Súlyos járvány terjedésére figyelmeztet a Nébih

2023. július 26. 22:10

Az afrikai sertéspestis megjelenése rendkívül komoly gazdasági kárt okoz.

2023. július 26. 22:10
null

A Horvátországban jelenlévő afrikai sertéspestisjárvány (ASP) fokozott körültekintést igényel a turistáknál is – hívta fel az utazók figyelmét Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-nek küldött közleményben.

Felidézték, hogy Horvátország június 23-án jelentette először az EU tagországoknak, hogy házisertés-állományban is igazolták az ASP vírus jelenlétét, majd rövid idő alatt több mint 150 kitörést regisztráltak. A járvány nagyrészt az ország Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával határos megyéit érinti, de vaddisznókból már

 

 az ország nyugati megyéiben is kimutatták a betegséget.

 

A betegség Horvátországból történő továbbterjedésének megakadályozása elsősorban a horvát hatóságok feladata, az általuk elrendelt intézkedéseket minden nyaralónak, utazónak be kell tartania. A magyar állategészségügyi hatóság megerősíti járványvédelmi intézkedéseit, hogy minimalizálja a vírus behurcolásának kockázatát – írják a közleményben.

Ismertetik, hogy a betegséget okozó vírus a vaddisznók és a sertések körében terjed, az emberre nem veszélyes. Fontos azonban, hogy sertésből készült húskészítményekkel, azokat tartalmazó élelmiszerekkel könnyen továbbadható a fertőzés az erre fogékony fajoknak.

A Nébih arra kéri az utazókat, hogy sertés eredetű húskészítményt ne hozzanak haza Magyarországra, és kiemelten ügyeljenek arra, hogy az élelmiszerhulladékot kizárólag a vadállománytól védett, 

 

megfelelően kialakított hulladékgyűjtőkbe dobják ki.

 

Az afrikai sertéspestis megjelenése rendkívül komoly gazdasági kárt okoz. Az elmúlt évek kiemelkedő állategészségügyi sikere, hogy a magyar házisertés-állományt eddig sikerült megvédeni a betegségtől és a vadállományban is nagymértékben lelassult a vírus terjedésének üteme. Az utazók, kirándulók maguk is Magyarország állatállományának védelmét szolgálják, ha ügyelnek a szabályok betartására – tájékoztatott a Nébih.

(MTI)

***

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2023. július 27. 11:26
Ajánlom mindenki szíves figyelmébe: https://magyarnemzet.hu/fricz-tamas-blogja-all/2023/07/a-who-lesz-a-vilagkormany-elso-valtozata-ha-igen-azonnal-ki-kell-lepnunk-belole
pipa89
2023. július 27. 07:51
Elég baj ez, mert pokoli pusztítással lehet csak megállítani. Van baj elég, már csak éppen ez hiányzott.
Sztrovacsek
2023. július 27. 07:02
Csak szólok, hogy 5-6 éve jelen van Magyarországon, és innen terjedt át Horvátországba. (Ide meg északról jött) Kb 2-3 éve volt a csúcson, azóta folyamatosan csökken a jelenléte. Vadászok ezt pontosan tudják, meg amúgy sem kell(ene) hülyének nézni a kedves olvasót!
altercat1
2023. július 27. 04:54
Akinek van házi bolsi-libsije, zárja karanténba...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!