„Segítesz egy menekült családot? Megöllek!”

2016. május 18. 10:56

Magyar Helsinki Bizottság
Helsinki Figyelő
Bűncselekmény hiányában végérvényesen megszüntették annak a férfinak a büntetőügyét, aki szlovák rendszámú Porschéjából kiugorva megtámadott egy autóst, aki „fel merészelt venni” egy elcsigázott menekülő családot az autópályán. Mi történik itt?

Végül a nyomozást azzal az indokkal szüntette meg a rendőrség, hogy »a tanúk elmondása és a videó-felvételen látható cselekmény során Sz. Attila a sértett járművében rongálást, másnak sérülést nem okozott, így az erőszak a magatartásából hiányzik, ezért a garázdaság vétsége nem valósult meg«. Csakhogy gyűlölet-bűncselekmény megvalósításához nincsen szükség károkozásra, sérülésre. E bűncselekmények súlya abból ered, hogy az áldozatot alapvető emberi méltóságukban éri támadás, minthogy egy olyan hovatartozás- vagy meggyőződésbeli jellemző miatt válik áldozattá, amiről nem tehet, és amit nem változtathat meg. A háromgyerekes, szíriai család önhibáján kívül kényszerült elhagyni a polgárháborúban felperzselt országát.

A Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport (GYEM), melynek a Magyar Helsinki Bizottság tagszervezete, levélben fordult a rendőrkapitánysághoz, majd a nyomozás megszüntetését követően a Legfőbb Ügyészséghez azért, hogy felhívja a nyomozóhatóságok figyelmét a nyilvánvalóra, az elkövető előítéletére, amely a bűncselekmény elkövetése során mozgatta. A Legfőbb Ügyészség továbbküldte a levelet az illetékes Pest Megyei Főügyészségnek, ahonnan továbbúszott a Budaörsi Járási Ügyészséghez, amely a nyomozás iratait áttekintve mindent a legnagyobb rendben talált, a rendőrség minősítését helyesnek ítélte, és következtetése szerint a gyűlölet-bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A hatóságok ignorálták az előítéletről üvöltő körülményeket.

Hogyan juthatott az összes érintett nyomozóhatóság erre a következtetésre? Mi mást feltételezhettek az elkövetés hátterében? »Mindennapos« autós dühöt? De hát nem történt »szemtelen« előzés, bosszantó reflektorozás. Pillanatnyi elmezavart? Erről nem szólnak a tudósítások.

A hatóságok számára nem volt érthető az Sz. Attila által laikus fül számára világosan artikulált üzenet, miszerint nem tűri, hogy egy emberséges állampolgár segítséget nyújt egy háborús övezetből érkezett, hosszú hetek óta úton lévő, kisgyerekes családnak. Nagyon rosszat ígér, ha a hatóságok nem hallják meg a támadók fülsértő előítéletes üvöltését, és futni hagyják a gyűlölet által vezérelt elkövetőket.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha már Helsinkiről van szó. Abban akadályozta meg az autóst, hogy ne oda vigye a szerencsétleneket, mert arrafelé mostanában rájuk üvöltésnél rosszabbul járhatnak.

"Közösség elleni erőszak" nem valósult meg, ez teljesen nyilvánvaló. Garázdaság viszont igen - a másik autóssal szemben. Senkinek nincs joga beleavatkozni abba, hogy a másik mit csinál, s nincs joga csak úgy, bármiféle sérelem nélkül fenyegetőzni. Én elküldtem volna a halál farkára, olyan hangerővel, mint ő.

Hagyjuk ezt a "kormány által szított ..." dumát. A német kormány éppen ellenkezőt szít, mégis tömegesen gyújtogatták a szállásokat valakik. Nálunk ilyen nem történt.

Előítéletesnek és gyűlölködőnek lenni pedig mindenkinek joga van. Az előítéleteket nem lehet kiiktatni, a világban való eligazodáshoz szükségesek. Mindannyiunknak vannak előítéletei. Gyűlölködés jó lenne, ha nem lenne, de a gyűlölet nem büntethető, csak a tett.

Már mindenre van "szervezet".
Nem az életvitelükkel, a saját munkájukkal, hanem a "véleményükkel" szolgálnak bennünket.

Azért az megható, hogy ennyire törvénytisztelő vagy....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés