Karácsony szabályosan lábon lőtte a budapesti közlekedést, fel se férnek az utasok a buszokra: Vitézy páros lábbal szállt a főpolgármesterbe

2024. január 19. 10:08

Brutális képek a Thököly útról, embertelen zsúfoltság, Demszkynél is nagyobb rombolás – ez jellemzi a ritkított BKV teljesítményét Vitézy szerint.

2024. január 19. 10:08
BKV

„Ma reggeli képek a Thököly útról, ritkított buszjáratok, lemaradó utasok minden expresszjáraton. Mától ritkultak a képen látható járatok, az eddig is zsúfolt, Újpalotát és Zuglót a belvárossal összekötő 7E, 8E és 133E is, ahogy a Rákóczi úti tengely összes többi járata is”kezdte meg a posztját Vitézy Dávid, amelyben kifejtette, hogy Karácsony szólhatott volna a ritkábban közlekedő utasoknak, hogy közlekedjenek kevesebbet, hiszen „Karácsony Gergely főpolgármester azzal indokolta a mától hatályba lépő és 53 járatot érintő járatritkítási csomagot tegnap, hogy 

a »home office-nak, és a rugalmas munkabeosztásnak köszönhetően az átlagosnál kevesebben utaznak«. Egy a gond: erről a budapestieknek nem szólt senki, mi pedig utazni szeretnénk.”

Megemlítette Vitézy azt is, hogy ennyi vonalat érintő járatritkítási csomagot utoljára 15 éve Hagyó Miklós, Demszky Gábor korábbi főpolgármester helyettese próbált a városra erőltetni, de „legalább akkoriban előzetes egyeztetés volt a menetrendi változásokról. Így tudtuk végül akkor megakadályozni a rombolást, hónapokon át küzdöttem akkoriban személyesen is a járatritkítások ellen.”

Az a magyarázkodás pedig teljesen komolytalan a szakértő szerint, hogy „csak egy-másfél perccel járnak ritkábban a buszok és villamosok”, ugyanis ilyenkor nem a várakozási idő, hanem a kapacitás a fő szempont, hogy ne alakuljanak ki embertelen zsúfoltságok.

Az alábbi járatok érintettek:

- 1-es és 1A villamos, a város legfontosabb gyűrűs villamosvonala
- 14-es villamos, a káposztásmegyeri lakótelep első számú járata
- 50-es villamos, Pestszentlőrinc legfontosabb kötöttpályás kapcsolata
- 70-es, 74-es, 75-ös, 78-as trolibuszok a belvárosi hálózaton
- 80-as és 81-es trolibuszok a zuglói hálózaton
- 5-ös, 7E, 8E, 107-es, 108E és 133E járatok a Rákóczi úti csuklós főtengelyen Újpalota, Rákospalota, Zugló és Buda számos kerülete között
- 9-es busz, a város egyik legfontosabb járata Óbudától Kőbányáig
- 11-es, 29-es és 111-es buszok, a II. kerületi hegyvidék fontos buszjáratai
- 20E és 122E, Káposztásmegyer legfontosabb buszjáratai
- 30-as és 30A, Újpest és Angyalföld fontos járatcsaládja a 20E mellett
- 35-ös és 36-os, Csepel és Dél-Pest gerincjáratai
- 67-es, 161E, 176E, 276E - a Rákoskeresztúr és Rákosliget térségét az Örs vezér terével összekötő járatok
- 85-ös és 85E, az Újhegyi-lakótelep és Kőbánya első számú járatai
- 95-ös, Kőbánya és Pestszentlőrinc gerincjárata
- 99-es, Józsefváros, Kőbánya, Kispest és Pesterzsébet gerincjárata
- 102-es, 110-es és 112-es, a budai hegyvidék és Mártonhegy járatai, utóbbi kettő a Rákóczi úti és Thököly úti tengely és Zugló fontos kapcsolata is
- 139-es, mely a szintén ritkított 8E mellett Gazdagréti lakótelep fontos járata
- 142E - Kispest és a Gloriett-telep kiemelt jelentőségű buszjárata
- 148-as, 152-es, 159-es, Csepel lakótelepeit és kertvárosait feltáró járatok, a 148-as Pesterzsébet és Kispest esetében is fontos gerincjárat
- 182, 182A, 184, 282E és 284E - a XVIII. és XIX. kerület kertvárosait feltáró sűrű járatcsalád
- 196, 196A és 220-as - Újpest kiemelt járatcsaládjai, melyek a metróra hordanak több irányból is számos lakóterületet és lakótelepet
- 223E, 224 és 224E - Pesterzsébet legfontosabb gerincjáratai

Nyitókép: Vitézy Dávid Facebook-oldala

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nimril
2024. január 21. 06:34
Az ötösre most sem lehet felférni. Gratulálok, újabb "sikeres" intézkedés. De Karácsony ott sem volt, Orbán!!! Ilyen tehetségtelen, alkalmatlan faszt hogy a picsába voltak képesek megválasztani?
lendvaiildiko
2024. január 19. 19:17
megvalositotta a programot; setalo budapest.
Korrupt Kornél
2024. január 19. 18:36
Nincs pesti aki legalább egy pofont adna ennek a baromnak?
nempolitizalok-0
2024. január 19. 14:16
A ballibsi szavazó ostobasága: Tarlósék elültettek tízezer fát, kiépítették Békásmegyer árvíz elleni védelmét ráadásul profi módon a védelem csak akkor látszik, ha van árvíz, nem volt járatcsökkenés, nem volt áremelés. A Lánchíd esetében kevesebbért több valósult volna meg. A kassza sok milliárddal többletes volt Hálából kiszavazták. Karácsonyék nem ültettek el fákat, sőt a tarlósék által elültetett fákat sem gondozták, így azok jórésze tönkrement. Nem építették tovább a Római part védelmét sem. Csökkentik a BKV járatait, elég becsületesen emelték a jegyárakat. A Lánchídat jóval több pénzért, kevesebb tartalommal építteték meg és hatalmas adósságot halmoztak fel. Simán lehet, hogy akár nyerhet is. A ballibsi társaság PONTOSAN uyganazt csinálta, amit 2002-2010 között kormányon. Örökölt milliárdok elköltése, hatalmas adósság hátrahagyása. Azért mondja el nekem valaki, miben nyilvánul meg a ballibsi szavazók "értelmiségi" jellege?????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!