Donáth Anna csapata igazi nehézbombázót vet be Orbán ellen

2024. január 17. 19:17

Hogy ebből mi lesz?

2024. január 17. 19:17
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„Emlékeznek még Jakab Péterre? Ő volt az a politikus, aki Facebook-lájkokban mérte a népszerűségét, majd nagyon csúnyán megbukott már a baloldali előválasztás során. Feltöltötte mindig a Facebook-oldalára az előre, tükör előtt többször elpróbált parlamenti felszólalásait, ahol rendszeresen odamondott a miniszterelnöknek. Lelkes követői természetesen lájkokkal halmozták el, mondván, hogy végre valaki jól megmondta ezeknek. Azonban kiderült, hogy ez csak a virtuális világban működik, a való életben az ilyen jellegű politizálásnak, ha nincs mögötte teljesítmény, akkor semmi értelme és haszna. Ennek ellenére jól láthatóan a baloldal ebbe az irányba mozdult el. Az internetes világ szerencselovagjai, az úgynevezett influenszerek nagy népszerűségnek örvendenek, lájkok és megtekintések tízezreit zsebelik be nap mint nap. Ezért a baloldali politikusok előszeretettel mutatkoznak baloldali influenszerek társaságában. Karácsony Gergely többször felbukkant Kajdi Csaba és Osváth Zsolt, VV Zsolti online anyagaiban, de Hadházy Ákos is kvaterkázott már Kajdival.

A legújabb: Donáth Anna momentumos EP-képviselő Kajdi Csaba influenszerrel utazott Strasbourgba. A párt most a HVG érdeklődésére azt közölte, hogy az influenszer repülőjegyét és szállásköltségeit képviselői keretből – tehát közpénzből – finanszírozzák. A Momentum közlése szerint az influenszer azért kíséri el Donáth Annát, hogy tartalmat gyártson az EP-képviselővel, és így ismertessék meg a strasbourgi munkakörülményeket és az európai törvényhozás folyamatát az emberekkel.”

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Instagram

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. január 19. 04:12
A fidesz Győzikével fog visszavágni…😉
dupree
2024. január 18. 11:36
LOL
rocktoberi-2
2024. január 18. 08:00
Elolvastam az eredeti cikket. Így már tudom, hogy ki is ez a méltán ismeretlen senki. Káderszülők fiacskája. Impexes apuka, vasas szakszervezetes anyuka. Tipikus libsi. Mint a disznófejű Juszt.
llnnhegyi
2024. január 18. 01:27
Rohadék, áruló Donáth Anna. Még Pankotai Lilukát is feláldozta! Gonosztevő,komenista maradvány vagy Annuska !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!