Ezt gondolja Varga Mihály az euró bevezetéséről

2023. augusztus 26. 22:39

A pénzügyminiszter arra is kitért: mi van most a kormány napirendjén.

2023. augusztus 26. 22:39
Varga Mihály

Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton, a Tihanyban rendezett Tranzit fesztiválon a Kéteurós dal – a nemzeti valuta feladásának következményei című beszélgetésen fejtette ki véleményét az uniós pénznem bevezetése kapcsán. Mint fogalmazott: korai Magyarország euróövezeti csatlakozásáról beszélni.

Most az van napirenden, hogy két válság után „hogyan tudjuk a gazdaság egyensúlyi pozícióját a leggyorsabban megteremteni”

tette hozzá. A fiskális politikának a hiányt, az adósságot csökkentenie kell – részletezte. A politikus szerint ugyanis volt olyan időszaka a gazdaságpolitikának, amikor az árfolyamrögzítésen kívül minden feltételt tudtunk teljesíteni, a két legutóbbi válság azt erősítette fel, hogy ha most eurónk lenne, jóval kevesebb kockázatot kellene vállalnia a magyar gazdaságnak.

A pénzügyminiszter szerint egyébként politikai szempontból is több előnye lenne az euró bevezetésének. Utalt arra is, hogy az Eurobarometer ez év januári felmérése szerint a magyar lakosság 72 százaléka szimpatizál az euró bevezetésével, hiszen mindenki a stabilitásra vágyik. A közös valuta hátrányaként említette az önálló monetáris politika feladását és azt, hogy az EKB döntéseit elsősorban a magországok szempontjai, a francia, német, holland, olasz szempontok alapján hozza meg, Magyarország a perifériára kerülhet.

Pleschinger Gyula meglátása

Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagja, a beszélgetés másik résztvevője ehhez hozzátette: most nagyon messze kerültünk az euróövezeti csatlakozástól, mert még a maastrichti kritériumokat sem tudjuk teljesíteni.

Az MNB hivatalos becslése szerint a csatlakozás valamikor a 2030-as évtizedben következhet be

– jegyezte meg.

Közölte, az MNB-nél figyelembe vesznek egy megfelelőségi indexet, amelyben a maastrichti és a konvergenciakritériumok mellett makrogazdasági tényezők – infláció, államadósság – is szerepelnek. Ez az index azt mutatja, nem vagyunk alkalmasak az euró bevezetésére – tette hozzá. A pénzügyminiszter az euró horvátországi bevezetésére vonatkozó kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet arra, hogy a horvát gazdaság teljesítményének 20 százalékát a turizmus adja, amelynek bevétele euróban folyik be, ezért nem volt kockázatos a közös valuta bevezetése.

A magyar gazdaságpolitikának a saját problémáira kell koncentrálnia,

nem azért kell euró, hogy stabilabb legyen egy ország, hanem azért kell stabilizálni, hogy az euró kérdésével érdemben foglalkozhassunk

fogalmazott Varga Mihály.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dupree
2023. augusztus 28. 11:59
Reméljük soha nem lesz bevezetve. Én tuti ellene szavazok.
nagymester-b-2
2023. augusztus 27. 08:54
Ismerek olyan embert, aki szerint ha bevezetnénk az eurot, akkor osztrák bérszínvonalat kapna mindenki azonnal. Erre nehéz mit mondani... Hitbéli meggyőződés...
Menhetten
2023. augusztus 27. 08:29
Varga Mihály közepes könyvelő megint össze-vissza beszél. Pár hete még az euró bevezetésést szajkózta a kancsal MNB elnökkel együtt. Nem kell magyarázkodni, elszurtátok fiuk. Volt 13 kegyelmi év ahol elloptatok mindent és most próbáljátok szépíteni a helyzetet.. Szerintem balga az aki abban hiszi, hogy egy eurocentet is utal az EU nekünk, amíg ezek hatalmon vannak.. Az oka egyszerű. Főni képtelen kompromisszumra és bár nagyon kellene a lé, azért még mindíg nem sikerült ( akarták) teljesíteni az utaláshoz szükséges kritériumokat. Nyalunk balra, nyalunk jobbra, csak valaki adjon már pénzt. Az EU-nak nem akarunk megfelelni, mert akkor a NER összeomlik mert az átláthatóságot ez a rendszer nem tudja elviselni..
Pelso j.
2023. augusztus 27. 08:24
ördöngös pepecselés Bokros, Bajnai... OK.OK, feladom.....:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!