A mélypont

2017. május 12. 7:38

Gajdics Ottó
Magyar Idők
Ahhoz, hogy elmozduljunk a mélypontról, a politikusoknak tudomásul kell venniük, hogy munkájuk szerves része a nyilvánosság tájékoztatása. Sokszor olyasmiről is, amiről nagyon nem akarják kibontani az igazság minden részletét. A kollégáknak pedig azt kell tudomásul venniük, hogy agresszivitással, tahó viselkedéssel nem mennek semmire. Sokkal többet ér egy kis leleményesség, állhatatosság, nem szólva némi szakmai alázatról.

„Létezik egy felfogás a helyes újságírói magatartásról, erkölcsről, amit minden, hivatását komolyan vevő kolléga igyekszik maga számára kötelezővé tenni. Eszerint a média munkatársának kutya kötelessége ellenőrizni a hatalmat, őrködni fölötte a túlkapások ellen, nem engedni, hogy bárki a közösség érdekei elé helyezze önös érdekeit. Fontos azonban, hogy eközben az újságírónak is be kell tartania minden törvényt, a társadalmi együttélés valamennyi szabályát, különben nem a közösség boldogulását, hanem az anarchiát és a káoszt szolgálja – legjobb szándéka ellenére.

Akik tehát leszűkítik a hatalmat a kormányon lévőkre, figyelmen kívül hagyva, hogy az ellenzék éppen kormányra törekszik, tehát hajlamos a túlkapásokra, a saját érdekeinek mindenek fölé helyezésére, és ezért őket nem ellenőrzik ugyanazzal a lelkesedéssel, netán újságírás helyett politizálásba kezdenek és tevékenyen részt vesznek a hatalmi struktúra átrendezésében, semmivel nem különbek azoknál, akiket lelakájmédiáznak. Vagy általánosan elfogadott a politikus orra alá a leglehetetlenebb helyzetekben mikrofont dugó gerillamódszer, vagy az ellenzéki újságíró is vegye tudomásul, hol a határ.

Milyen érdekes, hogy miközben a közélet szinte valamennyi szereplője a másikat vádolja a közbeszéd színvonalának a béka hátsórésze alá kerüléséért, mindenki békességet, nyugalmat, szép szavakat, összefogást, nagy, össznépi nekibuzdulásokat vizionál. De ahhoz, hogy a köztársasági elnök intelmei valósággá váljanak, mindenkinek visszább kell fognia magát.

Ahhoz, hogy elmozduljunk a mélypontról, a politikusoknak tudomásul kell venniük, hogy munkájuk szerves része a nyilvánosság tájékoztatása. Sokszor olyasmiről is, amiről nagyon nem akarják kibontani az igazság minden részletét. A kollégáknak pedig azt kell tudomásul venniük, hogy agresszivitással, tahó viselkedéssel nem mennek semmire. Sokkal többet ér egy kis leleményesség, állhatatosság, nem szólva némi szakmai alázatról.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

eközben a 888-on:
"az mta elnöke a hivatalos önéletrajzába rejtette, hogy ő kettősállampolgár"

https://888.hu/article-az-magy..

(apropó, mélypont-kormánypropaganda)

Tökéletesen egyeértek az írással.

Stabilan földszinten aluli a hozzászólásaid szinvonala, jó kis anti-reklám vagy a politikai táborod számára. Ezért sem lesztek többen.

7.-szer is X.

ÚJSÁGÍRÓ-SZERVEZETEK KÖZÖS ETIKAI ALAPELVEI:

II. Közös Etikai Alapelvek
5. §

a) Az újságírói munkában következetesen és világosan el kell választani egymástól a hírt és a véleményt. Közös etikai alapelvünk: A hír szent, a vélemény szabad!

b) A hír tényeket, adatokat közöl, valóságtartalma a tényeken alapul és bárki által ellenőrizhető. Közös etikai alapelvünk: nem szabad hazudni!

Mégis, még olyan neves lapok is, mint a a Die Zeit német hetilap, gyakran élnek azzal a módszerrel, amit Karinthy Frigyes így minősített:

"Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.”

Orbán megjegyzését, amiben Soros Györgyöt amerikai pénzügyi spekulánsnak nevezte, a Die Zeit német hetilap minősítette "egyértelműen antiszemitának".

Timmermans holland politikus, diplomata, az Európai Bizottság jelenlegi alelnöke, és a bel-és igazságügyi együttműködésért felelős biztosa
(akinek a Die Zeit újságírója szájába rágta, hogy mit kell gondolnia az amerikai pénzügyi spekuláns szókapcsolatról)

erre úgy válaszolt, pontosan így értette a miniszterelnök szavait,
és felháborodott, de nem reagált erre a megjegyzésre a vitában.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában