Lerántjuk a leplet: itt és ennyi vendégmunkás dolgozik ma Magyarországon – és igen, a filippínókról is minden kiderül

2024. január 17. 05:59

Egyre több helyen lehet olvasni, hallani a szisztematikusan, kontrolláltan bevándorló munkaerőről. Nincs min csodálkozni, mert mint megtudtuk, a következő két évben körülbelül 500 ezer új munkavállalóra lesz szükség, ennek mindössze közel fele biztosítható belföldről a foglalkoztatási statisztikai adatok alapján.

2024. január 17. 05:59
filippínók, Fülöp-szigetekiek
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Elképesztő változásoknak vagyunk szem- és fültanúi. E sorok írója például alig pár hónapja szembesült azzal, hogy a főváros mértani középpontjától pár utcányira nap mint nap Fülöp-szigetekiek tucatjai pattannak nyeregbe, száguldanak végig a Kőbányai úti kerékpársztrádán, hogy a később online megrendelt italokat, ételeket eljuttassák az éhező budapestieknek.

Mások azt tapasztalják, harmadik országbeliekkel, főképp filippínókkal utaznak együtt buszokon, vonatokon, akik különböző üzemekhez tartanak, hogy az ottani gyártósorok mellett beszálljanak a magyar bruttó hazai termék (GDP) és a külkereskedelmi mérleg növelésébe. Nem véletlen,

hogy egyre több helyen lehet olvasni, hallani a Magyarországra szisztematikusan, kontrolláltan bevándorló munkaerőről.

Ugyan a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly közzétett állásfoglalása alapján a hazai üres álláshelyeket a magyar munkaerő-tartalék aktivizálásával, az álláskeresők és inaktívak bevonásával kellene betölteni, azonban napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai munkaerő-tartalék kimerülő félben van – eközben a beruházások mértéke nemhogy csökkenne, a 2023-as év újabb rekordot hozott: 13 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, amihez 2 milliárd eurónyi készpénztámogatást biztosított a kormány –, s elkerülhetetlenné vált a munkaerőbevándorlás legalizálása.

A Tisztelt Ház decemberben hozott döntést a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és itt-tartózkodásáról. Ez kimondja, a magyarországi tartózkodás idegen állam polgára számára nem alapjog. Külföldi kizárólag a magyar állam által elfogadott célból, jogcímen, ideig és feltételek teljesülése esetén tartózkodhat Magyarországon. A jogszabály kitér rá:

csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van. A vendégmunkások csupán korlátozott ideig tartózkodhatnak Magyarországon, ezt követően el kell hagyniuk az országot”.

Az itteni tartózkodás lehet rövid időtartamú – fél éven belül legfeljebb kilencven nap –, amelyhez főszabály szerint vízum szükséges, tartós, vagyis legalább kilencven-, legfeljebb száznyolcvannapos, valamint huzamos, ami főszabály szerint határozatlan idejű. Tartós tartózkodás jogcíme lehet vállalkozási, befektetési, vendégmunkás jogcím, illetve kérhető munkavállalási célból magasan képzett személyként vagy úgynevezett nemzeti kártyával, vagy egyéb okból, például tanulmányi, gyógykezelési vagy kiküldetési célból.

Mit mutatnak a számok?

2023 novemberében közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH):

– egy hónappal korábban 95,5 ezer fő volt idehaza a külföldi állampolgárságú alkalmazásban állók létszáma: 13 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában.

Tehát havi átlagban 1000 fővel gyarapodott a külföldi munkavállalók létszáma, s egyes becslések szerint számuk ma már a 100 ezer főt is meghaladja.

– Míg 2020-ban csupán 60-70 ezer külföldi dolgozóról beszélhettünk, 2022-ben már 80 ezer környéki számokról is lehetett látni, hallani.

Ezzel párhuzamosan a KSH számaiból az is látható, 2017 óta gyarapszik a Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok száma is. Átfedés lehetséges.

Főképp az ázsiaiak létszáma ugrott meg: 2017-ben negyvenezer, majd a következő években évi ötezerrel emelkedett a számuk. 2022-ről 2023-ra viszont tízezerrel nőtt a létszámuk: 65 ezer fő, ebből 18 ezer kínai állampolgár.

Mit mond a munkaerő-közvetítő?

Magyarországon több cég foglalkozik munkaerő-közvetítéssel, -kölcsönzéssel. Így a Jobtain HR Szolgáltató Kft., kinek ügyvezető igazgatóját, Mihályi Magdolnát arról kérdeztük, mit gondolnak a kialakult helyzetről.

„Országos lefedettségű munkaerő-kölcsönzőként azt tapasztaljuk, a hazánkban működő vállalatok elsődlegesen magyar munkaerővel szeretnék megoldani a termelésüket. Jelenleg is több partnercégünknek kölcsönzünk nagy létszámban belföldi munkavállalót – mondta a Mandiner.hu-nak. – A magyar munkaerő-tartalék azonban a hivatalos statisztikák szerint is kimerülőben van. Az előrejelzések alapján a jelenlegi négy százalék körüli munkanélküliségi ráta, 2024-ben akár három százalékra is csökkenhet,

ezzel tulajdonképpen Magyarország eléri a teljes foglalkoztatottságot a munkaképes lakosság tekintetében.”

Mihályi Magdolna hangsúlyozta, a magyar munkahelyek megtartásához rövid távon elengedhetetlen a külföldi munkavállalók törvényes, szabályozott keretek közötti behozatala. „Csak így biztosítható, hogy folytatódjanak és meg is valósuljanak a beruházások, fejlesztések, és a magyar munkavállalók munkája se kerüljön veszélybe.”

Érdeklődésünkre a ügyvezető igazgató elárulta, a Jobtain minősített munkaerő-kölcsönzőként az elmúlt évben közel ezer Fülöp-szigeteki munkavállalót helyezett el partnercégeinél,

jellemzően a feldolgozó-, elektronikai-, és élelmiszeriparban.

Rámutatott, prognosztizált beruházási tervek szerint az elkövetkező két évben körülbelül 500 ezer új munkavállalóra lesz szükség, ennek mindössze közel fele biztosítható belföldről a foglalkoztatási statisztikai adatok alapján. „A magas létszámigényű beruházásoknál a termelés beindításához és a produktivitás növeléséhez szükséges a külföldi dolgozók jelenléte, ami összességében a magyar gazdaság versenyképességét és a magyarok munkahelyeinek megőrzését szolgálja” – tette hozzá Mihályi Magdolna.

Mi a helyzet a filippínókkal?

Csak a Jobtain közel ezer Fülöp-szigetekit helyezett el tavaly partnereinél: a magyarországi munkáltatóknál;

a filippínók száma ugyanakkor ma már a tízezer főt is elérheti.

Hasonló létszámról beszélt a Fülöp-szigeteki munkaerő-közvetítők szövetségének (PASEI) alelnöke, Rowena Paragas a HR Portálnak. Mint mondta, az idén még több filippínó vendégmunkás érkezhet hazánkba. Emlékeztetett, egy gyári összeszerelő munkás a Fülöp-szigeteken régiótól függően nettó 250-300 dollárt kereshet, ám Magyarországon 550-600 már eurónak megfelelő forintot, míg Nyugat-Európában 1500-1700 eurót. Viszont idehaza ingyenes a szállás, a munkába járás és kapnak a dolgozók étkezési támogatást is.

Ezt is ajánljuk a témában

A filippínók munkaerőexportja, ahogy a Fülöp-szigetekiek hazai munkavállalása is, szabályozott. A manilai kormány tudni akarja, hol, milyen körülmények között, mennyien és mennyiért dolgoznak állampolgáraik. Tehát az a magyar cég, amely vendégmunkásokat toborozna, csak akkreditált Fülöp-szigeteki partnerrel együtt teheti meg és magát is akkreditáltatnia kell. Erről a Milánóban működő Migrant Workers Office (MWO) dönt, pozitív elbírálás után a vállalkozást a Department of Migrant Workers kormányzati szervezet regisztrálja a Fülöp-szigeteken. Ha újabb vendégmunkásokat hozna egy cég, arra újabb kérelmet kell benyújtani MWO-nak. A filippínó pedig csak ott dolgozhat, ahová akkreditációja szól, más cégeknek nem lehet kölcsönadni; valamint más országokból sem szabályos közvetlenül Magyarországra hozni Fülöp-szigetekieket.

Hol dolgoznak vendégmunkások?

A Mandiner.hu az utóbbi napokban több nagy, magyarországi telephellyel, üzemmel rendelkező vállalatot megkeresett, nem beszélve az egyik legismertebb futárcégről, a Woltról, hogy megtudja, hány vendégmunkás és milyen nemzetiségű munkavállalók dolgoznak náluk. Külön rákérdeztünk a filippínók számára.

WOLT

Kezdjük a sort a futárcéggel. Ők nemzetiségre vonatkozó adatot nem gyűjtenek futárpartnereik kapcsán, „erre a jelentkezésnél sem kérdezünk rá, hiszen a munkavégzés szempontjából nem releváns információ”. A Wolt sajtóosztálya egyébként jelezte, hogy a futárpartnerek számára három szerződési forma áll rendelkezésre csatlakozáskor, függetlenül nemtől, származástól, vagy bármilyen egyéb tényezőtől, akik így egyéni vállalkozóként, szövetkezeten keresztül vagy flottapartneren keresztül szállíthatnak a platformon. Növekedésük azonban egyértelmű:

tavaly januárban körülbelül 5000 futár partnerünk volt, míg ma már több mint 8000 havi szinten aktív futár partnerrel dolgozunk együtt országszerte 60 településen.”

BOSCH

Mi a helyzet a Boschnál? Megkeresésünkre azt írták, nemzetközi vállalatként hagyománya van annak, hogy egy telephelyen belül – beleértve a magyarországi Bosch-gyárakat is – nagyon sokféle nemzetiségű szakember találkozik, a külföldi munkavállalók száma projektenként, pozíciónként, telephelyenként és szezonálisan is folyamatosan változik. „A Boschnál a felvételi eljárás során a szakmai követelmények, köztük a szakértelem a meghatározó, és nem a származás vagy a lakóhely. A magyarországi Bosch csoportnál több mint 40 ország szakemberei dolgoznak együtt.”

A Fülöp-szigeteki munkavállalókra vonatkozó kérdésünkre reagálva közölték: „a cégcsoport magyarországi gyáraiban jelenleg nem dolgozik a Fülöp-szigetekről érkezett munkavállaló”.

SUZUKI

A Magyar Suzuki azt közölte lapunkkal, közel 3500 főt foglalkoztat, országosan és regionálisan is végeznek toborzási tevékenységet. „Célunk, hogy a nyitott pozíciókat elsősorban a régióban élő jelentkezőkkel töltsük fel. Az elmúlt években a régióban sok új vállalat jelent meg, illetve az itt jelen lévő cégek is bővítéseket hajtottak végre, így a munkanélküliségi ráta is csökkent Komárom-Esztergom vármegyében. Ennek következtében az elérhető munkaerő is alacsonyabb lett.” Ezért, hogy továbbra is biztosítani tudják a termelés folytonosságát, és az ügyfél-kiszolgálást,

a Magyar Suzukinál autóipari tapasztalattal, és jó angoltudással rendelkező 3. országbeli munkatársakat is alkalmazunk, elsősorban sori munkára”.

Kiderült, Esztergomban jelenleg 103 Fülöp-szigeteki vendégmunkást foglalkoztatnak kölcsönzött munkaerőként kétéves határozott időtartamra. „Mellettük ideiglenesen 161 – saját állományba vett - indiai vendégmunkás a Vitara, illetve az S-CROSS modellek összeszerelését támogatja. Munkavállalóink döntő többsége magyar, illetve magyar ajkú, emellett anyavállalati kötődésünk okán japán kollégákkal is dolgozunk” – közölték, ugyancsak.

Apró megjegyzés, január 15-21. között leáll a termelés, késik a Japánban gyártott motorok beérkezése a hazai gyártású modellekhez, mivel a Vörös-tenger térségében sorozatos támadások érik a kereskedelmi hajókat. A kommunikációs vezető jelezte: a hajók a jövőben alternatív útvonalon közlekednek, ezért a tervek szerint január 22-én újraindulhat a termelés a Suzuki csoport egyetlen európai üzemében.

AUDI

Az Audi Hungariától a következő tájékoztatást kaptuk Lőre Pétertől, az autóipari vállalat kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetőjétől. „Az Audi Hungariánál pillanatnyilag mintegy 160 külföldi állampolgár dolgozik határozatlan idejű munkaszerződéssel, filippínó nemzetiségű nem található köztük”. Ezek a kollégák a környező országokból érkeztek hozzájuk.

De e 160 főn felül dolgozik még náluk a Volkswagen konszern különböző termelőkapacitásaiból hozzájuk érkező munkatársak, azonban ők nem határozatlan munkaszerződéssel érkeznek hozzánk, hanem határozott kontraktussal. Köztünk sincs filippínó nemzetiségű, tudtuk meg Lőre Pétertől.

Szintén megkerestük a kecskeméti Mercedes-gyárat, ők későbbre ígértek válaszokat.

Nyitókép forrása: Kolibri Manpower Facebook-oldala


 

Összesen 269 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nozi03
2024. január 17. 19:38
Ezek nem nagyrészt egyedülálló fiatal(abb) férfiak? Értem, hogy tök legálisan, dolgozni jönnek, de azért ebben akkor is érzek némi biztonsági kockázatot.
B_kanya
2024. január 17. 13:02
"UztuSzerintem 2024. január 17. 12:06 De nem a "mi" (ki az a mi?) propagandánk hanem a fideszé, higy boldogan újságolja, hogy emberenként ennyi meg annyi millió támogatást adott." És mivel a számok a balf444szok ellenségei SOHASEM számoljátok ki, hogy az adott támogatáshoz mennyi adóbevétel társul "márazonnal" és 1,2 vagy 5 év alatt. Amely adóbevétel a támogatás nélkül NEM folyna be.
B_kanya
2024. január 17. 11:19
"wombatmenhely 2024. január 17. 10:26 A lényeg ott van, hogy drágalátos honfitársaink egy jelentős részének büdös a gyári munka, netán az ételfutárkodás, ráadásul egy pohár vizet sem tudnak kérni angolul." Ha még azt mondod, hogy eközben rojtos pofával "összeszerelőüzemeznek" meg hörögnek a szakközépiskolák ellen, mert nekik csakis a humán, szakmát nem adó gimnázium a középfokú oktatás, hát akkor én nagyon csalódni fogok. Ja, nem....
wombatmenhely
2024. január 17. 10:37
Csak közvetve tartozik ide, de engem az olyan ügyek borítanak ki, amikor Bivalyb....megen Laci bácsi/Julis néni bejelenti a jardon, hogy barnabőrű migráncsok sétálnak a településükön. Mivel Laci&Julis idegennyelv-tudása még a "nix dájcs"-ig sem terjed, hiába mutatja a jámbor hindu/filippínó/indonéz az útlevelét, abból a helybeliek mit sem értenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!