Rég nem látott méretű katonai hadgyakorlat lesz Magyarországon

2023. szeptember 19. 07:54

Böröndi Gábor vezérkari főnök szerint egy „békéhez szokott hadsereget kell felrázni”.

2023. szeptember 19. 07:54

Böröndi Gábor vezérezredes adott egy terjedelmes interjút a Magyar Nemzetnek, amelyben a honvédség parancsnoka a katonahivatás szépségeiről, a toborzásról és a haderőfejlesztés folyamatáról is beszélt. A vezérkari főnök szerint Oroszország ukrajnai invázióját követően egy békéhez szokott hadsereget kellett „felrázni”, ennek része például, hogy novemberben 

 

az ország nyolc pontján egy évtizedek óta nem látott komplex hadgyakorlatot szerveznek. 

 

A parancsnok úgy fogalmazott: „Két gyakorlaton keresztül megnéztük a törzsek, katonák felkészültségét, reagálóképességét. Ennek tükrében megtaláltuk azokat a pontokat, ahol be kell avatkozni. Novemberben jóval szélesebb spektrumú gyakorlatot tartunk, ahol nemcsak katonai manővereket hajtunk végre az ország nyolc pontján, de felmérjük azt is, hogy 

a Magyar Honvédség és a civil közigazgatás miként tud együttműködni.”

A vezérezredes szerint hasonló nagyságú, de éles művelet volt a határkerítés felépítése 2015-ben, amelyet a migrációs nyomás miatt kellett megépíteni és ma is Magyarország biztonságának alapja.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mandiren
2023. szeptember 19. 11:03
Kíváncsi vagyok, valójában jelen pillanatban mire lenne képes a magyar hadsereg ha háborúba keveredne.
lauderstenonis-2
2023. szeptember 19. 10:30
Nagyon vicces a Honvédség hadrafoghatósága. 12 db kölcsön Leo2 van Magyarországon Tatán. 6 db volt egy tervezett éleslövészet. Végül csak 4 db vett részt, mert a maradék 2-re nem volt elég kezelő. Ezen a hadgyakorlaton majd fél századok és rajok fognak részt venni?
kizokkentido
2023. szeptember 19. 09:46
Mi a képen az a "kályhacső"?
benedek77
2023. szeptember 19. 09:21
Lassan elkezdik sorozni is a nerjobbágyokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!