Félidős választás előtt

„Ahogyan karácsonyi interjúnkban Unger Anna politológus fogalmazott, mára »társadalmi ténnyé« merevedett, hogy Orbán Viktor a miniszterelnök, amiből még az amúgy erre hivatott szereplők, vagyis az ellenzék nagy része sem azt a következtetést vonja le, hogy egy rendszerrel szemben csakis rendszerváltó ambícióval lehet küzdeni, hanem inkább azt, hogy akkor a rendszeren belül kell helyet találni maguknak, és a rendszer által elérhetővé tett helyekért kell megmérkőzniük – egymással.

A kép persze árnyaltabb, hiszen mivel nem létezik »az« ellenzék, ebből adódóan a szereplők stratégiája egymásra is hatást gyakorol: összefogni senki sem tud egyedül és domináns szereplő is csak az lehet ezen az oldalon, akinek vannak felülmúlható riválisai. A kormánykritikus választók felől nézve azonban a lényeg az, hogy olyan együttműködési stratégia, amely több szereplő egyidejű elhatározásán, közösen vallott értékeken, programon és jövőképen, valamint legfőképpen kölcsönös bizalmon alapult volna, még sohasem jött létre – és ebbe bele kell értenünk a közös listás indulás időszakát is. Mindebből azonban nem következik az, hogy ez fogalmilag lehetetlen volna. Sokkal inkább arra kellene következtetni, hogy akkor egyszer végre ki kellene kényszeríteni egy ilyen konstelláció kialakulását, másként mindig csak a széttartó stratégiák jutnak érvényre, és ezek révén egy töredékes, helyenként törmelékes ellenzék marad csupán fenn.

A rendszerváltó politika megalkotásával kapcsolatos szándékhiány nem explicit árulást jelent – habár ilyen szeplők is látszanak lenni –, inkább arról van szó, hogy a rendszerrel szembeni stratégiákat a szereplők túl kockázatosnak tartják, ezért »kibekkelnek«, amivel azonban valójában a rendszer még mélyebbre hatolását, beágyazódását segítik, és azt a magatartásmintát sugározzák a rájuk figyelő közvéleménynek is, hogy valójában – vagy legalábbis érdemben – nincs mit tenni.”

Nyitókép: Hír TV Facebook-videó