Látta ezt a férfit? – Halálos baleset miatt körözi a rendőrség

2024. január 24. 14:04

A férfi a karambol során több autót is összetört, majd elmenekült a helyszínről.

2024. január 24. 14:04

A Budapesti Rendőr-főkapitányság számolt be arról közösségi oldalán, hogy körözik annak a Mercedesnek a vezetőjét, aki Újpesten balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről.

Ha látja valahol Molnár Pétert, hívja a rendőrséget!” 

– írták felhívásukban.

Ezután ismertették, hogy a gyanú szerint Molnár Péter 2024. január 22-én 19 óra 35 perc körül Budapest IV. kerületében, a Deák Ferenc utca és a Rózsa utca kereszteződésében egy Mercedes típusú személygépkocsival 

több autót összetört, majd kocsiját hátrahagyva távozott a helyszínről. 

A karambol során egy 45 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, 14 éves kislányát könnyű sérülésekkel vitték kórházba a mentők. Továbbá egy nő szintén megsérült az ütközésben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki a 40 éves Molnár Péter tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon

A vonatkozó bejegyzést alább tekitheti meg:

 

Nyitókép: BRFK Facebook-oldala

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. január 26. 20:11
EZT IS CSAK FEJBE KÉNE BASZI EGY SZENES SZIVLAPÁTTAL EGY ÉLETRE MEGTANULNÁ!!!!!!!!!!!!!!
Temeráf
2024. január 24. 20:48
A büdös kis geci!
Illieral
2024. január 24. 20:29
Lehet teli volt droggal, elemenekül holnap feladja magát, és akkor nema drogos baleset miatt veszik elő, hanem csak a segítségnyújtás elmúlasztása miatt, lehet még letöltendő sem lesz belőle.
akkor ki
2024. január 24. 18:51
Meg lesz ez. De azért vérdíjat tűzhetnének ki. Az ilyet szeretik bent az anál király kancigányok. Remélem minden nap tele sírja a párnáját a dutyi megaláztatások miatt. Javaslom ennek a geczinek, hogy míg el nem kapják nézze meg a spanyol Vis a Vis sorozatot, na abból fel tud készülni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!