Szlovákia nem fogja támogatni a „szolidaritási hozzájárulást”

2016. május 4. 17:32
Nem fogja támogatni Szlovákia annak az Európai Bizottság által szerdán elfogadott javaslatnak az életbe léptetését, ami csak akkor tenné lehetővé a migránskvóta elutasítását az EU-s tagállamoknak, ha úgynevezett „szolidaritási kvótát” fizetnek, ami majdnem 80 millió forintot jelent fejenként.

Szlovákia nem fogja támogatni azt az Európai Bizottság (EB) által szerdán elfogadott javaslatot, amely úgynevezett „szolidaritási hozzájárulás” fejében tenné lehetővé az uniós tagállamoknak, hogy megtagadják a részvételt a menekültek automatikus elosztásában – jelentette ki Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter a kabinet szerdai ülése után Pozsonyban.

A szlovák belügyminiszter – akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte – a valós helyzetet figyelmen kívül hagyó visszalépésként jellemezte a brüsszeli javaslatot. Rámutatott: a javaslattal olyan időben állt elő Brüsszel, amikor sikerült megállítani a Balkánon keresztül érkező migránsáradatot, és sikerült megegyezésre jutni Törökországgal is.

„Ezek olyan konszenzusok, amelyek a migrációs válság idején nagyon nehezen születtek meg, és ezeknek a nagyon érzékeny tárgyalásoknak közepette (az EB) egy olyan javaslatot tesz az asztalra, amely egyes dolgok tekintetében kilenc hónappal visszavinne minket az időben” – fejtette ki a szlovák belügyminiszter. Rámutatott: a javaslat életbe léptetése még messze van, s annak útjában fognak állni az uniós tagállamok és az Európai Parlament (EP) is.

Mások sem fogják támogatni?

„Azt egyenesen kimondom most is, hogy Szlovákia nem fogja támogatni ezt a javaslatot” – szögezte le Robert Kaliňák. Megjegyezte: úgy gondolja, az EB által szerdán elfogadott javaslat a többi uniós tagországnál sem lel majd nagy támogatásra.

Az EB szerdán fogadta el azt a javaslatot, amely szerint menekültenként 250 ezer euró (77,7 millió forint) „szolidaritási hozzájárulás” fejében tagadhatnák meg ideiglenesen az uniós tagállamok, hogy részt vegyenek a menekültek automatikus elosztásában. A brüsszeli testület ezzel az uniós menekültügyi eljárási szabályokat lefektető, úgynevezett dublini szabályok átalakítására tett javaslatot.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A nagy befogadó országokon kívül ezt nyilván nem fogja támogatni senki.
Az viszont biztos, hogy ha ezt a Mutti erőltetni fogja, azzal végképp szétveri az EU-t.
Azt pedig a német nagyvállalatok igen nagyon zokon fogják venni...

Válaszok:
bini | 2016. május 4. 18:14

Szijjátó Prágai nyílatkozatát is hozhatná a mandi, hísz most ott tanácskoznak a külügyesek.

Szijjártó sem tartotta vissza magát a nyílatkozatával.

Mellesleg már most problémák vannak németországban mivel egyre több közepes és nagyvállalat telepiti külföldre gyártási kapacitását. Felértékelödött keletközépeuropa és balkáni államok.

Ez a tendencia már érzékelhető a német gazdaság teljesitményén.

Ezt egy német gazdasági lapba olvastam elemzésként. Azt is, hogy több gazdasági szereplő már tévesnek nevezte a korábbi elképzeléseket ami a migrációt prioritásként egyetlen megoldásként kezelték a munkaerő utánpotlás szempontjából.

Brexit, czexit, és más is jön talán.

Nagyon helyes!
Követni kell!

Végre kiderült mennyibe kerül egy ilyen mérnök-orvos eltartása a társadalomnak. Ezek szerint 77,7 millió forintba. Kibújt a szög a zsákból, nem pénzt termelnek hanem darabonként egy vagyonba kerül az eltartásuk. Ha belegondolok, ennyi pénzből tényleg mindegyik kaphatna egy Mercedest és egy lakást. Hát a jó k. annyát nekik is és azoknak is akik ezt kitalálták.

Meg. És ebbe fognak belebukni. Már Svédország se tud több migrit befogadni mert megteltek. Hogy akarnak ezek sok százezer muszlim szutykot szétteríteni európában? Lehetetlen.

Gyerekek, hazai becslés, egy gyereket sajàtot felnevelni 20 millió forint. UK-ben ne mondj szàmot. És akkor ide csempésznek egy illegàlis lelket az 80 guriga? Per lélek?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés