A digitalizáció felszabadítja a lelket

Nem elérnünk, hanem túlszárnyalnunk kell az unió fejlettségét – szlovák közgazdász a Makronómnak

2018. november 5. 14:08

Írta: Oláh Dániel
A rendszerváltás óta eltelt idő sikertörténet a visegrádi országok számára, amelyek folyamatosan zárkóznak fel az unióhoz. A külföldi tőkének és a félmilliárd fős uniós piacnak köszönhetően a visegrádi országok ma Németország, a világ második legnagyobb exportőrének fő beszállítóivá váltak, ami nagy elismerés. A jövőbeli sikerekre azonban a múltbéli sikerek nem jelentenek garanciát, mivel a világgazdaság változásai folyamatosan gyorsulnak. A robotizáció felszabadítja az emberek lelkét, de ehhez jobb oktatás kell Vladimir Vano szerint. Interjúnk.
Vladimir Vano a Central NIC Nyrt. közgazdásza, kommunikációs főnöke 2017 decembere óta. Az ezt megelőző húsz évben a bankszektorban, kutatási területeken, a tanácsadásban és a médiában is megfordult. Három éven át volt a leggyakrabban idézett szlovák közgazdász, mivel a nemzetközi média gyakori vendégének számít. A szlovák pénzügyminiszter és a miniszterelnök-helyettes tanácsadója, a bécsi Volksbank AG kutatási részlegének vezető elemzője volt. 

*

Hogy ítéli meg az elmúlt közel három évtizedet gazdasági szempontból a visegrádi országokban? 

Annak ellenére, hogy a legsúlyosabb globális válságon mentünk keresztül 2008-2009-ben, a visegrádi országok gazdasági növekedése az egész EU-ban végig a legjobbak közé tartozott. A gazdasági rendszerváltoztatás elmúlt negyedszázada ez alapján sikeres volt.

Azonban el kell ismerni azt is, hogy nagyon nehéz időszak volt ez a társadalom egyes csoportjai számára a szükséges reformok miatt. A rendszerváltoztatás óta eltelt kevesebb mint három évtizedben a gazdaságban a parancsgazdaságról a piacgazdaságra való átmenet, a politikában pedig a szovjet megszállástól a teljes jogú uniós tagokká válás folyamata sok embernek rendkívüli sokkot jelentett. És bár ezek is óriási változások voltak, a jövőben a világ változása még tovább gyorsul, amire fel kell készülnünk.

Lehet, hogy történelmi léptékkel gyors változásokról beszélünk, de a munkájából élő ember számára az átmenet nagyon is hosszúnak és fájdalmasnak tűnt. A folyamat vége a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki szerint az, hogy mára országaink a külföldi tőkétől függő országokká váltak.

Számos közgazdasági tanulmány elemzi a közép-kelet-európai országok gazdasági teljesítményét. A visegrádi országok az elmúlt 25 évben átlagosan gyorsabban növekedtek, mint a régebbi uniós tagok.

A sikeres átmenet és a nyugatinál gyorsabb gazdasági növekedés hatására fokozatosan felzárkózunk az uniós átlaghoz

az egy főre jutó gazdasági teljesítményben (egy főre jutó GDP-t tekintve, vásárlóerő paritáson). Még ha az életszínvonal lassabban is javul, a teljesítménybeli felzárkózás folyamatos.

A gazdasági függésünk pedig kifejezetten előnyös is lehet számunkra. A külföldi kereskedelem olyan tevékenység, amely minden résztvevőnek kedvez, ezt nem csak a nemzetközi kereskedelem elmélete állítja, hanem a gyakorlatban is látszik. Ha egy másik ország nálunk versenyképesebben állít elő egy terméket, azaz versenyképességi előnnyel rendelkezik, akkor neki kell termelnie, mert ez a termelőnek és a vevőnek is kedvező. A kereskedelem mindannyiunknak előnyös, építenünk kell rá.

Ennyi lenne a siker titka? Minek köszönhetjük még a felzárkózási sikert? 

Térségünk nagyon sikeresen illeszkedett be az európai gazdaságba.

Ezt egyrészt épp a külföldi tőkének köszönhetjük. Ha egy országba több külföldi tőke (FDI) áramlik be, ez kutatások szerint gyorsabb gazdasági növekedéssel jár együtt a fogadó országban. Márpedig negyven évnyi kommunizmus után másra sem volt szükségünk: nem csupán technológiánk nem volt, de tőkével sem rendelkeztünk. A technológia és a tőke hiánya miatt az életszínvonalunk is alacsony volt.

Ezt a tudást és tőkét a semmiből megteremteni biztosan nem lehetett volna. Ezt csak kölcsönkérni vagy importálni lehetett (amiben az uniós források is segítettek a strukturális alapok révén). Az uniós pénzügyi alapok nagyon fontos szerepet játszanak térségünk országainak állami beruházásaiban is.

A külföldi tőke mellett mi a másik sikertényező?

A második pillér az, hogy tagjaivá váltunk a félmilliárd főt számláló közös uniós piacnak. A szlovák export több mint ötöde Németországba irányul, a magyarnak több mint a negyede, a cseh kivitelnek pedig több mint a harmada. Ahhoz a Németországhoz kapcsolódunk nagyon szorosan, amely a világ második legnagyobb exportőre Kína mellett. Remélem érzékelhetők az arányok: a német export úgy veszi fel a versenyt a kínaival, hogy a német lakosság töredéke a kínainak, kínai szemmel szinte láthatatlan. 

Németország az egész európai gazdaság motorjává vált,

a mi régiónk pedig sikeresen illeszkedett be ebbe a német, exportorientált gazdasági modellbe. Ez nagy elismerés a visegrádi gazdaságoknak

és azt jelenti, hogy kiváló, megbízható munkát végzünk. A visegrádi termékeket azokba a német termékekbe építik be, amelyek világszerte a minőségükről ismertek. 

Újabban már Dél-Európa aggódik amiatt, hogy a közép-európai országok, köztük Magyarország elszívja a befektetéseket és az ipari termelő kapacitásokat.

Mert a tőkebeáramlás és a kereskedelem ennyire jól működik a visegrádi országok szempontjából. 

Ugyanakkor ne tegyünk úgy, mintha ingyenebédet kapnának a visegrádi országok. Magyarországon a külföldi tőke nem csak hozta a jólétet, hanem vitte is azt. 

Való igaz, hogy ha egy külföldi befektető beruházást hoz országainkba, akkor azért cserébe elvárja, hogy külföldre vihesse az osztalékot, a profitot és a tulajdonosi jövedelmeket, de ez teljesen érthető és logikus. 

Ha én egy részvényt veszek a budapesti tőzsdén, akkor pénzt adok egy magyar cégnek, de csak azért, mert remélem, hogy jól járok és a papír szép hozamot fizet.

A tőke tehát megkapja jutalmát, de a régió országai is, mivel a térségben korábban nem volt tőke.

Ha tőkét kapunk, akkor ráadásul technológiai tudás is érkezik, a magyar gyárat megvásárló német befektető a német pénz mellett német tudást is hoz a gyárba. Ez segítette a gyors felzárkózásunkat Nyugat-Európához.  

Problémát jelent azonban, hogy a felzárkózásunk lassul. Bár sikeres lépéseket tettünk az uniós felzárkózáshoz, mára a visegrádi országok elértek egy nagyon magas szintet.

Ezen a szinten minden egyes további felzárkózási lépés megtétele egyre nehezebbé válik.

Emiatt el kell kezdenünk más, új felzárkózási stratégiákat és utakat keresni, amelyek a jövő digitalizált, globális gazdaságában is biztosítják a sikert. A világ nagyot változott, önmagában a tőkebeáramlás már nem biztos, hogy a jövőben elég lesz a jólét növeléséhez.

Mi kell még ahhoz, hogy a beáramló tőkét a visegrádi emberek érezhető gazdagodásának szolgálatába állíthassuk?

A munkaerőt és a cégeinket is fel kell készíteni a digitális jövőre. Ehhez innovációk szükségesek, amihez pedig a tőkepiac fontosságát kell hangsúlyozni. Az erős tőkepiac rendkívül fontos az új, innovatív ötletek támogatásában. Az USA-ban a technológiai innováció mögött ott van a jól működő tőkepiac, ami pénzt tesz az újító ötletek mögé, és lehetővé teszi azok finanszírozását. Sok ötlet elbukik, de 7-10 év múltán számos sikertörténet is születik. A szilícium-völgyi ötletekből világméretű vállalatok jöttek létre.

Ha szeretnénk, hogy nálunk is legyen támogató és innovatív környezet startupok és az innovátorok számára, akkor meg kell alapoznunk ezt egy jól működő tőkepiaccal. Olyan tőke kell, amely hajlandó befektetni a kockázatos, de magas potenciális megtérülésű projektekbe.

Ön említette a versenyképességi előnyöket. Ha nem akarjuk passzívan elfogadni a mindenható piac (a gyakorlatban a nálunk gazdaságilag erősebb és fejlettebb országok) által ránk kimért versenyelőnyöket, hogyan hozzuk létre mi magunk a saját versenyképességi előnyeinket?

Először is

nem azt kell megcéloznunk, hogy az EU fejlettségi szintjét elérjük, hanem azt, hogy túlszárnyaljuk az uniós szintet.

A gazdaság digitális jövőjében ehhez az emberi tudástőke lesz a legfontosabb erőforrás. Oktatás, oktatás, oktatás. A kulcs az, hogy az oktatási rendszereink képesek-e az átalakulásra, a reformra, a változásra. Ez dönti majd el, hogy lesz-e új versenyképességi előnyünk, nem más.

Aki nem tanul, annak a robotok pedig elveszik a munkáját. Ilyen lesz az új világ?

Kérdéses, hogy az új, digitális világ hogyan érinti majd a munkapiacot. Láttunk már folyamatos átalakulást a munkapiacon a korábbi generációk idején is. Számos szakma van, amely korábban nagyon fontos volt, rengetegen végezték, de már nem is léteznek és senkinek nincs szüksége rájuk. De e szakmák – például a hivatásos gépírás – kivezetése fokozatos volt.

Korábban minden vállalatnál és hivatalnál számos gépíróra volt szükség, mert ők tudták, hogy hogyan kell gyorsan és hatékonyan bánni az írógéppel. Az emberek többsége tollal írt, majd egy szakember legépelte a szövegeket. Manapság mindannyian a saját magunk gépírói és asszisztensei vagyunk, mégsem látjuk az állásukat vesztett éhező gépírók tüntetését. A változások fokozatosan történnek.

Robotoljanak a robotok!

A robotok először a manuális, kétkezi, megerőltető, unalmas, ismétlődő munkáktól szabadítanak meg minket.

A digitalizáció felszabadítja az emberek lelkét

és lehetővé teszi, hogy kreatívabb, érdekesebb feladatokkal foglalkozzanak, több értéket teremtsenek a munkájukkal. Ha a dolgozó kreatívabb munkát végez, akkor nagyobb értéket teremt, a fizetése is emelkedik és az életminősége is javul. 

De amikor a bérekről beszélünk, akkor a versenyképességet sosem felejthetjük el. Hogy a versenyképességet fenntartsuk, a munka költsége nem növekedhet gyorsabban, mint a munka termelékenysége. A technológia és digitalizáció ugyanakkor segíti majd a dolgozók termelékenységének növelését, mivel fejlődnek a dolgozók képességei is.

Ha modernebb technológiát adunk a dolgozónak, akkor hatékonyabban dolgozik és több fizetést kereshet. Ám amennyiben az életszínvonal gyorsabban növekedne, mint a termelékenységünk, akkor elveszítenénk a versenyképességünket. Ekkor a külföldi tőke tovább állna és máshol ruházna be.

Az emberek épp azért szenvedték meg az elmúlt évtizedeket, mert a termelékenységük gyorsabban nőtt, mint az életszínvonaluk. Ha nem a tőkét, hanem az embert helyezzük a gazdaságpolitika középpontjába, akkor ez az igazi versenyképességi probléma.

Az igaz, hogy önmagában a magas bérek nem jelentik azt, hogy probléma lenne a versenyképességgel. Nézzük meg Németországot, ahol a versenyképesség két tényezőre vezethető vissza: a munka költségére és minőségére (azaz termelékenységére). Ha a termelékenység, azaz a minőség igazolja a magas béreket, akkor a munkaadó értéket, értékes munkát kap a pénzéért.

Németország a magas bérei ellenére sikeres, a világ második legnagyobb exportőre. 

Ezt valóban nem az alacsony bérekkel érte el, hanem a termelékenységgel és a munka minőségével, illetve a gazdaság, azaz a cégek innovációs képességével. A gyorsan változó világban ahhoz, hogy a piacon maradjunk, folyamatosan innoválni kell és alkalmazkodni a fogyasztók pillanatok alatt megváltozó igényeihez.

A visegrádi országok jövőjét is olyan derűsen látja, mint a múltjukat?

Attól függ. Ébernek kell lennünk. Van egy univerzális tanács a befektetési világban, amely úgy szól, hogy a múltbéli teljesítmény nem garantálja a jövőbeli hozamokat. A múltnak sok esetben nincs biztos információtartalma a jövőre nézve.

Az, hogy az elmúlt 25 év nagyon sikeres volt, nem több egy történelmi ténynél és nem garancia arra, hogy sikeresek leszünk

a gyorsan változó, digitalizálódó jövőben. 

Fel kell készítenünk az embereket – az emberi tőkét – a jövőre. Vajon van előnyünk a régebbi uniós tagokhoz képest? Egyértelműen, ők a visegrádi országokkal szemben nem mentek végig az átmenet sokkján. Mi viszont már megtapasztaltuk azt, amikor a körülöttünk lévő gazdasági valóság pillanatok alatt teljesen széthullik, majd újjászerveződik.

A mi népességünk jobban fel van készülve erre a változásra, mint azok a nyugati országok, amelyek lakói még ma is a második világháború utáni aranykor stabilitásának hamis érzetében élnek. 

(Kép: Európa jövője)

 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Értelmes és kíméletlenül őszinte gondolatok.

"2002-2010 között Magyarországon 15% Gdp növekedés volt"

Az állítás hamis.
GDP növekedés folyó áron, millió forint
2001 15 419 134
2010 26 424 604
Index 171,4 %

A probléma nem ebben keresendő, hanem a belső struktúrában.
Magyarországon a rendszerváltozást követően 1997 évig bezáróan külföld felé értékesítettük a gazdaságunk nagyobb hányadát, amelynek döntő része megszűnt. Ezzel növekedett a munkanélküliség. A V4 többi országa nem értékesített ilyen mértékben és az értékesítés bevételét a megmaradó reálgazdaság fejlesztésére fordította, kisebb mértékű idegen forrás felhasználással.
Magyarországon 2002-2009 közötti években a kormányok az infrastruktúra fejlesztésére használták fel a külföldről felvett magas kamatozású hiteleket, beleértve a deviza eladósodást is. Ez igaz az állami beruházásokra és igaz a háztartásokra egyaránt. Gyenge foglalkoztatás és magas infláció, magas költségvetési hiány jellemezte.

"A gazdaság digitális jövőjében ehhez az emberi tudástőke lesz a legfontosabb erőforrás. Oktatás, oktatás, oktatás." - mondja Vladimir Vano.

Csakhogy az oktatás egy tág fogalom. Ezért hozzá kellene tenni, hogy mely területen kell növelni az oktatás mennyiségét és minőségét. Hiába növekszik a gender oktatás, a szociológia, a politológus, történész, stb ettől még hosszú távon nem növekszik a GDP mennyisége és minősége.
Az oktatás mennyiségi és minőségi növekedésének a gazdaságot kell szolgálnia. Ezért azoknál területeknél kell növekedést végrehajtani, amire a gazdaságnak szüksége van. Szakmunkás, technikus, mérnők. Ezen belül kiemelten a fejlesztés-kutatáshoz kapcsolódó oktatást.

Egyetértek, hogy ehhez tőkére van szükség. Ezért jónak tartanám, ha a V4-k összefognának, a rendelkezésre álló tőkét koncentrálnák és közös fejlesztéseket hajtanának végre.

Válaszok:
Gregorius | 2018. november 5. 16:24

Ezt is megnéztem és szándékosan nem írtam róla, mivel a nagy eltérést nem ez okozza, hanem az amit írtam.
Hasonlítsad össze a magyar gazdaságszerkezettel a cseh, lengyel, szlovák, szlovén gazdaságszerkezetet, az államadósságot, a költségvetési hiányt, a hitelek felhasználását és rögtön látni fogod, hogy mi okozta, okozza Magyarország lemaradását.
A linken lévő adat értékeléséhez még a foglalkoztatás is hozzátartozna.

Igaz, de már a gimiben, később meg az egyetemen is, jól látható volt, hogy az egyének képességei különbözőek. Volt aki boldogan mosolygott ( mert megértette) egy parciális diffegyenlet láttán, a másik meg nem tudott vele mit kezdeni. ( Az egyebekről, tenzor, Laplace transzformáció, Hamilton operátor etc. nem is beszélve.) A BME-n ezekbe már hallgatóként bele lehetett botlani....

Válaszok:
Berecskereki | 2018. november 5. 16:29

"Hogy a versenyképességet fenntartsuk, a munka költsége nem növekedhet gyorsabban, mint a munka termelékenysége."

Mo.-n a bérek több, mint 10 %-kal nőttek az elmult években, a gazdaság pedig 4 % körül. Rossz ez? Azt hiszem nem. Csak a lemaradást hozzuk be.
................
Az idézett állítás közép és hosszú távon igaz. Mindig befolyásolja a felhasznált költség nagysága, amely tartalmazza az adókat, járulékokat és kedvezményeket is. Jelenleg csökkentek a költsége és korábban az elmaradt bérnövekményeket most kénytelenek megadni a munkaadók, mert szükségük van a képzett munkaerőre.
..................
..."a visegrádi országok ma Németország, a világ második legnagyobb exportőrének fő beszállítóivá váltak"...

A büdös szociban késztermékeket szállítottunk az SZU-ba és mi kaptuk a késztermékekért a pénzt.
Melyik volt a jobb?
...................
A kérdés irreleváns, mert az export után most is pénzt kapunk mégpedig devizában. A KGST-ben pedig transzferábilis rubel volt.
..................
"A visegrádi országok az elmúlt 25 évben átlagosan gyorsabban növekedtek, mint a régebbi uniós tagok."

Mert az 1990-1993-as nagy visszaesési idő utáni teljesítményhez számítod. Ha a szoci gazdasághoz számítanád, még ma sem érnénk el az 1988-as szinvonalat.
....................
Szerinted mennyi volt 1988 évben?

Magyarország GDP-je folyó áron, millió forint
1988 ????????????

1995 5 835 633
2006 24 257,0
2010 27 224,6
2017 38 355,1

Ugye ismered a "Mindenkit a maga helyére" mondást.

Lehet, hogy valaki szakmunkásnak kiváló, van aki technikusi munkára is (csoport irányítása), és vannak akik mérnöki, kutatói, fejlesztői munkakörre. Ezért fontos lenne a megfelelő felvételi és az irányítása, a körülményekhez szabott állami támogatás.

Amennyiben te is így gondolod, ezt tartalmazza az írásod, akkor maximálisan egyetértek veled.

A háromszoros, kétszeres nem valós. Sem abszolút értékben, sem egy főre vetítve.
Az igaz, hogy nagyobb abszolút értékben, de ennek az okait már leírtam, nem tartom szükségesnek megismételni.

Ország_________ 2002 2010
Csehország___ 11 800 14 900
Magyarország 8 600 9 900
Lengyelország 6 700 9 400
Románia______ 4 300 6 200
Szlovákia______ 8 400 12 400

Ez szerinted háromszoros növekedés?

Amennyiben 2010 évnél is figyelembe veszed az inflációt visszamenőleg 8 év tekintetében, akkor 2001 évnél is figyelembe kell venni visszamenőleg 8 év tekintetében. Szerinted ha ezt elvégzed mennyiben lesz másabb az index?

Azt se felejtsed el, hogy itt nem fogyasztási, hanem termelői, szolgáltatói inflációs árindexről van szó.

"A 45% a 15%-nak a 3szorosa"

:-)
Ez lenne a megfellebbezhetetlen bizonyíték?

Hol van ebben a háromszoros növekedés? Sehol.

"Most játszod a hülyét, vagy tényleg nem érted?"

Egyik sem. Fogalmazzál közérthetően és add meg a forrás linkjét.
Amilyen linkeket adtál ott nem jönnek ki ezek a százalékok.

Honnét vetted ezeket az adatokat? Van link is?
"Magyarország 15%, Lengyelország 40%, Románia 44%, Szlovákia 48%"

"De nézzük, hogy milyen eredményt hozott mindez! 2004 óta az unió GDP-je 15 százalékkal bővült, a pénzügyi válság 2008–2010-es időszakában volt jelentős a visszaesés. A magyar növekedés ezt meghaladta, de csak egyetlen százalékkal, vagyis 16 százalékos növekedést ért el. A csehek is messze előttünk járnak, de a szlovákok és a lengyelek GDP-je közel 60 százalékkal, azaz majdnem a magyar növekedés négyszeresével lett nagyobb. Úgy, hogy például a lengyel növekedés egyetlen évben sem állt meg, még a válság alatt is bővült a gazdaságuk."
https://mno.hu/kulfold/csak-ku..

A Magyar Nemzet cikkének szerzője Arató László sok mindenről elfeledkezik.
A teljesség igénye nélkül. Magyarországon az állami beruházások forrása döntő része deviza hitel volt. Ugyanez igaz a vállalkozásokra és a háztartásokra is. A többi visegrádi országoknál az uniós támogatások nagyobb hányadban a reálgazdaságban értékesültek és csak kisebb mértékű volt az idegen forrás. Ha megnézzük Magyarország külső adósságállományát 2009-ben és ezt viszonyítjuk a visegrádi államokéhoz, akkor az arány nem Magyarországnak kedvez.
Mivel a többi visegrádi országban a gazdaságfejlesztés sokkal kedvezőbb volt és az államadósság aránya is, így a válság is kisebb mértékben érintette őket és a kilábalás is kedvezőbb, mivel bár növekedett náluk is az adósságállomány, de még mindig nem éri el a kritikus 60 %-ot.

A 2015 utáni uniós forrásokból megvalósuló reálgazdaságban történő befektetése csak 2017-től kezdi éreztetni hatását. 2017 évig csak a beruházások import nélküli beszerzés értéke növelte a GDP-t. Illetve a mostani beruházások majd csak akkor érzékelhető a hatásuk, ha megindul a termelés.

A másik: A többi ország nem számolta fel olyan mértékben a saját gazdaságát, mint ahogy ezt a magyar kormányok tették.

A fogyasztás inflációja nem azonos a termelői ár inflációjával. Ha minden évben figyelembe veszed, akkor összevetésben az %-ék lényegesen nem változik.

A példád is sok tekintetben hibás.

Az 1970-1980-as évek elején a lakások nagyobb részben saját kivitelezésben történtek, kivételt képezett a panellakások. A családi házak, társasházak pedig ugynevezett kalákában épültek. Besegített a család, rokonság, barátok, munkatársak. Így sok esetben csak az anyagot kellett megvenni. Az 1970-e években mi is így építkeztünk. Padlástér beépítéssel építettük meg a családi házat és ehhez 70 ezer forint kölcsönt kaptunk 3 %-os kamattal. A többi saját erő volt, amelynél beszámolták a meglévő készpénzt, meglévő anyagot. A folyósítás pedig a készültségi foknak megfelelően történt. Az épület bekerülési költsége 300 ezer forint volt. Ekkor a kettőnk fizetése 10500 fonti volt. Az összes munkatársam és rokonságom így építkezett. Kivételt képezett a közvetlen főnököm, akinek az apósa nagyon gazdag volt és ő készpénzzel megvette a négyszobás panel lakást.
Ezt hasonítsad össze a mostani építkezésekhez, a források megszerzésének a lehetőségével, a kulcsrakész igényekhez.
Ha ezt megteszed rögtön más lesz a kép.

Miért én számoljam ki?
Te állítottad, hogy az 1980-as évek jobbak voltak, mint a mostaniak. Akkor először neked kellene bizonyítanod - a linkről sem elfeledkezve - és ha nem értek a számításoddal egyet, akkor majd én is hasonlóképpen cáfolom.

Miért én számoljam ki?
Te állítottad, hogy az 1980-as évek jobbak voltak, mint a mostaniak. Akkor először neked kellene bizonyítanod - a linkről sem elfeledkezve - és ha nem értek a számításoddal egyet, akkor majd én is hasonlóképpen cáfolom.

"És még ebben nem vettem figyelembe, hogy a szoci alatt 3 szintes családi házak épültek, ma meg 2-3 szobásak."

Na ja! A húgomék és én is négy szobás kétszintes épületet építettünk és itt maradtunk egymagunkban. A házastársunk meghalt, a gyerekek meg máshol kaptak munkát. Ez nem egyedi eset. Főleg vidéken nem.

"Link ott van fenn, ....."

Csakhogy a linken található táblázat nem igazolja az állításodat.

"Felhívtam a figyelmedet arra, hogy nem lehet így számolni, mivel az inflációt nem veszed figyelembe."

Nem ezt írtad, hanem ezt:
"Az állítás nem hamis, ugyanis forintban vannak megadva az adatok és nem veszi figyelembe az átlag éves 5%-os inflációt."

Számoljunk együtt!

Ha évi 5 %-os az infláció akkor a 8 év alatt 8*5% 40 %-al növekedett az infláció miatt. 71,4%-40%=31,4 % és nem "2002-2010 között Magyarországon 15% Gdp növekedés volt"

Továbbá; ha a 2010 év adatában benne van 8 év inflációja, akkor a 2001 évi adatban is benne van a 8 év inflációja. Így ha a 2010-es adatnál figyelembe kell van véve az infláció hatása, akkor a 2001 évi adatnál is figyelembe kell venni a megelőző évek inflációs hatását. Másként fogalmazva; a 2001-es adatból is le kell vonni.

Ha csak 5 %-ék van benne, akkor viszont 71,4-5%-5%= 66,4 % és ez sem "2002-2010 között Magyarországon 15% Gdp növekedés volt".

Annak pedig nincs hatása, hogy forintban van megadva, mivel mindkét időszak forintban van megadva.

Javaslom tanulmányozni.
https://www.tankonyvtar.hu/hu/..

A logikában van a probléma, amikor összeadjátok az egyes éves %-os növekedését az előző évhez. Holott jelenesetben a bázis nem az előző év, hanem 2001 év.
Így számoltok

2002 4,5
2003 3,8
2004 4,9
2005 4,4
2006 3,8
2007 0,4
2008 0,8
2009 -6,6
------------------
össz. 16

A rendszerváltás óta eltelt idő sikertörténet a visegrádi országok számára - kivéve Magyarország.
Rendszerváltáskor minden hazai és külföldi elemző úgy látta, hogy Mo. toronymagasan emelkedik ki a szovjet blokk országai közül. Aztán mi lett az előnyünkből...!

Válaszok:
Berecskereki | 2018. november 6. 8:00

Egyébként a magyar gazdaság elemzésénél a következőkben írtakat érdemes figyelembe venni.
https://tinyurl.hu/yhwa/

"A rendszerváltás óta eltelt idő sikertörténet a visegrádi országok számára - kivéve Magyarország."

Pedig Kóka János és Veres János 2005 évben még úgy vizionált, hogy "10 év múlva utolérhetjük Ausztriát".

"A gazdasági miniszter véleménye szerint reális esély van arra, hogy tíz éven belül elérjük Ausztria jelenlegi fejlettségi szintjét. Kóka János szerint ehhez privatizálni kell a még állami tulajdonú vállalatokat.

Mint arról korábban beszámoltunk az idei évre 3,5-4,0 százalékos, a felső határhoz közelebb álló bruttó hazai termék növekedéssel számol a Pénzügyminisztérium. Az infláció pedig a szaktárca szerint 2006-ra 2 százalékra mérséklődik. A KSH most közölt 4,1 százalékos második negyedéves GDP növekedési adata arra utal, hogy a magyar gazdaság továbbra is 2-2,5 százalékkal gyorsabban fejlődik, mint az európai uniós tagok régebbi, 15-ös tábora.

"Fontos megemlítenem azt is, hogy 1997-2004 között Magyarországon 4,2 százalékos volt az átlagos növekedés, miközben mondjuk Csehországban 1,9 százalék, a 15 régi uniós tagországban pedig 2,3 százalék" - mondta Veres János pénzügyminiszter.

Hasonlóra pedig már volt példa az EU történetében, Kóka a spanyolokra és az írekre hívta fel a figyelmet. A gazdasági miniszter a felzárkózást azonban csak akkor tartja elképzelhetőnek, ha privatizációt a jelenlegi magyar kormány a korábban meghirdetett programja szerint folytatja."
https://www.napi.hu/magyar_gaz..
Mi lett a valóság? Miről szólt a 2006-os öszödi beszéd?
Mi okozta a folyamatos lemaradást? Ekkor a mostani cikkírók, akik Matolcsyt áztatják - szerinted Kóka, Veres esetében is jártak el? Mitől világosodtak meg egyszerre?

Lásd! Madár István: 25 év múlva Ausztria? Hogyan?
https://www.portfolio.hu/gazda..

Talán érdemes figyelembe venni a következő írásokat.
A német talpraállás 1945 után. 1. rész
https://tinyurl.hu/g4NG/
A német talpraállás 1945 után. 2. rész
https://tinyurl.hu/RAgR/

Ez azonban nem fejezi ki a tényleges GDP növekedést. A GDP növekedése elérhető extenzív és intenzív és ezek keverékének a tényezőivel.
Vagyis; a GDP akkor is növekszik, ha növeljük a létszámot és akkor is, ha változatlan létszám mellett többet termelünk, több értékű szolgáltatást végzünk.

A 2010 év összehasonlítás a 2002 évhez meg azért helytelen, mert egyrészt figyelmen kívül hagyja a közbülső éveket, másrészt a 2010 év még a válsághoz tartozó év.

2002-ben az egy főre jutó GDP 8600 2008-ban pedig 10500. A növekedés: "10500:8600)*100=123,3 %, vagyis 23,3 %-os a növekedés az egy főre eső GDP esetében.
Ez is egy önkényesen kiragadott időszak, mint amilyen a tiéd. Ezért a GDP növekedés meghatározására egyik sem valós állítás egy hosszabb időintervallum esetében. Ebben az esetben pedig egy 6 esetleg 8 éves időszakról van szó.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés