Különleges helyszínen tartanak rendkívüli kormányülést, ezek lesznek a témák

2024. február 03. 16:29

Az Index információi szerint az esemény vasárnap veszi kezdetét, és keddig tart.

2024. február 03. 16:29

Az Index információi szerint rendkívüli kormányülés lesz a napokban Sopronbánfalván. A lap úgy tudja, hogy a kormányülés vasárnap veszi kezdetét, és keddig tart. A portál szerint az utóbbi időszak eseményeinek függvényében az alábbi témák kerülhetnek terítékre:

– Csütörtökön éjszakába nyúló találkozó helyett végül egy nagyon rövid rendkívüli EU-csúcson sikerült megállapodniuk a tagállamok állam- és kormányfőinek az Európai Unió többéves pénzügyi keretének (MFF) felülvizsgálatában, beleértve az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatást is. Orbán Viktor miniszterelnök a szavazás után elmondta: azért nem sikerült tavaly megállapodni, mert két magyar problémára sem kaptak megoldást Brüsszeltől.

– A magyar miniszterelnök saját elmondása szerint attól tartott, hogy a magyaroknak járó uniós pénzek előbb-utóbb Ukrajnában kötöttek volna ki. Szerinte ezekre az aggályokra most egy megfelelő ajánlatot kapott, amit végül elfogadott. Utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy „kitárgyaltak egy ellenőrző mechanizmust, amely garantálja a pénzek észszerű felhasználását”, míg előbbi – egyébként nem valós – probléma kapcsán elmondta, garanciát kapott, hogy „Magyarország pénze nem kerülhet Ukrajnába”.

– A jegybank 75 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre. Az alapkamat mértéke komoly hatással van a gazdasági növekedésre és a költségvetésre is.

– Hasonlóan fontos téma, hogy közeledik az önkormányzati és uniós választás is.

A portál rámutat, hogy a kormány rendszeresen ülésezik Sopronbánfalván, az ottani karmelita kolostorban. Tavaly februárban és júliusban is ezt a helyszínt választották az aktuális témák megvitatására.

Az impozáns sopronbánfalvi kolostor napjainkban szállodaként működik. A középkorra visszatekintő épületegyüttes Sopron délnyugati részén, a kertvárosi övezetben fekszik.

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2024. február 04. 09:01
Mi ezen a különleges? Minden évben odamennek egyszer, de van amikor kétszer is.
peppee
2024. február 04. 05:51
Csak azt tudnám,hogy mi a repedt fasznak kell kihelyezett kormányülés?Miért nem jó a karmelita,vagy bármely kormányzati épület?A spórolás kormánya?Vagy csak Lőrinc barátunkat támogatjuk,hogy a szállodájában költünk?
2024. február 03. 20:36 Szerkesztve
Biztos hangzanak majd el érdekes dolgok(bár Vitya a sajátjainak sem ismeri el ha elkúrt valamit) csak azt a kacskakezű átülős komcsi vénasszony nem fogja titokban felvenni.Marad egy semmitmondó sajtóhír a lózungokból amit majd a nőfaló ufó,Kohán Matyi kifejt 500 mondatban.
llnnhegyi
2024. február 03. 19:07
Ugyan lemondják-e a Csád Afrika Szahel- övezeti ultra téves katonai kalandot, missziót?? --------++++------- Szijjártó Péter külügyminiszter és külgazdasági minisztert, Szalay Bobri Kristóf honvédelmi minisztereket küldjék el 30 nap szabadságra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!