Surányi György megfejtette: A háborús szankciók nem inflációt, hanem dezinflációt hoztak Magyarországnak (VIDEÓ)

2023. november 28. 22:18

A jegybank korábbi elnöke szerint az infláció csökkenése nem a magyar kormány intézkedéseinek, hanem az EU szankcióinak köszönhető.

2023. november 28. 22:18

A Telex a Témában című műsorában Surányi György volt jegybankelnök elemezte Magyarország gazdasági helyzetét. Elmondta, szerinte milyenek az ország kilátásai a jövőt nézve.

Szóba került az infláció kérdése is, amivel kapcsolatban Surányinak igencsak sajátos meglátásai vannak.

A szakciós infláció lehetőségét elvetette, szerinte az EU és a G7-ek szankciói nem járultak hozzá a magyarországi inflációhoz, sőt.

„Az európai, illetve a G7-ek szankciói működnek. Ennek a következménye az, hogy a gázárak is és a villamosenergia árak is a 2022 szeptemberi csúcsról egytizedére csökkentek” – jelentette ki. Lényegében tehát úgy gondolja, hogy az infláció csökkenése nem a kormány gazdaságpolitikájának, hanem az EU-s szankcióknak köszönhető.

„Nem szankciós inflációról, hanem szankciós dezinflációról lehet beszélni” – összegezte. 

***

 Nyitókép: MTI/Kovács Attila


 

 

 

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzaboGeza
2023. november 29. 20:11
Surányi úr, a dezinformációban első osztályú, mivel a dezinflációt csak remélte regnálása alatt!!! Konkrétan szétqurta az országot, ezért kapott egy csinos irodát a gazdáitól!!! Most meg sündörgésbe kezdett, hát ha!!!! NE SÜNDÖRÖGJÉL, NE SÜNDÖRÖGJÉL, téged már nyugdíjaztunk egy életre, te "zseni" !!!!!
gyaloggos
2023. november 29. 17:50
SURÁNYIT meg BODNÁRT ültesse már egymás mellé az ATV egy műsorban, hadd elemezzenek együtt! Hm....?
gyaloggos
2023. november 29. 17:49
Summa summarum: SURÁNYI egy jellemtelen gazember!
gyaloggos
2023. november 29. 17:49
SUMMA summarum: SURÁNYI
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!