Osztályfőnöki órát tartott Tóth Gabi!

2023. május 21. 08:44

Az általa átélt bántalmazásról is beszélt a gyermekeknek a magyar énekesnő.

2023. május 21. 08:44
null

Tóth Gabi és Pápai Joci péntek délután a zánkai Bozzay Pál Általános Iskola tornatermében közel 60 diáknak tartott rendkívüli osztályfőnöki órát – írta meg a Ripost. A két énekes a diákoknak arról mesélt, hogy ők milyen nehézségek árán jutottak el az álmaik megvalósításáig. Mint mondták, nekik sem volt hátszelük, ám a kitartásuknak és a tehetségüknek köszönhetően komoly sikereket értek el. Éppen ezért szerették volna megmutatni a gyerekeknek, hogy

ha nekik sikerült megvalósítani az álmaikat, mások előtt sincs legyőzhetetlen akadály, csupán tenni kell a cél eléréséért.

Szóba került a bántalmazás is

„Én pontosan tudom, hogy milyen az, amikor valakit csúfolnak. Engem nagyon sokat bántottak, és még most is rengetegszer kapok negatív kritikát. De egyet jegyezzetek meg, soha ne engedjétek, hogy az önbizalmatokat elvegyék!” – fejtette ki Tóth Gabi arról, hogy hogyan élte meg a diákéveit.

Leszögezte, mindig szeretettel gondol vissza a diákéveire, a csúfolások ellenére is, hiszen a zene és a tánc mindvégig a támasza volt. 

„Amikor összevontak minket egy nagyobb iskolával, akkor kezdődött a keményebb időszak. Tisztán emlékszem, hogy felsőben sokszor csúfoltak. Akkor erősödött fel az, hogy ki, milyen ruhában megy, és nekem nem volt túl sok nadrágom vagy cipőm, ezért mindig ugyanazokban jártam. Ezzel mindig bántottak, és ez azért bennem maradt... Akkor egyébként megfogadtam, hogy amikor az első nagyobb fizetésem megkapom, akkor megveszem magamnak álmaim tornacipőjét három színben, és mindig más lesz a lábamon. Ez így is lett. De egyébként a zene volt az, ami kirángatott ebből, ahogy bekerültem ilyen közösségekbe, utána nem volt problémám” – mesélte el Gabi.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. május 21. 14:07
Ahelyett,hogy leérettségizne..
-Zsolt-
2023. május 21. 13:51
Ha annyira osztályfőnöki órát akar tartani, akkor menjen el tanárnak havi 200 ezerért! (Persze először érettségizzen le!) 🤣🤣🤣🤣🤣
Akiltosz
2023. május 21. 12:59
Ez már majdnem olyan kínos mint Kisgrofó!
avízazúr
2023. május 21. 12:01
Csak van valami oka, hogy a szervezők a korábbi pápalátogatás túltolt attrakcióját, a totális nemzeti giccset előadó TG-t most nem mutogatták sem a pápának, sem a híveknek. És senki nem hiányolta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!