A szabad sajtót csak a szabad polgárok támogatása mentheti meg

2017. május 19. 11:30

Jámbor András
Kettős Mérce
Csak 10 ezer olyan szabad polgár kellene, aki politikai nézetkülönbséget, különvéleményt félretéve támogatja az olyan lapokat, amelyek az állampolgároktól és támogatásuktól akarnak függeni, nem oligarcháktól, nem pártoktól, nem az államhatalomtól.

„Új szint van a pártoktól és politikai befolyásra is törő tőkés szereplőktől független, szabad média támadásában, így nekünk, állampolgároknak is szintet kell lépnünk abban, ahogy a szabad média intézményeit támogatjuk.

Persze nem csupán a kormányzati és hirdetői nyomás hozza kellemetlen helyzetbe a szerkesztőségeket, hanem az a nemzetközi trend is, hogy a monopolhelyzetben lévő, a tartalmakat és a hirdetőket beszippantó nagy techcégek mint a Google és a Facebook egyre többet szívnak el a reklámpiacból, és egyre kevesebb jut azoknak a médiacégeknek, akik a tartalmakat állítják elő.

Az, hogy a 444 elkezdett támogatókat gyűjteni, nem csupán a fenyegetettség ijesztő mértékét, és azt a trendet mutatja meg, ahogyan egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a médiacégek világszerte, hanem azt is, hogy van lehetőség a védekezésre. Az Átlátszó 4 éve, a Direkt36 és mi 2 éve léptünk arra az útra, hogy legalább zömében (a mi esetünkben 100%-ban) az olvasók pénzéből próbáljuk fenntartani lapjainkat.

És sok nem is kellene, csak 10 ezer olyan szabad polgár, aki politikai nézetkülönbséget, különvéleményt félretéve támogatja az olyan lapokat, amelyek az állampolgároktól és támogatásuktól akarnak függeni, nem oligarcháktól, nem pártoktól, nem az államhatalomtól. Amelyek saját kútfőből akarják végezni a munkájukat.

Ha lenne 10 ezer olyan ember, aki havonta legalább ezt a 4 médiaterméket támogatná egy ezressel, akkor nagyon jelentősen erősödne a független média helyzete Magyarországon!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Kettősmérce egy közéleti Napiszar. Nyilván nem lesz 10000 ember, aki "félreteszi" politikai nézeteit, és a Napiszart pénzeli.

Az országtól meg a népétől. A civilektől, ha úgy tetszik.

Nem fog, mert fingja nincs erről. Erről sincs.
Ha mecénást keresne, annak elvbarátnak kellene lennie. Akik az ilyen semmirekellőnek elvbarátjai, azok tízezren együtt sem mecénások.
Ha befektetőt keresne, annak konkrét üzleti/poitikai/társadalmi tervet kellene felmutatnia, várható megtérüléssel/hatalmi helyzettel/fejlődéssel. Mi is volna ez? Orbántakarodj+melegházasság+betelepítés?

Röviden: ez tarhálás. Tartsatok el minket, mert ... mert csak.

Ez ám a kettős mérce:

"Komoly bajban van az MSZP: jogosulatlanul szerezték meg az MSZMP hagyatékát?
Bokor Gábor

Bokor Gábor

2017. május 20. 08:58
Az évek óta székház nélkül működő párt elbukhatja a maradék ingatlanjait is.

Mivel Botka László rákényszerítette a szocialistákra, hogy nem nyilatkozhatnak a sajtónak, így egyelőre kérdéses, mit gondolnak az MSZP-ben arról, hogy elperelhetik tőlük az MSZMP-től örökölt vagyonelemeket.
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Thürmer Gyula, a Munkáspárt első embere kifejtette, hogy szerinte a szocialisták bármiféle jogalap nélkül, igazságtalanul bitorolták el az állampárt vagyonelemeit.

Az elmúlt 27 évben folyamatosan úgy véltük, hogy a szocialisták igazságtalanul vonták magukhoz az MSZMP egykori vagyonelemeit"

– vélekedett Thürmer.
Fotó: Kozma Zsuzsi

Tavaly az egyik polgári peres eljárás végén a bíróság kimondta, hogy egy nagy értékű belvárosi ingatlant a rendszerváltozáskor a Thürmer Gyula vezette Magyar Szocialista Munkáspártnak a vagyon összeírásában kellett volna feltüntetni – írja a Magyar Idők.
Az MSZP viszont rátenyerelt az épületre és sajátjaként rendelkezett felette arra hivatkozva, hogy ők az egykori állampárt jogutódja.

A Munkáspárt szerint a régi MSZMP Központi Bizottság Gazdálkodási Osztálya által összeállított jelentése alapján 1988. december 31-én a régi MSZMP vagyona 10 milliárd 279,2 millió forint volt. Ebből az ingatlanok értéke 7 milliárd 638, 7 millió forintot tett ki.
Fotó: Kozma Zsuzsi
A párt ennek tudja be, hogy az MSZP miért nem akarta sohasem jogutódnak elismerni a Munkáspártot, és miért tett meg mindent, hogy kiszorítsa az örökségből.

Minda Zoltán beperelte az szocialistákat, ugyanis a férfi szerint rendszerváltozás óta az egész országot tévedésben tartják a pártvagyon helyzetét és mértékét illetően. Minda a korabeli jogszabályokra hivatkozva kijelentette, hogy a Thürmer-féle Munkáspárt nem jogutódja, hanem lényegében azonos az egykori állampárttal, így őt illetik meg a megmaradt vagyontárgyak.

A férfi kifejtette, hogy a Magyar Szocialista Párt megalakulása és bírósági bejegyzése sem volt jogszerű, ugyanis a nyilvántartásba vételi kérelmet nem a törvényes képviselő, azaz a párt első elnöke, Nyers Rezső látta el kézjegyével a törvény kötelező előírásának megfelelően, hanem az MSZP képviseletére nem jogosult Vastagh Pál. "

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában