Ezt se tudtuk eddig: meglepő módon gondolkodik Márki-Zay a nemi önmeghatározásról (VIDEÓ)

2023. augusztus 25. 16:01

A volt miniszterelnök-jelölt szerint csak a születési nemet „dönti el a Jóisten”.

2023. augusztus 25. 16:01
null

Ahogy arról beszámoltunk, a tihanyi Tranzit fesztiválon vitatkozott egymással Gulyás Gergely és Márki-Zay Péter péntek délután.

Ezt is ajánljuk a témában

A beszélgetés utolsó perceiben témaként szóba került a 2021-es magyar gyermekvédelmi törvény, amelynek kapcsán megismerhettük az egykori miniszterelnök-jelölt eddig soha fel nem fedett álláspontját a nemi önmeghatározásról.

Amikor Gulyás Gergely negatív példaként hozta fel a minap elfogadott német törvényt, amely szerint a 14 év felettiek megváltoztathatják születési nemüket, Márki-Zay így reagált: „Amit most ön elmondott, az Nyugaton is botrány lenne. Nyugaton még a jobboldaliak is úgy gondolják, hogy minden ember olyan nemű lehet, amilyennek akarja magát vallani” – mondta Márki-Zay.

Gulyás úgy reagált: mindenki eldöntheti, hogy kivel él együtt ( lásd: homoszexuálisok), de azt már nem határozhatja meg, hogy milyen nemű, mert „megtette azt a Jóisten”

„A születési nemet igen. Ön bele akar szólni! Ez egy diktatúra” – replikázott Márki-Zay.

Ezután hosszas oda-vissza kérdezz-felelekbe kezdett a két politikus, szóba kerültek az emuk és a kislányok is, az egésznek a végén Gulyás Gergely levonta a konzekvenciát: „az én szabadságom, hogy emunak érezzem magam, vagy ön kislánynak, de az államnak nem kell erről tudomást vennie”.

Abszolút nem. Az állam ne szóljon bele” – értett egyet Márki-Zay. „De hát ez a jelenlegi szabályozás” – zárta le a témát a miniszter.

A teljes jelenetet az alábbi videóban, a 49. perctől nézheti vissza.

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2023. augusztus 26. 09:22
Felháborító volt, amit összehablatyolt, csúsztatott, hazudott, nevetséges stílusban a vitában! Nem a kérdésre felelt sokszor, hanem elkezdett darálni egy betanult szöveget Az álláspontja nem világos több témában. Ég és föld volt a kettőjük színvonala, intelligenciája közötti különbség Gulyás Gergely javára..
anegy_
2023. augusztus 26. 08:55
Ez a márki-szar-darab egy szófosó-futóbolond szabadlábon! Nagyon kellett magamat végig hallgatásra "köteleznem" a videó alatt. Nincsenek szavak már erre az egyedre.
Trinitysum
2023. augusztus 25. 21:19
Vitatkoznék azzal, hogy minden embernek egyforma jogokat kell adni. Aki EMU-nak képzeli magát, annak ne legyenek emberi jogai, neki az EMU-k között kell helyet biztosítani egy állatkertben. Ha jóisten eldöntötte a születési nemet, akkor aki felülbírálja a születési nemet, az felülbírálja az Istent, ergo szembeszáll az isteni akarattal. Ilyen apró ellentmondások nem zavarják Márki-Zay-t.
BAJA
2023. augusztus 25. 19:35
hát a pöx az csak pöx, a faxi is csak fax
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!