Sok politikus először a versenypályán bizonyított – ott talán jobban is, mint a közéletben

2023. május 22. 06:30

A választópolgárok gyakran azt hiszik, egy eredményes sportkarrier garancia lehet a politikai sikerekre is.

2023. május 22. 06:30
null

Bár Kammerer Zoltán elképesztően sok időt, energiát fektetett bele a választási kampányába, emellett feltehetően az is sokat nyomott a latban a gödi polgármester-választási sikerében – hatalmas fölénnyel, csaknem 30 százalékponttal verte ellenfelét, az alpolgármesterként dolgozó Szilágyi László Lajost –, hogy rendkívül sikeres sportoló, hatalmas tisztelet övezi a városban, s az ott lakók úgy gondolhatták, hasonlóan eredményes lehet városvezetőként is.

Nem ritka egyébként az egész világon, hogy a pártok más területen már bizonyított embereket indítanak különböző pozíciók megszerzését – vagy ők maguk éreznek ilyen ambíciót –, s van, aki befut, más nem, az esetek többségében azonban a választók értékelik az illető előéletét. S a győzelmük esetén olykor előfordul, hogy kis idő múlva lelépnek a politikai színpadról az oda tévedők, de nem kevés az olyan botcsinálta politikus, aki a közéletben is bizonyít.

(Fotó: Vitalij KLICSKO nehézsúlyú ukrán ökölvívó ünnepel a gelsenkircheni profiboksz-gálán 2010. május 29-én, miután a 38 éves ukrán öklöző kiütéssel legyőzte a 32 éves volt Európa-bajnok lengyel kihívóját, Albert Sosnowskit, és megvédte a Boksz Világtanácstól (WBC) kapott nehézsúlyú vb-címét. MTI/EPA/ACHIM SCHEIDEMANN)

A bokszolók különösen aktívak

Talán a legaktuálisabb példa Vitalij Klicskóé, aki profi nehézsúlyú bokszolóként lett világbajnok, jelenleg pedig Kijev főpolgármestereként irányítja az ukrán főváros életét, és most sokkal nehezebb dolga van, mint volt Lennox Lewis ellen. A kilencvenes évek zseniális libériai labdarúgójából – játszott többek között a Paris Saint-Germainben, az AC Milanban, a Chelsea-ben, a Manchester Cityben – országa elnöke lett 2017-ben. De az egykori osztrák testépítő, Arnold Schwarzenegger is nagy karriert ért el, ráadásul nem is a hazájában, hanem Amerikában, először híres színész, majd Kalifornia kormányzója lett. A több súlycsoportban világbajnoki címet szerzett Manny Pacquiao pedig ellentmondásos politikai karriert futott be. Képviselőnek és szenátornak ugyan megválasztották, de a tavalyi elnökválasztáson kiütéses vereséget szenvedett.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben több sportoló jutott később komoly politikai tisztségekbe.

A focirajongó Orbán Viktor minden bizonnyal nagy tisztelője Friedrich Istvánnak,

aki 1904-ben jobbszélsőként tagja volt az Ausztria ellen vereséget szenvedő magyar labdarúgó válogatottnak a Műegyetemi AFC játékosaként. Ő 1919. augusztus 7-étől november 24-éig miniszterelnök, egyben kereskedelemügyi és belügyminiszter is volt. A Rákosi-korszakban pedig az Aranycsapat meghatározó tagjából, Bozsik Józsefből „csináltak” parlamenti képviselőt.

A rendszerváltás idején is igyekeztek a frissen megalakuló pártok sportolókkal erősíteni. MDF-es parlamenti képviselő lett a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyarmati Dezső, a kétszeres aranyérmes öttusázó, Török Ferenc pedig az SZDSZ színeiben lett honatya. A Ferencváros kitűnő futballistája, Fenyvesi Máté a kisgazdákhoz igazolt, 1998-ban nyert el országgyűlési mandátumot.

Schmitt Pál államfő lett

Ennél is magasabbra jutott Schmitt Pál, a kétszeres párbajtőröző olimpiai bajnok megszerezte a legmagasabb közjogi méltóságot, köztársasági elnök lett. De ő nem volt újonc a politikában, hiszen korábban nagykövetként, európai parlamenti képviselőként is dolgozott, és sokáig a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként tevékenykedett.

Az ötszörös kenuvilágbajnok Bohács Zsolt Fidesz-mezben jutott be a parlamentbe 2010-ben. A kajakos ötkarikás bajnok Ábrahám Attila a Nemzeti Sporthivatalt vezette két esztendőig a kétezres években. S nem maradtak ki az úszók sem. Az olimpiai bajnok Czene Attila 2010 és 2012 között a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sportügyeket felügyelő államtitkára volt. Szabó Tünde olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó pedig

sportért felelős államtitkár lett 2015-ben, 2018 óta parlamenti képviselő is.

Borkai Zsolt egykori tornász 1988-ban lólengésben lett olimpiai bajnok. 2006-2019 között pedig Győr polgármestere volt – három és fél ezelőtti megválasztását követően azonban a jachtbotránya miatt lemondott –, 2010-től 2014-ig emellett még fideszes országgyűlési képviselőként is dolgozott. Steinmetz Ádám – olimpiai bajnok címet szerzett 2004-ben vízilabdában – 2018-ban a Jobbik listájáról jutott be a parlamentbe, négy év múlva azonban már nem tudott újrázni. De Bebes István és Szalay Ferenc kosárlabdázók – ez utóbbi Szolnok polgármestere –, Gémesi György vívó, Vári Gyula műrepülő is bekerült a Tisztelt Házba.

Fotó: A magyar Steinmetz Ádám gólöröme a 2012-es londoni nyári olimpia férfi vízilabdatornájának ötödik helyéért vívott Magyarország - Spanyolország mérkőzésen a Vízilabdacsarnokban 2012. augusztus 12-én.MTI Fotó: Illyés Tibor

Klubelnökök, szakszövetségi vezetők

S több aktív politikus klubvezető is (vagy volt), többek között Deutsch Tamás, az MTK Budapest (és a Sportegyesületek Országos Szövetsége), Kubatov Gábor, a Ferencváros, Simicskó István, a Budapesti Honvéd, Szatmáry Kristóf, a BVSC és Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry elnöke. Sportági szakszövetség élén áll vagy állt többek között a nemrégiben elhunyt Bajkai István (ökölvívás), Kocsis Máté (kézilabda), Kósa Lajos (korcsolyázás), Lázár János (tenisz), Németh Szilárd (birkózás) és a már említett Szalay Ferenc (kosárlabdázás).

Nyitókép: Szalay Ferenc polgármester, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke (b-j) a Tiszaligeti napok megnyitóján Szolnokon 2015. szeptember 19-én. A közel 4500 résztvevő több korosztályban, 19 sportágban mérheti össze tudását a rendezvény négy napján.MTI Fotó: Mészáros János

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ödenburger
2023. május 22. 11:01
Egykori élsportolók megszokták, hogy hallatlan - átlag ember számára szinte elképzelhetetlen - mennyiségű munkát, energiát és vehemenciát tesznek céljaik elérésébe. Ezért is van, hogy sportpályafutásuk végén másban is sikersek. Ha ez a politika, akkor a politikában.
Konrád
2023. május 22. 07:19
Borkait inkább hagyjuk...
lacika88
2023. május 22. 06:59
Nálunk a fideszesek frissen kikerültek az egyetemről, megvolt a Soros ösztöndíj( guruló dollár). Lehet ellébecolnak az MSZMP-KB társadalomkutató intézetben, jó elvtárs módján mint a bajszos házmester, de utána rögtön mennek a parlamentbe élősködni. Ez lenne a követendő politikusi példa?
McFocker
2023. május 22. 06:44
Schmitt Pál és Borkai az élő példa, hogy miért is jó sportolókat kinevezni fontos pozíciókba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!