mindenesetre ezt az ócska, színvonaltalan gazdasági béljóslást, amit az ismertebb celebközgazdászok a médiában folytatnak hosszú évek óta, illene már takarékra venni, és nem tovább rongálni a szavahihetőségét a szakmának!

Annyi jóslatotok nem jött már be, hogy ezek után illene egy kicsit visszavenni abból a hatalmas arcból, amivel ezen a bulvárszinten hirdetitek az igét.

Jaja, az is. napi.hu, napigazdasag.hu, van egy rakás. Annyi van, hogy nem is emlékszem.

Válaszok:
Megtalálta | 2019. január 8. 13:12

penzcentrum.hu, investor.hu, nem sorolom tovább. Annyi van, mint égen a csillag, és egyik rosszabb, mint a másik.

Nem akarom én bántani a könyvelőket, de azt megfigyeltem, hogy némelyek annyira elmerülnek a részletekben, hogy képtelenek látni az egészet. Egyébként a közgazdászok sem kizárólag a jövővel foglalkoznak, illetve úgy foglalkoznak a jövővel, hogy a múltat elemzik, és a közgazdaságnak is vannak olyan területei, amelyek egész jól működő, tudományos alapokon nyugvó, matematikailag is jól modellezett részterületek.

Ami viszont a gazdasági médiában folyik "makroszinű elemzés" címen, az még meteorológiának is gyenge. Leginkább az asztrológia, meg az alkímia szintjén mozog.

Hosszútávon az MSZP is kénytelen lett volna megnyirbálni a MNYP rendszer forrásoldalát, ez elkerülhetetlen volt. Többek közt a fosul összeeszkábált járulékrendszer is hozzájárult ahhoz, hogy a költségvetés eladósodott, a kieső összeget soha nem tudták megfelelő járulékbevétellel kipótolni.

Tudod, proli,
ezt a Csaba Lászlót csak a magadfajta elvakult fidióták
mondják "Mekk Elek"-nek.
Nevezett közgazdász professzor egyébként
– akárcsak a mai kormány kopasz papagája –
a CEU-n keresztül teeeeeermészetesen Soroshoz köthető.
Ahhoz a Soroshoz, aki kétségtelenül bűnös abban is,
hogy a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején
sok pénzzel támogatott
egy keresztényellenes, erőszakos liberális pártocskát
és annak vezetőit Magyarországon.

Olvastasd fel magadnak, ha neked nem megy.

Ha a Matolcsy-Varga-Orbán magyar gazdaság Titanic lenne, már legalább kilencvenhatszor el kellett volna süllyednie.

"Közel 30 évvel ezelőtt Soros még nem fedte fel igazi arcát, akkor a beetetés folyt."

Jobb, ha tudod, proli,
hogy ez a derék Orbán úgy "bekajált" a liberalizmusból, de úgy,
hogy még 2000-ben is ott szorgoskodott a pártjával együtt a Liberális Internacionáléban.

"Féreg" az öreganyád kínja, te elvakult gyűlölködő proli.

Válaszok:
Box Hill | 2019. január 9. 11:15

"NEM FENNTARTHATÓ"

Ezt Kornai írta a HVG-ben.
Az év? 2012...

Mint az közismert? Safranek! Az az érzésem, maga gúnyolódik velem. Jöjjön csak közelebb...

Most akkor Orbán fiatalon kommunista volt vagy liberális? Mert a kettő nem fér össze.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés