Gyurcsány bement az Egyenes beszédbe, és „kellemetlenségekről” beszélt Karácsony kampányfinanszírozása kapcsán

2023. július 10. 21:18

A DK elnöke emellett bejelentette: támogatják Karácsony Gergelyt.

2023. július 10. 21:18

A DK elnöke szerint nyilvánvalóan baj van, aggasztó jelek mutatkoznak, mivel a kormány már a családtámogatásokhoz is hozzányúl, amit a következő évi költségvetés is megerősít. Az ellenzéki pártoknak szerinte együtt kell működniük az önkormányzati választásokon. Gyurcsány azt javasolja a DK-nak, hogy támogassák Karácsony Gergely indulását.

„Itt készülődik valami igen nehéz időszak”

– jegyezte meg annak kapcsán, hogy szerinte a költségvetés azt mutatja, hogy az oktatás és az egészségügy terén reálbérben egy hónapnyi pénzt veszítenek.

A DK elnöke a műsorban ezek mellett bejelentette, hogy javasolni fogja a DK-nak, hogy támogassák Karácsony Gergelyt. Mint mondta, „van ennek két kellemetlen része”. Ha elfogadjuk Karácsony Gergely állítását, hogy ezekkel a pénzekkel az adományozók civil szervezeteket támogattak, ebben nincs semmi jogszerűtlen, de nem lehetett ezt átlátni.

Szerinte mindenki tudja, hogy aki „Magyarországon ellenzéket támogat, megnézheti magát”, és nem sikerült „elhessegetni azt”, hogy az előválasztáson ezek a pénzek esetleg előnyhöz juttattak egyeseket.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila
 

 

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bájron
2023. július 13. 19:06
Hugyos Ferkó handa bandázik!
blondibarbi
2023. július 12. 07:12
A Fidesz legnagyobb bűne, hogy ez a parazita, hazaáruló féreg szabadlábon létezik... :(((
blondibarbi
2023. július 12. 07:09
Szóval bejelentette: támogatják Karácsonyt. Ez azt jelenti, hogy nem.
Palatin
2023. július 11. 21:41
Egész Európában nincs ilyen aljas, szélsöbal, ellenzéknek csúfolt belsö ellenség, gyurcsányista ellentábor, mint Magyarországon. Tele vagyunk árulókkal. A moszkoviták leszármazottai a mai brüsszeliták. Máshol az ellenzék is az ország érdekeiért dolgozik, nálunk a gyurcsányisták mindent megtesznek a magyar érdekek ellen. Az ország fejlesztése, gazdagítása az ellenzék feladata is. De Gyurcsány a kormányt ellenségének, az országot prédának tekinti. Az ö áskálódása sok millárdba kerül az országnak. DK hecchadjárata, lázítása NAGY MÉRTÉKBEN RONTJÁK A KÖZHANGULATOT, FOKOZZÁK AZ ORSZÁGBAN AZ EMBEREK ÁLTALÁNOS BELSÖ NYUGTALANSÁGÁT ÉS EZZEL AZ AGRESSZÍV POTENCIÁLT IS. Ennek az a következménye, hogy statisztikailag több durvaság, több a büntett. A DK egy felforgató szervezet. A társadalmat meg kell védeni az ideológiai kártevöktöl, zavarkeltöktöl is. Gyurcsány egy fertözö góc, aki a gonoszság vírusait még korszakhatárokon is képes átcsempészni. Ez az ember egy idegen test a magyar társadalomban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!