Győztünk, éljen! Illetve a miniszterelnök megint győzött

2024. február 01. 21:49

Ebben a rohadt Brüsszelben semmi sem működik rendesen.

2024. február 01. 21:49
null
Lendvai  Ildikó
Lendvai Ildikó
Facebook

„Győztünk, éljen! Illetve a miniszterelnök megint győzött, hiába véli úgy mindenki, hogy sarokba szorulva gyakorlatilag feltétel nélkül vagy semmit nem jelentő feltételekkel feladta a korábbi vétót, megszavazta az Ukrajnának nyújtott uniós támogatást. (Amúgy örülök, hogy megtörtént, de nem is én, hanem ő volt az, aki nagy hangon fogadkozott az ellenkezőjére.)

Tőle magától tudom, hogy győzött, szóval ez fix. »Kiharcoltuk!« – adta hírül a fb-on.

Mármint kiharcolta, hogy a Magyarországnak járó pénzt ne adják Ukrajnának. Ez azért lehetett nagy győzelem, mert ilyen szándékról soha nem is volt szó. Javaslok neki még néhány hasonló formulát. Hasznos lehet, mert azt azért elég nehéz kimagyarázni, miért kellett átrázni, megalázni az ellenkező álláspontot kiforszírozó Nemzeti Konzultációban több, mint másfél millió hívüket. Nem ám, csak úgy ingyért. Milliárdokért. Ha úgy foghatnánk fel, hogy ez volt a tanulópénz a választói számára, nem is volna olyan sok. Szóval ajánlom még a következő győzelmi jelentéseket:

Kiharcoltuk, hogy Brüsszel ne hurcolja el a barna hajú fiú- és szőke hajú leánycsecsemőket, és neveljen belőlük Soros-janicsárokat.

Kiharcoltuk, hogy ne mérgezzék meg potenciahervasztó szerekkel a magyar népszaporulat gátlására az Unióból érkező szlovák tejet és olasz spagettit.

Kiharcoltuk, hogy ne eresszenek le ejtőernyővel Brüsszelből érkező agresszív LMBTQ hadosztályokat a Kossuth térre.

Kiharcoltuk, hogy az Európai Unió zászlóján a Magyarországot jelképező csillagot ne cseréljék le egy Orbánt ábrázoló előnytelen karikatúrára.

Kiharcoltuk, hogy a magyar mozikban ne legyen kötelező minden európai film előtt háromszor bemutatni azt a jelenetet, amikor Orbán Putyin előtt kínosan feszeng.

És tényleg! Ez mind nem valósul meg. Csak, mert kiharcoltuk. 

Ha valaki mégsem elégszik meg a magyarázatokkal, hogy miért szavazott így Orbán, annak mondok egyszerűbb okot. Szerintem most is meg akarta úszni a szavazást a kevésbé kínos folyosózással, de sajnos zárva volt a WC, és a büfében bedöglött a kávéfőző. Mert ebben a rohadt Brüsszelben semmi sem működik rendesen.”

Fotó: Ficsor Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dunhill67
2024. február 03. 19:23
"Ebben a rohadt Brüsszelben semmi sem működik rendesen."...ez az első igaz mondatod te rusnya banya,mióta beszélni tudsz
Kormánypárti2
2024. február 03. 18:55
Nem tud ez úszni?
Barakka1962
2024. február 03. 08:49
Ez a rohadt kommunista cenzor Aczél elvtárs kurvája maradj inkább csendben. Miattad írták rá az Állambiztonsági Történeti levéltárból megkapott aktámra: "politikai okokból felsőfokú tanulmányokat nem folytathat" Kitűnő érettségivel is üldöztétek aki nem volt KISZ tag... Dögölj meg....
kishegyi
2024. február 03. 03:55
Alpári, komcsi és már állati uncsi ez a kivénhedt nyanya. A Mandi meddig untat vele bennünket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!