Ukrán gabonavita: a nagytőke érdekeit védi Brüsszel az agrárminiszter szerint

2023. szeptember 17. 11:31

Magyarország ki fog tartani, ígérte Nagy István.

2023. szeptember 17. 11:31

Az Európai Unió vezetői nem az unió érdekeit védik, „a nemzetközi, multinacionális nagytőke piacszerzési akciójának vagyunk szem- és fültanúi” – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol arról beszélt, hogy a magyar kormány nemzeti hatáskörben meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat. A tárcavezető szavai szerint az ukránnak nevezett gazdák valójában amerikai, szaúdi és holland cégek, illetve befektetők.

Politikai köntösbe bujtatott piacszerzési akció zajlik”

– húzta alá. Kifejtette, javasolták az úgynevezett tranzitdíj-támogatást, azt, hogy a 27 tagállam közösen hozzon létre egy olyan alapot, amelyből a szállítás költségeit lehet támogatni, hiszen a fő probléma az, hogy a szárazföldi szállítás drágább a tengerinél. Ha az ukrán gabona el tudna jutni a déli, horvát vagy az északi szabad kikötőbe, el tudna jutni a hagyományos útvonalakra, Afrikába és az Arab-félszigetre. „De itt jön a nagy lelepleződés, hogy egyáltalán nem cél ez” – fogalmazott.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Európai Unió még májusban engedélyezte öt tagországnak – Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának –, hogy megtiltsa az Ukrajnából származó búza, kukorica, repce és napraforgó importját, hogy ezzel védje a helyi gazdákat. Az Európai Bizottság azonban nem hosszabbította meg az ukrán gabona behozatali tilalmát, mert úgy ítélte meg, hogy a május óta hozott intézkedések hatására megszűntek a piaci torzulások az öt tagállamban.

Nagy István szerint ez az évrendszer nem igaz, túlkínálat van az európai piacokon. Felháborítónak nevezte, hogy az utolsó nap, utolsó pillanatában foglalkoztak a kérdéssel, de nem az érintett szakminiszterek bevonásával, hanem Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és még a hivatalos tájékoztatás előtt megjelent erről a közlemény.

Az Európai Unió vezetői nem viselkedhetnek így a saját tagországaikkal”

– jelentette ki. A tárcavezető szólt arról, hogy az eredetileg négytermékes listát kibővítették a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is. Mivel ezen a területen nincs nemzeti hatáskör, szavai szerint „ez egy nagyon kemény és bátor döntés” volt. „Nem lehet, hogy a gazdáink segélykiáltását nem halljuk meg” – húzta alá, hozzátéve, hogy ha a hazai termelők most tönkremennek, nem lesz, aki a jövőben termeljen.

Az agrárminiszter kifejtette, nem követhető nyomon, hogy az ukrán termékeknél milyen vegyszereket használtak, használtak-e genetikailag módosított alapanyagokat. „Nem véletlen, hogy meg kellett semmisíteni ukrán gabonatételeket, mert kifogásolható volt az eredetük” – mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország a hosszú távú ellátásbiztonság mellett tette le a voksát. Nagy István elmondta, a döntéshez Bulgária végül nem, de Szlovákia és Lengyelország csatlakozott, és tárgyalásai alapján Románia is fog.

„Az biztos, hogy Magyarország ki fog tartani”

– közölte.

(MTI)

***

Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
darling
2023. szeptember 17. 19:00
Gabonaügyben ki kell tartani! Nem szabad feladni! Bxl jelszavakat puffogtat, még fenyegetőzni is fog, meg fogja próbálni sarokba szorítani a renittens "keleti" országokat, a vasárnapi üzenete is a felsőbbrendűek attitűdjét tükrözi. Az viszont nem érthető, h miért tették ezek az országok azt a javaslatot, h az EU képezzen egy pü-i támogatási alapot e termékek továbbításához!? Ezek gazdag befeketetők, magántul. nagy cégek, fizessenek ők, ha célba akarják juttatni a termékeiket! Kérdés, persze, mi lenne nekik a cél?! Naná, h gyorsan eladni az Ukrajnával szomszédos országokban, így még a szállítási költslgeket is megspórolnák és gyorsan a pénzükhöz jutnának! Aljas, alattomos attitűd!
istvanpeter
2023. szeptember 17. 17:10
Az Unió fasiszta maffia vezetői szándékosan okoznak súlyos károkat Magyarországnak és Lengyelországnak.
Kovács Ubul
2023. szeptember 17. 16:54
"Vesszen a multinacionális nagytőke!" - Lölö & Tborz
Zjzj
2023. szeptember 17. 16:52
“a nemzetközi, multinacionális nagytőke piacszerzési akciójának vagyunk szem- és fültanúi” Aztan meg ti pofaztok komcsikrol a masik oldalon: Nagy elvtars csillagos otos marxizmus lininizmusbol! Leulhet! (Ha nem is onszantabol, de ulni fog elobb-utobb)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!