Herczeg Zoltán: Az ember, hogyha politikával akar foglalkozni, akkor ne füvezzen

2023. május 08. 20:36

A divattervező levonta a megfelelő következtetést.

2023. május 08. 20:36
null

Egy ordenáré hülyeséget csináltam, amit nem szabad csinálni” – nyilatkozta a Fókusznak a fél évet börtönben töltő Herczeg Zoltán divattervező, ellenzéki műsorok és tüntetések korábbi szereplője.

Herczeg – akit októberben tartóztattak le drogbirtoklásért, és kábítószer-kereskedelemmel is meggyanúsították, az interjú elején leszögezte: nem kábítószerkereskedő és nem is bűnöző – azt pedig nem tartja véletlennek, hogy pont akkor jött az igazoltatás, amikor nála volt az a bizonyos csomag.

„Azt elmondhatom, amit a média is megírt, hogy füvet találtak nálam. Az ember, hogyha politikával akar foglalkozni, akkor ne füvezzen – egyébként se füvezzen” – vonta le a következtetést Herczeg.

„Szerintem csúnyán át lettem verve, mondjuk be lettem húzva a csőbe, el lettem árulva vagy fel lettem dobva, nem tudom, hogy fogalmazzak, de van egy ilyen érzésem, hogy ha nem politizálok vagy nem lépek a hatalom tyúkszemére, akkor velem ez a dolog nem történik. Attól függetlenül füvezni bűncselekmény, hibáztam” – jelentette ki, majd azt is elmondta, hogy volt ideje gondolkodni a börtönben töltött fél év alatt. Hozzátette: jót tett neki ez az időszak, önvizsgálatra és lelki töltekezésre használta fel a politikától, közélettől és fogyasztói társadalomtól távol töltött 180 napot.

A drogügyekkel gyanúsított divattervező, aki szégyelli, hogy magyar - Herczeg Zoltán portréja

A hírek szerint le van sújtva a történtek miatt a kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt pár napja őrizetbe vett, majd letartóztatásba helyezett Herczeg Zoltán divattervező, de mivel volt kollégista, nem meglepőek számára a börtönkörülmények. Herczeg - aki kihallgatásán a drogfogyasztást elismerte, de a terjesztést nem - ismerőse szerint folyamatosan azon rágódik, miért történt ez vele.

Nyitókép: Facebook

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rendesember
2023. május 09. 17:56
Lássuk a folytatást. Drogmentesen menni fog?
18.0 fok
2023. május 09. 12:36
pedig hát ugye az állampárt kokaintagozatát senkinek nem kell bemutatni...
Scio
2023. május 09. 11:05
Nahát, kis maszületett bárányka! a Telex szerint volt ott egy "kokó" is... "Keviczki István, Herczeg ügyvédje korábban arról beszélt a Telexnek, hogy ügyfelénél bruttó 145,58 gramm marihuánát és 18,63 gramm kokaint találtak. "
ujujuj
2023. május 09. 08:10
Nem tudom, hogy kellene elmagyarázni az önmaga hatása alá került belvárosi kreatívipari szakmunkásnak, de ő olyan jelentéktelen figura, hogyha nekifutásból, páros lábbal, szöges sarkantyúkkal ugrik a hatalom tyúkszemére, az akkor sem érez meg belőle semmit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!