Dávid kikelt a magyar érdekek védelme ellen

2023. augusztus 11. 21:40

Lehetnek persze érzékenyek akármire, de a dolog attól még tény.

2023. augusztus 11. 21:40
Horváth K. József
Horváth K. József
Magyar Hírlap

„Az ATV újfent bebizonyította, hogy nem esik nehezére olyan műsort készítenie, amely szembe megy a magyar érdekekkel, bár nyilvánvalóan magyar csatornaként tekint magára. Sőt! Szíves örömest teret ad neki.

A nap híre című műsornak ugyanis vezető témája volt, hogy a magyarnak született szlovák kormányfő, Ódor Lajos azt mondta Orbán Viktorról, hogy jobbára egyedül van a nézeteivel. Ez az óvatos megfogalmazás nem jelentett mást, mint azt, hogy nem áll be abba a sorba, amit az Európai Unió korifeusai képviselnek. Tehát nem migráció-, nem LMBTQ- és végképp nem háborúpárti. Bár Ódor ezt így nem részletezte, de a magyar hírfogyasztók számára nem kell magyarázni, hogy mire gondolt. Pontosan ezt mondta: »Nem gondolom, hogy extrém súlyt kell ennek tulajdonítani, de nálunk választási kampány van, ezért tízszer annyira rezonál minden, mintha tavaly mondták volna. Politikai nyilatkozatként tekintek erre, ami nem túl szerencsés számunkra és a szlovákiai magyar kisebbségre nézve sem.«

Ódor elmondta továbbá: »Amiket ők keresztül akarnak vinni, azokkal vagy egyedül vannak, vagy annyi ország támogatja őket, amennyit egy kezemen meg tudok számolni. A pozíciója tehát nem túl kellemes.«

Az ATV A nap híre című műsora üzengetésnek nevezte a két ország közötti álláspontváltást, miközben Orbán Viktor egyszerűen történelmi kontextusba helyezve leírta Magyarország múltbeli földrajzi helyzetét, amiből Ódor Lajos barátságtalanul politikai nyilatkozatként beszélt. Noha maga is elismerte, hogy náluk választási kampány zajlik, ezért sokkal érzékenyebbek az ilyen megnyilvánulásokra, mintha egy évvel korábban történt volna.

Lehetnek persze érzékenyek akármire, de a dolog attól még tény. Trianon sajnos magyar területeket szakított el Magyarországtól. Ódor beismerte tehát, hogy nem Orbán Viktor volt az, aki dehonesztáló megjegyzést tett Szlovákiára, hanem éppen fordítva történt a dolog: a szlovák miniszterelnök navigálta magát egy olyan helyzetbe, ami a szlovák politikai érdeket szolgálja, de történelmi tényeket nem veszi figyelembe. Ezt ráadásul úgy akarta megvalósítani, hogy Orbán Viktort hátrányos politikai helyzetbe hozza.

Ez azonban nem sikerült, nagyon nem.”

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Rónay Tamás

Népszava

Idézőjel

Ódor Lajos nem arról beszélt, hány magyar kedveli vagy sem, illetve hány nem magyar szélsőjobbos tekinti őt mintának.

***

Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. augusztus 12. 15:21
Control-F David David van! A címben. Meg a kávéban! Davodoff. Mivel off, ezért ott sincs. Ez is Davidoff.
Hangillat
2023. augusztus 12. 12:31
"Dávid kikelt a magyar érdekek védelme ellen" Politikai cipó?
connorj
2023. augusztus 12. 07:06
Hagyjuk a rizsát. DÉL SZLOVÁKIA VISSZA JÁR.
orokkuruc-2
2023. augusztus 12. 06:52
miért nem lehet pl. Rajkán jelezni , hogy a dolog kétoldalú, itt is vannak támadható szlovákiaiak! Nameg, hogy is van azzal a kőolajfinomítással..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!