Újra belerúgott a vidékiekbe a balliberális médium

2023. december 29. 11:43

Szegénység, iskolázatlanság, befolyásolhatóság – a 24.hu megint megfejtette, miért népszerűek a kormánypártok Magyarországon.

2023. december 29. 11:43

Terjedelmes cikkben foglalkozik a 24.hu azzal, hogy miért szavaznak eltérően a városi, és a vidéki szavazópolgárok Magyarországon, illetve a környező országokban (Szlovákia, Lengyelország).

A cikkből megtudhatjuk, hogy Lengyelországban „a nagyvárosi lakosok életmódja és világnézete más, mint a vidékieké. Az urbanizáltabb, az államtól kevésbé függő társadalmi csoportok kevésbé vallásosak, liberálisabbak, és mások az igényeik, más miatt mennek el szavazni.”

Szlovákiával kapcsolatban is kiemelik, hogy az országon belül „Pozsonyban és Pozsony környékén, illetve Kassán győzött a nyugatias-liberális-környezetvédelmi irányultságú Progresszív Szlovákia (PS)”, de szomorúan megjegyzik, hogy ez csak a második helyre volt elég, mivel „az ország nagy részében a populista-nacionalista baloldal, azaz Robert Fico Smer-SD nevű pártja nyert, és minél szegényebb a lakosság, annál inkább Ficóék vagy valamelyik szövetségesük, ért el jobb eredményt.”

Hazánkkal kapcsolatban szintén megállapítják, hogy Budapest számít hasonló „ellenzéki, illetve balliberális szigetnek.”

A portál által megszólaltatott politológus szerint a főváros-vidék ellentét abból adódik, hogy „a kistelepüléseken élők általában nagyobb arányban vallásosak, tradicionális értékrendűek, nagyobb arányban végeznek mezőgazdasággal összefüggő tevékenységet, és kisebb arányban vállalnak multinacionális cégeknél munkát”. Azt is elmondta, hogy „a kistelepüléseken élők ráadásul jóval többször hallják a lelkész, pap véleményét.”

Katona Csaba történész-levéltáros a portálnak kifejtette, hogy nagyobb lélekszámú településeken élők „elfogadóbbak, toleránsabbak egymás iránt, nyitottabbak a különböző kulturális, társadalmi, gazdasági vagy politikai hatásokra”. 

A progresszív gondolkodás egyfajta kényszer is a nagyvárosban”

 – tette hozzá. „Ezért nem akarja »beszántani« a másikat a nagyvárosok lakóinak többsége” – fogalmazott a történész-levéltáros.

A 21 Kutatóközpont igazgatója Róna Dániel úgy véli, hogy a vidékiek azért szavaznak a Fideszre, mert például „az önkormányzati dolgozók, általános iskolai tanárok is függenek a helyi potentátoktól és az államtól”. Ezeknek a függőségi viszonyoknak, habár szerinte „Budapestről nézve alacsony színvonalú megélhetést biztosít”, nincs alternatívája.

Szerinte „ha feudális földesurak nem is, de

helyi kiskirályok léteznek a vidéki Magyarországon”.

Róna szerint a főváros-vidék ellentétre a Fidesz játszik rá, mivel szerinte a legkönnyebben az alacsony iskolai végzettségű, kistelepülésen élőket lehet rávenni, hogy a kormánypártokra szavazzanak. 

Úgy látja, „a Fidesz már nem is próbálja meggyőzni az értelmiséget, a nagyvárosi diplomás embereket”. Szerinte ezért csökkent a kormány támogatottsága a II. és a XII. kerületeben is. A cikkben azt is kifejtik, hogy „a nagyvárosiak „közgondolkodását” így persze sokkal kevésbé lehet korlátozni, nem lehet kontrollálni az őket elérő híreket sem”, mivel a nagyváros számos különböző kulturális intézménynek adnak például helyet, „míg egy kisebb településen legfeljebb egy kultúrház van.”

Katona kifejtette szerinte „a egy kistelepülésen sokkal könnyebb ellenőrizni a helyi és országos híreket.” Azt is hozzátette, hogy Magyaroszágon „az állammal kapcsolatos paternalista gondolkodás máig sokkal erősebb”.

Ezt is ajánljuk a témában

Mit jelent ma a középosztályhoz tartozni?

A fejlett nyugati társadalmak alapja mindig is a széles középréteg volt. Mi is szerettük volna ugyanígy magunknak érezni ezt a biztonságot, az utóbbi években azonban a középosztálynak nevezett réteg egyre szűkül Nyugaton. Emiatt népszerűvé vált a téma és egyre gyakrabban vizsgálgatják Nyugaton is a kérdést: Mit jelent ma a középosztály és hogyan lehet meghatározni?

***

Nyitókép: képernyőkép

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skulo
2023. december 30. 12:31
Az" urbanizáltabb" miért is jelentene többet?
Lajoss
2023. december 30. 11:34
Ez a szomorú valóság…😢
dryanwolf
2023. december 30. 04:46 Szerkesztve
"Újra belerúgott a vidékiekbe a balliberális médium" "Hát, ennek mán sokan örülnek." (Feri bátyám) Ti. vidéken genetikailag nem érzékelik a rúgást.
DBZ22
2023. december 29. 19:51
Nem nagyon értem mire fel hiszi azt az ellenzék hogy a vidékben keresendő az Ő hibájuk . ( ha meg tényleg ott lenne a gond akkor Dobrev miért portyázik vidéken ? ) . Kicsit átnéztem a választás.hu oldalt és számoltam is kicsit . 2022-es Budapest Egyéni választókerületek eredményei ( 18 választókerület ) . Közel 900 000 érvényes szavazat .( 1 305 000 szavazásra jogosult közül ) Ebből a nagykoalícióra ( 6 párt ) leadott szavazatok száma ~ 438 000 fő Fidesz - KDNP leadott szavazatok száma ~ 344 000 fő A hiányzó rész ~ 114 000 fő az összes többi ( Mi hazánk , MKKP stb ) . Ezek a számok ellentmondanak a teóriának amit a 24.hu próbál bemagyarázni az embereknek .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!