Havas Henrik szerint Gyárfás nem lehetett „felbujtó”, csak „elkövető”

2024. február 08. 21:34

„Akit érdekel, az figyeljen, a szentségit neki!” – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében az újságíró.

2024. február 08. 21:34
null

Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla, megszületett az ítélet Fenyő-ügyben, amelynek értelmében Gyárfás Tamást hét év fegyházra ítélték, Portik Tamás pedig életfogytiglant kapott. Az ügy kapcsán Havas Henrik is tollat ragadott, és Facebook-bejegyzésében próbálta elmagyarázni, hogy annak ellenére, hogy „meg van győződve Gyárfás ártatlanságáról” miért látja úgy: Gyárfás nem lehetett „felbujtó” – ahogy az ítéletben szerepel – hanem csak „elkövető”.

Ezt is ajánljuk a témában

Havas szerint Portik eszközként használta az emberét pont úgy, ahogy 2013-ban az Aranykéz utcában robbantatta fel a szerinte besúgó Boros Tamást. „Úgy használta eszközként a bérgyilkosát, mint ahogy valaki egy harcikutya vagy éppen egy elmebeteg ember, »felhasználásával« hajt végre gyilkosságot”  – írja Havas, aki szerint 

a bíróság előtt nem lett bizonyítva, hogy Gyárfás rá bírta volna Portikot a bűncselekmény elkövetésére. 

Az újságíró úgy látja: ha sikerült volna, akkor Gyárfás lett volna a felbujtó, és Portik a bűnsegéd. „Azért bűnsegéd, mert megbízásából Rohác a bérgyilkosa követte el a gyilkosságot. Szerintem nevetséges, hogy a Fővárosi Törvényszék szerint Portikot, mint felbujtót Gyárfást pedig, mint bűnsegédet marasztalta el. Ők Roháccal, a tettessel együtt: elkövetők” – zárja bejegyzését Havas Henrik.

Nyitókép: Havas Henrik / Youtube/ATV 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papalimapapa
2024. február 24. 13:42
Mert ez a kretén ehhez is jobban ért... mindenhez is. Havass! A te véleményed le van szarva. Súlytalan vagy. Egy nárcisztikus, arrogáns paraszt. Már akkor senki voltál, amikor még azt hitted magadról, hogy vagy valaki. Meg sem szabadna szólalnod. Akkor is hazudsz, ha kérdezel. Kussolj és várd a villamost, ami a többi Heti Hetes kretént elvitte. Az nekünk a vágy villamosa. Neked az utolsó járat lesz. Minél hamarabb, annál jobb. Amúgy is le vagy amortálva mind mentálisan, mind fizikailag.
Graf
2024. február 10. 14:48
Ki tartja életben ki fizet ennek a nyegle nyúlgerincű mocsoknak ? Ez itt a kérdés....
KBA98
2024. február 09. 17:05
most aztán jól megvédte!
ertönszena
2024. február 09. 08:02
Havas jogász. Ehhez képest amit ír, olyan, mintha laikus volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!